Hazánkban igencsak széles az a szürkezóna, ahol nincsen igazán hatályaa jó és rossz megkülönböztetésének, és csak a szabályokat nem ismerő"ügyesség" számít. Gazdaságunk növekedése alig kétharmada atérségünkben ma általánosnak.

A tartósan hideg polgárháborúra berendezkedett fiatal demokrácia nemhogy enyhíti, hanem mindjobban növeli a gondokat. A sokáig meglehetősen stabilnak tetsző, az elégedetlenségek sajátos egyensúlyán alapuló berendezkedés, egy forintválság vagy a végletekig éleződő politikai krízis következtében minden korábbinál pusztítóban meginoghat.

A bajok közül a leglátványosabb alighanem az elvileg legkönnyebben megoldható. A fájdalmas károkhoz vezető utcai zavargásokat mindössze néhány száz többségükben gyakorlott rendbontó indította. A nyugati világ nagyvárosainak jelentős hányadában gyakoriak a mienknél sokszorta tömegesebb felfordulások. Ám a modern demokráciák korántsem problémamentesen, de képesek ezeket megfelelően kezelni. Garázdák rendbontása első helyen mindenhol rendészeti kérdés. A történteket igazán súlyossá az teszi, hogy a magyar állam képtelen volt megvédeni az egyik legfontosabb közintézményét. Az eseményekben a rendőrség csaknem minden fogyatékossága megmutatkozott. Rendőreink túl sokszor agresszívek esendő állampolgárokkal, miközben sokszor tehetetlenek az igazán veszélyes cselekményekkel szemben.

A legitimitásában megkérdőjelezett kormány kezdetben semmiképpen sem akarta határozottan eljáró rohamcsapatok látványát a sajtóban. Budapest rendőrfőkapitánya - megfutva a konfliktusvállalás elől - törvénysértően a választási kampány idejére előre jóváhagyott minden megmozdulást. A bevetett egységek világos parancsok és erélyes vezetés hiányában csak bátorították a televízió támadóit. A rendőrség elöljárói végül pedig cserbenhagyták beszorított bajtársaikat. Mindenki szeme láttára csődöt mondott a rendszerváltás utáni rendőrségi modell.

Magyarország közbiztonsága máig nem kellően polgári-jogállami módon szerveződik. Az új demokrácia legelső belügyminisztere még tett néhány tétova lépést előre, ám utódja már inkább csak a külcsínen változatott, és kevés módosulással tovább működtette a régi szerkezetet. A következő kabinet naiv értelmiségi vágyaknak megfelelően igyekezett kikapcsolni a demokratikus kormányzati kontrollt a rendőrség irányításából. A testületet mindjobban a valódi felelősséget kevéssé viselő, egyre bürokratikusabban gondolkodó tábornoki kaszt kezdte vezetni. Az eddigi belügyminiszterek közül kizárólag Boross Péter volt képes igazán parancsolni a rendőrség főnökeinek. Végül a testület az Európában megszokott kormányzati keretekből kiszakítva egy erre alkalmatlan tárca felügyelete alá került. Pedig a rendőrség aligha működhet hatékonyan, a nyilvánosság előtt mindenben felelős, szükség esetén irányítását közvetlenül átvevő miniszter felügyelete nélkül.

A csillagos égig emelkedő ígéretlicithez vezető populizmus eszköztárát egymástól tanulták el a magyar pártok. A televíziós látványkormányzást még Demszky Gábor honosította meg hazánkban, hogy aztán a Fidesz fejlessze rendszerré. A szociális elégedetlenséget először igazán Horn Gyula állította mondanivalója középpontjába, majd a Fidesz álmodott módszeresen együtt választóival. Orbán Viktor kormányfőként váltig nagyokat mondott, de egészen a hosszú választási kampány kezdetéig szigorúan kézben tartotta az államháztartást. Kormánya jókora költségigényű programok sorát indította el, ám költségvetésének számai csak 2001 júliusától kezdtek elromlani. A megfontolás nélküli kiadásnövelést igazán a Medgyessy-kabinet kezdte.

A jobboldal heves nyomása alatt kormányozni kezdő szocialisták régi reflexeiknek engedve az állampolgári fogyasztás rohamos emelésével remélték kétségbevont legitimitásukat megvásárolni. Az SZDSZ meg ahelyett, hogy tiltakozott volna, örökösen adócsökkentési igényeivel terhelte tovább az államháztartást. Kezdetben Gyurcsány Ferenc még törekedett úgy dinamizálni a kormányzást, hogy ne nagyon helyezzen újabb terheket a költségvetésre. Ám 2005 őszétől odadobta a gyeplőt, és minden lépését a Fidesz legyőzésének rendelte alá. A még jelentékeny privatizációs bevételek ellenére fékevesztetten növekszik az államadósság, amelynek zöme a Kádár-korszak legrosszabb éveinek megfelelően a fogyasztás növelésére ment el. A politikai ütközések hevében alig akadt közgazdász, aki kellő eréllyel tette volna szóvá a fejleményeket. Pedig az első másfél esztendő elszabadult költekezése következtében, a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb melléfogásaként, legalább egy évtized veszhet el számunkra.

Azonnali cselekvés hiányában forintválság képében hamarjában szétzilálódhatnak hazánk pénzügyei. A különböző megoldásoknak ugyancsak eltérő gazdasági és társadalmi hatásai lehetnek. Ám értelmesen ma már csupán azon lehet vitatkozni, hogy milyen társadalmi csoportok hogyan fizetik meg a számlát. Ekkora költségvetési hiány és adósság mellett közveszélyes minden tetemes adócsökkentéssel megoldást ígérő javaslat. Amennyiben az ütemes gazdasági növekedéshez elég volna, hogy az állam folyvást mérsékli a közterheket, és költi a pénzt, akkor már régen nem akadna a Földön szegény ország. A hozzáértők kicsiny csoportja pontosan ismerte a túlköltekezés nagyságrendjét. A szélesebb közvélemény az ígéretek áradata után azonban bajosan gondolhatta, hogy hirtelenjében mindenfelől megszorítások zúdulnak majd rá. Tizenhat évvel az átmenet után az embereknek érthetően elege van az örökös változásokból, egyszerűen végre élni szeretnének.

A kampány forró hevületéből egyszerre technokrata intézkedések dermesztő hidegébe taszított közönség mostanáig nem kapott őszinte magyarázatot az államháztartás összeroppanásának okairól. Szavakon kívül nem jutott hihető reményhez, hogy az újabb áldozathozatal árán végre megszakadhatnak a megszorítások végtelennek látszó ciklusai. Így aztán a miniszterelnök hiába iparkodott minden társadalmi csoportra arányosan rakni a terhekből, válaszul mindenhonnan csak ellenérzéseket kaphatott. A kormánytöbbség eltökélten kitartott vezetője mögött, ám Gyurcsány Ferenc nem értette meg, hogy szavazói jelentős része számára ő már nem a választások szeretett győztese, hanem a csalárd megtévesztés után súlyos megszorításokkal előálló politikus. Változatlanul roppant energiával előadott paneljai minél több tv-csatornán hangzanak el, annál több embert irritálhatnak az alapjaiban megváltozott helyzetben. Hatásos beszéde kiszivárgása után katartikusnak szánt, ám a politikai elit egészének hazugságaira kiterjesztett "beismerése", másnapra kiderült, alig több, mint az ellenzékkel folytatott hatalmi játszma egy újabb állomása. Szerényebb, egyúttal emberien rugalmasabb fellépéssel alighanem jobban igazodott volna a választók többségének érzéseihez.

Budapest közterein most alighanem tartósan megroppan az évtizedes magyar reformközgazdász-küldetés. A nagyszabású társadalompolitikai átalakítás minden bizonnyal sokkal komolyabb dolog annál, semhogy egyedül közgazdászokra lehetne bízni megtervezését. A kormány előterjesztésein meglátszik, hogy nemigen akadnak részleteiben kimunkált, hamarjában bevezethető reformelképzelések. Eddig még egyetlen végigvitt kormányzati javaslat nem került a nyilvánosság elé. A konvergenciaterv adatai egyenesen valószínűsítik, hogy a következő választások előtt újraindulhat a költekezés. A már értékelhető államreform-indítványok mindegyike okkal vitatható. A népítéletnek felkínált köztisztviselői-közalkalmazotti szféra biztonságának megtámadása túlzásaival veszélyesen megnövelheti a bizonytalanságban tartott köztisztviselők hajlamát a korrupcióra, jelentősen kiterjesztheti a politikai zsákmányszerzés területét, éppen a legrosszabbkor csorbítja a központi hatalom tetterejét.

A rendszerváltás hajnalán még általános optimizmussal várt piaci megoldások körülményeink között sokszor ellentmondásos következményekhez vezettek. A lényegesen óvatosabban privatizáló Szlovéniában és Csehországban messze nem veszett el annyi munkahely, mint nálunk. Kellő verseny híján a lakosság számára a magyar a világ egyik legdrágább bankrendszere. A magánnyugdíjpénztárak az eddigi adatok szerint alacsonyabb hozamot nyújtanak majd, mint az okkal bírált állami nyugdíjrendszer. Teljesen természetes tehát, ha az emberek bizalmatlanok a további piacosítással szemben. A magyarok bejáratott érdekérvényesítési csatornák, erős érdekszervezetek hiányában meglehetősen védtelenek a piaci túlerő ellen. Esélytelenek a titokban kimódolt, sokszor doktriner állami intézkedések megállítására. Egyetlen valóban erős eszközük a választásokon való tiltakozó szavazás. A hatalmuk el-vesztésétől rettegő mindenkori kormánypártok ezért az állami újraelosztáson keresztül igyekeznek kompenzálni a számukra fontos szavazócsoportokat.

A zúgolódó szavazók most különösen jelentős táborát reméli Orbán Viktor a maga oldalára állítani. Egyértelmű tavaszi veresége elmúltával egyetlen heti elbizonytalanodás után a Fidesz úgy folytatta, mintha mi sem történt volna. A megszorítások bejelentésével a jobboldal magja számára helyreállt a világ természetes rendje: "a kommunisták" kizárólag csalással vagy csalárd megtévesztéssel vehetik el az ország vezetésének jogát az arra egyedül hivatott erőtől. A Fidesz már a nyáron a lengyel modell követését fogadta el stratégiájául. A "nemzeti forradalom" politikájával a radikális jobboldal valamennyi szavazóját igyekszik beemelni szövetségi rendszerébe. Miközben a párt teljes értelmiségi holdudvara a dolgok várható kiéleződéséről beszélt, a közvéleményben egyre többen gondolták: Orbán Viktor jó előre megmondta, mi vár ránk.

A néhány hónapja még politikai pályája megtörésével szembesülő volt miniszterelnök ismét a régi módon rohamoz. A lehető legmagasabbra emeli a tétet, kinyilvánítja, hogy az önkormányzati választás valójában a megszorításokról, és ezzel a hazugul szerzett főhatalom sorsáról határoz. Ezzel hasznosíthatja az állampolgári elégedetlenség rettentő erejét, ám egyúttal saját maga számára is igencsak magasra helyezte a mércét. A Fidesz akár az összes megyei közgyűlésben többségbe kerülhet, de egyértelmű győztesnek igazán csak akkor tekintheti magát, amennyiben ott is felülkerekedik, ahol a tényleges önkormányzati hatalom van. Győzedelmeskedik Budapesten, és a 23 megyei jogú város többségében. Ez pedig módfelett nehéz feladat. Jelenleg ezek túlnyomó részében a kormánykoalíció pártjai adják a polgár-mestert. Márpedig a települések vezetőit csak különösen indokolt esetekben váltják le szavazóik. Nyilvánvalóan kimagasló jelentősége lesz a fővárosi voksolásnak. Már a kormánykoalíció legeltökéltebb hívei közül is kevesen gondolhatják, hogy Demszky Gábor az optimális főpolgármester. A közélet valamennyi szereplőjével szemben módfelett kritikus SZDSZ roppant felelőssége, hogy kísérletet sem igazán tett megnyugtató pártbeli utód megtalálására, pedig kétség sem férhet a váltás szükségességéhez.

Ha az állampolgári békétlenség ereje elsöpörné a kormánytöbbség polgármesterjelöltjeit, aligha lesz megállás a magyar politikában. Hamarjában megrendülhet Gyurcsány Ferenc és csomagja koalíciós támogatottsága. Minden eddiginél nagyobb veszélybe kerülne az SZDSZ jövendő parlamenti létezése. A kormánypártok azonban pontosan tudják, ha összeomlanak, a lengyel baloldal sorsára jutnának. Tehát minden energiájukkal végsőkig küzdeni fognak. Új választások követelése alkotmányos lehetőség, ám senkinek, különösen a zavargások résztvevőinek nincsen joga kétségbe vonni több millió magyar állampolgár négy esztendőre hozott döntésének törvényességét. Mindenkinek tudnia kell, a legitim kormány és miniszterelnök elleni folyamatos háborúból a demokratikus Magyarországon nem lehet forradalom, csupán polgárháború.

Az elhúzódó politikai válságra rámehet az ország. A végső győztesnek a mainál akár nagyságrenddel nagyobb gazdasági gondokkal kellene majd szembenéznie. A parlamentáris Magyarország politikai táborainak ideje lenne tudomásul venni: sosem a következő választási harc lesz a végső. Politikusok jönnek-mennek, ám mindkét oldalnak el kell fogadnia végre a másik tartós létezését. Legkésőbb a helyi választások után ideje lenne megállni. Az országnak cselekvőképes kormányra van szüksége, máskülönben mindanynyian olyan kiszámíthatatlan förgeteget kaphatunk a nyakunkba, amelyet egyikünk sem kívánhat.