A neves történész a Csehszlovák Köztársaság első elnökéről, Tomás Garrigue Masarykról (1850-1937) is beszélt abból az alkalomból, hogy a visegrádi államfők a holnap kezdődő csehországi találkozójukon megkoszorúzzák a nemzeti beállítottságú, de nem elvakult, soviniszta politikus sírját Lányban.

- A legutóbbi ottani választások óta aggasztó hírek érkeznek Szlovákiából, és néhányan ezekre Magyarországon is aggasztó módon reagáltak. Mi lehet a mindig kiújuló feszültségek oka?

- A magyarság és a Duna-medence más népeinek konfliktusai alapvetően a nacionalizmus természetében rejlenek. Ez igaz a szlovákok és a magyarok viszonyának alakulására is. 1918 előtt mi, magyarok voltunk azok, akik a szlovákok által igényelt autonómiát a történeti magyar állam egységét féltve elutasítottuk, és a csehek által kidolgozott föderációs tervekre is nemet mondtunk. 1920-ban keservesen fizettünk tévedéseinkért. Nemcsak a Habsburg-monarchia omlott össze, hanem a történelmi Magyarország is. Több mint hárommillió magyar az új határokon kívülre került. Közülük közel egymillió élt Csehszlovákiában. Őszintén meg kell mondani, hogy a két világháború közötti Csehszlovákia jóval demokratikusabb volt mind a háború előtti helyzethez, mind a Horthy-rendszer közállapotaihoz képest. A nemzetiségi lakosság által remélt autonómiát, illetve társnemzeti státust azonban ez a demokrácia sem biztosította. A szlovákok sem érték el az önigazgatásnak azt a fokát, amire ígéretet kaptak a cseh politikusoktól. Ez is hozzájárult Csehszlovákia 1938-1939-es felbomlásához.

- Az 1918 őszén megszületett csehszlovák állam egyik alapítója és 1935-ig első elnöke Tomás Garrigue Masaryk volt. Nevét gyakran emlegetjük, de nem tudjuk, mit gondoljunk róla. Ki volt ő, nacionalista politikus vagy humanista demokrata?

- Masaryk Morvaországban született, Bécsben és Lipcsében tanult, és 1882-től a prágai egyetem filozófiaprofesszora volt. 1891-től az osztrák birodalmi tanács és a cseh tartományi gyűlés képviselője volt. Később pártot is alapított. Ebben az időben az Osztrák-Magyar Monarchia föderatív átalakításának programját képviselte (ausztroszlávizmus). Politikai felfogásának másik fontos eleme a csehek és a szlovákok közötti különbségek tagadása volt. A két népet lényegében egy nemzetnek, a szlovák nyelvet a cseh egyik nyelvjárásának tartotta: ezt nevezték csehszlovákizmusnak.

Az első világháború alatt Masaryk nézetrendszere jelentősen átalakult. A Monarchia föderalizálásának programját felváltotta nála Kelet-Közép-Európa kisállamokra bontásának koncepciója. A brit külügynek 1915-ben átadott, de az 1919-es békekonferencia által elutasított tervezetében Csehország, Morvaország és Felső-Magyarország - Szlovákia - már egy külön államként jelent meg. Ráadásul olyanként, amelyet Pozsonytól Zágrábig egy széles folyosó, az úgynevezett szláv korridor köt össze a délszláv állammal. A csehszlovák államhoz került viszont Kárpátalja.

Masaryk olyan nemzeti politikus volt, akinek államépítési elgondolásai egyáltalán nem voltak elfogulatlanok. Nyersanyagokban gazdag, erős Csehszlovákiát akart. Ennek lett következménye, hogy az új állam lakóinak a csehek csak 50,5, a szlovákok pedig 15,7 százalékát tették ki. Eközben a németek aránya meghaladta a 22, a magyaroké pedig csaknem felülmúlta az 5 százalékot.

Ugyanakkor nem volt elvakult és soviniszta. Nagy része volt abban, hogy a közállapotok demokratikus irányba fejlődtek. A nemzetiségi lakosságtól lojalitást várt el, de életlehetőségeiket nem korlátozta. Az általa inspirált alkotmány kimondta: "nem megengedett az erőszakos elnemzetietlenítés semmiféle módszere". Érzékelve a magyar lakosság elégedetlenségét, még az is felötlött benne, hogy a határ menti magyar területek egy részéről - például a Csallóközről - a Magyarországgal kiépítendő baráti viszony érdekében esetleg le kellene mondani. Elnöksége alatt többször is felröppentek ilyen hírek, és ezek hitelességét dokumentumokkal is alá tudjuk támasztani. A tervekből végül semmi sem valósult meg. Masaryk talán kész lett volna a kompromisszumra, külügyminiszterétől és az elnöki székben utódától, Eduard Benestől azonban minden ilyen gondolat távol állt. Kettejük nacionalizmusa közötti különbség már ezekben az években megmutatkozott. Ez előrevetítette azt a szomorú sorsot, amely Benes második elnöksége alatt, a háború után várt a szlovákiai magyarokra. Az 1945 áprilisában meghirdetett kassai kormányprogram alapján Szlovákiában olyan magyarüldözés kezdődött, amelyre sem akkor, sem azelőtt nem volt példa térségünkben. A magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, s embertelen módszerekkel teljes kitelepítésükre törekedtek. A "hontalanság éveit" csak az 1940-es évek végétől kezdte felváltani egy enyhültebb időszak.

A két világháború közötti masaryki liberális demokrácia előnyei ezekből az évekből visszanézve különösen éles kontúrokkal rajzolódtak ki. A XX. századi cseh és szlovák politikusok között Masaryk olyan "fehér holló", mint a magyarok között Mocsáry Lajos, Jászi Oszkár, Bibó István. Ezért érthető, hogy - minden tévedése és elfogultsága ellenére - nemcsak a mai cseh demokraták tekintik egyik legnagyobb elődjüknek, hanem a Duna-völgyi (köztük a magyar) demokraták is fejet hajtanak emléke előtt.

Romsics Ignác