Salkaházi Sára - eredeti nevén: Schalkház Sarolta Klotild - 1899. május 11-én született Kassán, egy jómódú, szállodatulajdonos családban. Bátyja visszaemlékezése szerint határozott fellépésű, erős akaratú gyerek volt, aki szívesen játszott a fiúkkal. Egyik iskolatársa és barátnője később mókás természetű, de mélyen érző, hűséges természetű emberként írta le.

A kassai Orsolyita nővéreknél szerzett tanítónői oklevelet. Az első világháború után megtagadta az új, csehszlovák állam által megkövetelt hűségesküt, és egy év után elhagyta a tanítói pályát. Kitanulta a könyvkötészetet, húga kalapüzletében is dolgozott. Már tizenéves korában színdarabokat írt, 1919-től különböző felvidéki lapokban jelentek meg cikkei, tárcái, novellái. Évekig szerkesztette a csehszlovákiai Országos Keresztényszocialista Párt lapját. Időközben néhány hónapig eljegyzett mennyasszony is volt, ingyenkosztos diákként megismert vőlegénye gazdatisztnek tanult. Aztán csakhamar ráeszmélt arra, hogy a vidéki gazdatiszt élete nem neki való: viszszaküldte a jegygyűrűt.

1927-ben megismerkedett a Kassán letelepedett Szociális Testvérek Társaságával, amelyet pár évvel azelőtt Slachta Margit alapított Budapesten. Az intenzív vallásos élmény nem volt ismeretlen számára: családtagjai korábban gyakran találták pamlaga előtt térdelve, gondolataiba és imáiba merülve. Egyre erősebb kötődést érzett a szociális küldetést teljesítő társaság szellemisége iránt, elhivatottságát bizonyítandó még legnagyobb szenvedélyéről, a cigarettázásról is leszokott.

A Szociális Testvérek Társasága 1929-ben elfogadta jelentkezését. Az elkövetkező években hol a Felvidéken, hol a Kárpátalján teljesített szolgálatot. Gyermekkonyhát és szegényházat felügyelt, családokat látogatott, kurzusokat szervezett, hitoktatást és előadásokat tartott, kegytárgyüzletet vezetett, ismét lapot szerkesztett és publicisztikai, szépirodalmi műveket írt, nyolcvan egyesületi vezetővel állt állandó levelezésben. 1937-ben Budapestre költözött, 1940-ben letette az örökfogadalmi esküt, majd elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését.

1942-ben, amikor a kötelező németbarátság miatt sokan visszavették német nevüket,ő Salkaházira magyarosított. Slachta Margit, Salkaházi Sára és a Szociális Testvérek Társasága minden lehetséges eszközzel küzdött a nemzetiszocializmus ellen. A német megszállás után a társaság megnyitotta budapesti és vidéki otthonait az üldözöttek előtt. Tudták, milyen veszélyt vállalnak. Salkaházi Sára naplója arról tanúskodik, hogy ő is féltette társait, és félt ő maga is. Ennek ellenére annyi üldözöttet fogadott be a gondjaira bízott két intézménybe, amennyit csak lehetett: a budapesti Bokréta utcai munkásnőotthonban huszonöt, a balatoni Jankovich-telepi villában mintegy negyven menekített élt.

A Bokréta utcai otthon egyik alkalmazottja, Dömötör Erzsébet jelentette fel zsidók rejtegetése miatt. Így állt boszszút, amiért Salkaházi Sára többször is felszólította, hogy vessen véget egy náci tiszttel folytatott viszonyának. 1944. december 27-én Salkaházi Sárát - Bernovits Vilma hitoktatónővel és több menekítettel együtt - elhurcolták a nyilasok. Még aznap este mezítelenre vetkőztetve a jeges Dunába lőtték őket. Egy szemtanú elmondása szerint a kivégzés előtt Salkaházi Sára a gyilkosai felé fordulva letérdelt, és keresztet vetett.

Nem pusztán a sors áldozata volt - hangsúlyozza az egyik püspökkari dokumentum -, mert szeretetből, tudatosan vállalta másokért és másokkal együtt az előre látható halált. Vértanúsága elkötelezett életének beteljesedése.

A szociális testvérek mintegy ezer üldözöttet mentettek meg, sokan személy szerint Salkaházi Sárának köszönhetik, hogy túlélték a vészkorszakot. A feljelentőt a Népbíróság 1949-ben tíz év fegyházra, vagyonelkobzásra és politikai jogai gyakorlásának tízéves felfüggesztésére ítélte. Salkaházi Sárát a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé, Budapesten márványtábla őrzi emlékét.