Hozzászólás Charles Gati 1956-ról írt könyvéhez

A Népszabadság felkérésére fogalmazom Charles Gati művéhez hozzászólásomat, illetve méltatásomat. Ami következik, nem történettudományos recenzió, mivel (1) csak a könyv angol nyelvű szövegét olvastam, mégpedig korrektúrapéldányban; (2) 1956 szorosan véve nem tudományos szakterületem. Mégis 1956 drámáját magyar ember lévén szívdobogva követtem amerikai vidéki otthonomban, s azóta legalább kéttucat könyv és tanulmány áll '56-ról könyvespolcaimon, itt-ott írtam is valamit minderről különböző könyvrészletekben. Ezért vállalkozom hozzászólásra három fő pontban, melyeknek esetleges jelentőségét növekvő sorrendben közlöm.

1. Gati könyvét kitűnőnek tartom. Sok kis új részletet találtam benne, amelyek nagyméretű lábjegyzeteiben találhatók. Írót persze írásától elválasztani ostobaság. 1956-ot és előzményeit fiatalsága döntő éveiben megélte, következménye ennek látószöge élessége és soha meg nem szűnő érdeklődése, amely minden "objektivitásán" kívüli érdeme. Én magam az "objektivitás" fogalmát nemigen kedvelem, de itt hozzá kell tennem, hogy Gati immár majd 50 évi amerikai jelenléte nemcsak kutatási lehetőségeihez, hanem "objektív" ítélőképességéhez láthatólag is előnyösen hozzájárult.

2. Úgy hiszem, hogy a magyar olvasók számára érdekességek, ha talán nem újdonságok Gati Nagy Imrére vonatkozó kritikus részletei, amelyek Nagy Imre érdemeit nem vitatják, de Gati Nagy Imre-képe itt-ott árnyalt, már ami 1956-ban Nagy Imre államférfiúi képességeit illeti. (Engedtessék megjegyeznem, hogy én magam is így emlékezem '56-ra, akkor is gondolván, hogy Nagy Imre (nov. 1.) kijelentése Magyarország "semlegességéről" államjogilag pontatlan, és államérdekből helytelen szóhasználat volt; úgyszintén a tragikus (nov. 4.) "Csapataink harcban állnak.") Mégis úgy látom, hogy mindez Nagy Imre érdemeit és tragikumát szemügyre véve eltörpül; én Horthy Miklóst gyakran védtem, de mégis meg kell mondanom, hogy Horthyhoz hasonlítva - aki Hitler fenyegetéseinek ellenállni nem volt képes (itt nem csak 1944. március 18-ról van szó, miután próbálta még menteni, ami menthető, hanem október 15-16-ról) - a kommunista Nagy Imre lett bátrabb és nagyobb személyiség.

3. De Gati könyvének legfontosabb része - és érdeme -, amit az Egyesült Államok 1956-ban Magyarországot érintő politikájáról ír. Hozzám ez különösen közel áll: mert amit ő most ír és itt-ott bizonyít, én ötven évvel ezelőtt és azután is éreztem, sejtettem, olvastam, találtam, bizonyítottam (tessék e szavak sorrendjét figyelembe venni), és néha írtam is erről. Az Eisenhower-Dulles kormányzat világnézete és világpolitikája - minden hangos, sőt gyakran ordítozó antikommunizmusa ellenére - Európa kettéválasztásán egyáltalán nem kívánt változtatni. Sőt - erre léteznek közvetett bizonyítékok, egyik-másik Gati lapjain is - Eisenhowernak és Dullesnak az 1956 novemberi brutális orosz visszacsapás magyarán mondva "jól jött". Kérem most magyar olvasóimat, higygyék el, miszerint én 1956-ban egy pillanatig sem vártam (vagy kívántam), hogy Amerika Magyarország miatt atomháborút indítson vagy atomháborúval fenyegesse az orosz birodalmat - épp úgy, mint hat évvel később amerikai barátaimnak mondtam, hogy Moszkva Kuba miatt sohasem fog Amerikával szemben atomháborúval kísérletezni. De amit Eisenhowerék és Dullesék 1956 októberéről azóta kijelentettek vagy diktáltak, írattak, írtak, mind valótlanság, de még képmutatásnál is megvetendőbb: ők igenis tudták, hogy mi történik, és hogy lehet abból majd politikai hasznot is leszűrni.

E tekintetben engedtessék meg, hogy utaljak egy árnyalati különbségre Gati és a magam véleménye között. Gati főleg azért kárhoztatja az akkori amerikai kormányt és intézményeit, hogy nem figyeltek eléggé, elhanyagolták Magyarországot, nem volt elég hírszerzőjük, nem tudtak eleget. Énszerintem többet tudtak, de nem ez a lényeges. A lényeg az, hogy ha egyáltalán valamilyen megoldás - pontosabban: kiút - történhetett volna 1956 októberében (és ma tudjuk, hogy az oroszok milyen dilemma előtt álltak, legalábbis egy ideig határozatlanul), az politikai, illetve földrajzi síkon volt egyáltalán lehetséges: tudatni Moszkvával, hogy ha ők kivonulnak Magyarországról, Amerika is kivonná szövetségéből valamelyik nyugat- vagy dél-európai országot. De ez nemcsak hogy nem jutott Eisenhowerék eszébe; ezt aztán egyáltalán nem találták kívánatosnak. Ez több volt, mint politikai hiba; ez volt az ő világnézeti hajlamuk. Gáti erre is utal itt-ott, de talán nem eléggé.

Ugyanakkor elismerendő, hogy 1956-ban az amerikai nép lelkesedett Magyarországért - ennek volt következménye az akkor Amerikába érkező magyar menekültek példásan jótékony befogadása.

Egy nagy amerikai elme és jellem, az Eisenhower és Dulles által mellőzött George Kennan mondta 1956 decemberében: ami Magyarországon történt, tragédia, "but the Soviet Union will not recover". De a Szovjetunió nem fogja kiheverni.

Rákóczi reménykedett a francia udvarban; Szemere 1849-ben a Francia Köztársaságban; Károlyi Mihály 1918-ban Wilsonban; Szálasi és mások is 1944-ben a német győzelemben; 1956-ban sok magyar Amerikában. Magyarok, bízzatok magatokban! Persze a világot is jobban kell ismerni. De ha van komoly magyar önbizalom, az valamikor elég lesz. "Valamikor." De hát az élet - és a történelem - ilyen.

A szerző történész

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.