Magyarországon, akárcsak a focihoz, a Balatonhoz is mindenki ért. Tavaly még ezt hallottuk: vizet a tóba, akárhonnan, bármi áron - tehetetlen a kormány, kiszárad a Balaton. Az idén meg ezt: üzleti érdekek miatt csapolják a Balatont. Némelyek "elmulasztott" intézkedéseket kérnek számon, pl. a víztározást a Nagyberekben - a lehetőségek és a hatások ismerete nélkül.

Ideje lenne már szélesebb horizontot nyitni a Balaton ügyében. A vízszint körüli polémia hol a tudomány és a dilettantizmus ütközéseként, hol a szakmai érvek mögött lopkodást szimatoló vádaskodásként és pártpolitikusi maszatolásként jelenik meg.

A figyelem érthető, hiszen Magyarország kiemelkedő természeti kincséről beszélünk. A Balaton térségében egy évszázada a tó - a víz és a táj - a helyi gazdaság éltetője. Ebből akarnak megélni a helybéli emberek. Az ország kezdi tudomásul venni, hogy a környezeti érdek az elsődleges, azon belül is: a tó vize.

A tó ugyan másfél évszázada ember által szabályozott rendszer, mégis elsősorban természetes élővíz. Sérülékeny ökológiai állapotának megóvása, a jó vízminőség és a megfelelő vízszint nélkül esély sincs a gazdasági potenciál kiaknázására.

A tó vízállása idén nyáron végre magas volt, közepes vízmélysége meghaladja a három és fél métert. Vízminősége kiváló, fürdésre, vízi sportokra egyaránt alkalmas - és nemcsak az önreprodukáló folyamatoknak köszönhetően. Kellett hozzá jó néhány döntés, némi kurázsi, sok kormányzati intézkedés és persze pénz.

A víz attól lett jó, hogy a tápanyagok feldúsulását okozó szennyező anyagokból ma sokkal kevesebb jut a tóba, mint korábban. A fejlődés látványos: ebben a kormányzati ciklusban 67 kilométer szennyvízfőgyűjtő-csatorna épül meg harminc átemelővel együtt. Befejeződik három nagy szennyvíztisztító-telep fejlesztése Keszthelyen, Balatonfőkajáron és Balatonfüreden. A tó körüli főgyűjtőhálózat így 2006-ban teljessé válik. A Balaton térségében 2002-2006 között a csatornahálózat és a szennyvíztisztító kapacitásának bővítésére 4 milliárd forint jut. Fejleszteni kell a vízgyűjtő, főként a Kis-Balaton környékét, de az egész Zala-völgy és legelőször a legnagyobb települések, Zalaegerszeg és Nagykanizsa szennyvízkezelését is - ami az EU Kohéziós Alapjának és a költségvetésnek a támogatásával már folyamatban is van.

A Balaton vízminőségét a Zalán keresztül bemosódó szenynyeződés is veszélyezteti. A folyót völgyében szétterítve, töltésekkel irányítva időt kellene adni a természetnek a tápanyagok lebontására - mielőtt a Keszthelyi-öblöt elérné. Ez a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer lényege. Első üteme, a Hídvégi-tó 1985 óta szolgál, s ez a Balatoni Nemzeti Park egyik legértékesebb természeti területe. A II. ütem - a Fenéki-tó - ügyében az elmúlt két évtizedben kevés történt. Sosem volt rá elég pénz, és a különböző szakmák képviselői sem jutottak egyetértésre, mit is kellene tenni. Tavaly a szakemberek megegyeztek, a kormány határozott, s a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének II. üteme már szerepel az EU társfinanszírozásra számot tartó, 2007-ben induló nagyprojektek között. Az előkészítő feladatokra 390 millió forint máris rendelkezésre áll, a rendszer pedig - vagy 20 milliárd forintból - 2010 végére elkészül.

2004 fordulópont volt a Balaton vízjárásának alakulásában. Négy száraz év után először haladta meg a csapadék és a hozzáfolyás együtt a tóból elpárolgó vízmennyiséget, és 2005-ben a vízszint a kívánatos tartományba került.

2003-ra az aszályos évek miatt megcsappant a Balaton víztömege. Emlékszünk még a vízpótlást követelők karára? Sekély a víz a strandon, megfeneklik a vitorlás - nosza, vizet a tóba, kerül, amibe kerül! Kikértük a tudósok véleményét. Az MTA elnöke felkérésemre bizottságot hozott létre. A tudósok feleslegesnek és károsnak tartották a más kémiai összetételű vizek felhasználásával történő vízpótlást. Hallgattunk rájuk, és jól tettük.

Most itt a másik véglet, a balatoni árvíz esélye. A tó mai átlagos vízállása mintegy húsz centiméterrel meghaladja a sokévi átlagot. A siófoki zsilipet szeptember elején már két hétre megnyitottuk - láss csodát, ez idő alatt a Balaton vize tovább emelkedett. A zsilipen másodpercenként 6 köbméter folyt át - összesen kb. 7 és fél millió köbméter, a tó víztömegének - időközben pótlódott - 4 ezreléke. A csatorna ma maximum 20-25 m3/s vízhozam biztonságos levezetésére képes, amit a zátonyok, fák eltávolításával kb. 30 m3/s-ra kell növelni.

A Sió-zsilip évszázados tapasztalatra épülő, valamennyi érdekre figyelő üzemeltetési utasítása szerint a kívánatos vízállás nyáron 110, télen 95 centiméter. A VITUKI hidrológusainak számításai szerint viszont a vízállás jövő márciusra - beavatkozás nélkül - legalább 140-150 centiméterre emelkedne. Ez komoly veszély a déli part alacsonyabban fekvő településeire (pl. Balatonberényre, Máriafürdőre, Balatonfenyvesre) nézve. Csak szabályozott vízállással előzhetők meg a víz- és jégkárok. A téli időszak előtt tehát a zsilipet úgy kell üzemeltetni, hogy a befagyott tófelület ne károsítsa a kiépített partvédő műveket, a következő üdülési szezonra pedig a vízszint érje el az óhajtott maximumot.

A "leereszteni, nem leereszteni" vita a Sió-csatorna megépítése óta, másfél évszázada tart, de most kapott először pártpolitikai felhangot. Egy-két éve még "a Balaton elrablásával" vádolták meg a zsilipet kezelő szakembereket, a szeptember eleji vízeresztéskor gazdasági körök kiszolgálását, ingatlanspekulációt kiáltott a Fidesz szavalókórusa. Azt olvashattuk például egy nagyon tudományos publikációban, hogy "csökken majd a vízszint, ami magával hozza a vízminőség romlását, a víz gyorsabb melegedését, aminek következménye a tó növény- és állatvilágának pusztulása". Ősszel meg télen a víz nem melegedni szokott, 2000 és 2003 között a vízminőség javult, a tó növény- és állatvilága, köszöni, jól van, a nádasok egy része is regenerálódott. Azt is írták, hogy "szükség esetén inkább a parti védműveket kell magasítani, erősíteni, nem pedig felelőtlenül megcsapolni a tó pótolhatatlan vízkészletét!" Tehát építsünk új gátakat, cseréljük betonra a természetes partrészeket és nádasokat?

Többször hallani mostanában azt is, hogy "nyissuk meg a Berekkel való kapcsolatot, teremtsük meg a vízcsere lehetőségét". Erről is létezik tudományosan megalapozott álláspont: az elárasztható területre 27,8 millió köbméter vizet lehetne kiengedni, ami kb. öt "tócentiméternek" felel meg. Ha figyelembe vesszük a szivárgási és párolgási veszteséget, akkor ebből két-három centi marad. Ezért 2000 hektáron fel kellene adni a mára kialakult földhasználatot, és az alacsonyan fekvő közeli települések védelmében gátakat, zsilipeket kellene építeni - milliárdokért. Meg lehet tenni, talán meg is éri, mert a tó körüli élővilág nyerhetne ezzel, de a vízszint szempontjából kár ezzel foglalkozni.

Mint ahogy azzal is, hogy kívülről: a Rábából, Drávából, Murából, Dunából, a dunántúli karsztból pótoljuk a Balaton vizét. Tudomásul kell venni, hogy a Balatonon nagy a felület és viszonylag kicsi a vízmélység. Olykor több, máskor kevesebb benne a víz, nekünk ehhez kell alkalmazkodnunk. Egyedüli lehetőségünk, hogy a tóban minél több vizet tárolunk: emiatt a tél előtt vizet engedünk le, majd a 2006-os idény előtt, a kockázatokat vállalva a maximum fölé, 115 centiméterre állítjuk be a vízszintet.

A Balaton része a világ Magyarországról alkotott képének, nemzeti szimbólumaink egyike, és a jelképekhez az emberek többsége inkább érzelmileg közelít. De eddig még egy kormány sem foglalkozott olyan átfogóan és olyan rendszerességgel a Balaton körüli teendőkkel, mint a mostani. 2003-ban hetvenkét intézkedésből álló programot fogadott el a kormány. Ezek vagy megvalósultak már, vagy folyamatban vannak. Autópálya, modern hulladékkezelési rendszerek, a turisztikai kínálat megújítása, kerékpárút, strand- és kikötőkotrás, javuló horgászati feltételek, egységes nemzeti park, új látogatóközpontok, a Nitrokémia kármentesítése Fűzfőn, keszthelyi kastélyfejlesztés, hévízi fürdőrekonstrukció, Kék Hullám zászló... Évente legalább kétszer kerültek a tó dolgai a kormány elé, tárcaközi bizottság jött létre, és az eredmények mutatkoznak.

A Balaton vize ma kiváló állapotban van. Egy ország sikere az, ami a tóval történt - a kormányzat és a tudomány, a helybéliek és a vendégségbe érkezők összefogásával. Erre a nemzeti sikertörténetre mindannyian büszkék lehetünk.

A szerző környezetvédelmi
és vízügyi miniszter