Hogy tekinthetné a vallást magánügynek az, aki közügynek tekinti bizonyos felekezetek és vallási intézmények megsemmisítését. Nos, ez tanulságos képtelenség, s e képtelen tévedést - amit Semjén Zsolt a minap fölelevenített és a világi köztársaság ellen fordított - valóban Mindszenty József követte el, de erre a tévedésre a nácik is, a kommunisták is adtak okot. Mindszenty antifasiszta, antikommunista, antiliberális, antidemokrata volt, és tagadta a világi állam létjogosultságát. A világi köztársaság demokrata híveinek tehát van okuk becsülni és van okuk elvetni őt.

A hercegprímás a Semjén által idézett 1946-os pécsi beszédében azt mondta: "A vallásnak mint igazságnak nyilvánossági jogot és érvényesülést kell engednünk az élet egész vonalán, községházán, a vármegyén és parlamentben, iparban, gyárban, vasúton, hivatalban, hogy a magán- és közösségi embernek megbízható vezére legyen az élet útján." Mindszenty számára csak ez a két alternatíva létezett: minden ízében az igaz vallás által meghatározott államélet és közélet, vagy istentelen és gonosz ország. Ha a vallás nem államügy, akkor magánügy, akár üldözik, akár szabad.

Ez nem volt egyedülálló értelmezés, így gondolták ezt a nácik és a kommunisták is, csak ellentétes választ adtak rá, mint elszánt és üldözött ellenfelük, a hercegprímás. A kommunista diktatúra négy évtizede alatt azzal az ideológiával üldözték, korlátozták, kényszerítették a diktatúra szolgálatára a különböző felekezeteket, hogy a vallás magánügy. E képtelen értelmezés folyamatosságát tehát Mindszenty és Semjén között Rákosi és Kádár biztosította.

A világi Magyar Köztársaság hatályos alkotmánya ezzel a folyamatossággal szemben áll. Egyrészt leszögezi: "az egyház az államtól elválasztva működik", másrészt mindenkinek biztosítja a szabadságot, hogy vallását vagy más lelkiismereti meggyőződését (tehát például vallástalanságát) "akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze". Mindenkinek joga van tehát ahhoz, hogy a valláshoz való viszonyát magánügynek vagy közügynek tekintse, csak államügynek nem tekintheti. Az államnak mindkettőt tiszteletben kell tartania, tudomásul kell vennie, semmi köze hozzá, ki, melyik felekezettel milyen viszonyban áll vagy nem áll, ha ezt az illető nem kezeli nyilvános tényként; és tudomásul kell vennie azt is, hogy az egyházak közéleti tevékenységet végeznek, véleményt nyilvánítanak, amiben nekik tetszik. Politikai kérdésekben is.

Négy évvel ezelőtt éppen a magyar választásokkal egy időben választott magának elnököt Európa legszigorúbban szekularizált állama, Franciaország. A második fordulóban csak a jobboldali konzervatív Chirac és a jobbszéli Le Pen között lehetett választani. Valamennyi jelentős francia egyház fölvonult, és arra biztatta híveit, hogy szavazzanak Le Pen ellen. Vagy-vagy. Vagy el kellene ítélnünk ezt is, vagy nem ítélhetjük el Gyulay Endre püspököt sem pusztán azért, mert 1998-ban kiállt egy kis párt mellett, és örömmel üdvözölte a parlamentbe való bejutását. Azt persze már elítélhetjük, hogy Le Pen magyarországi testvérpártja, a MIÉP mellett állt ki, miként a második legnagyobb magyarországi egyház, a reformátusok püspöke, Hegedűs Lóránt is. De nem azért ítélhetjük el őket, mert egyházi vezetőkként állást foglaltak egy párt mellett, hanem ettől függetlenül, úgy, mint bárki mást, aki a francia egyházak által elítélt veszett sovinizmust támogatja.