Miért nem Diósi Ágiról írnak a lapok, miért nem mennek el a hivatásos politikusok akár csak egyszer is hozzá, mondjuk a Pedagógus Továbbképzőben tartott óráira, miért nem őt faggatják: hogyan kellene intézni a cigányok, s köztük a cigány értelmiség jövőjét; miért ez a sok zavaros indulat és félresiklott akarat? Mert ez a tevékeny asszony, aki éveken át ilyen kérdésekkel foglalkozott, bizony tudott volna válaszolni. Mert tudományos értelemben felkészült volt, érzelmekkel telített, véleményében bátor és szókimondó. Legfeljebb nagyokat nyelt, ha látta: nem hallgatnak rá, nem kíváncsiak a véleményére...

Szerette a cigányokat. Különösen a cigányasszonyok meséit hallgatta odaadással. Fiatalabb éveiben sokat utazott vidéki világukba, s magnónál pontosabban jegyezte föl szavaikat. Mostanában inkább őket kérte meg: keressék fel és segítsenek neki. Tucatnyi tanítványa leste el tőle az odaadás, az empátia készségét. Nem szégyellte kimondani: a cigányokhoz a zsidóságán át vezetett az útja. Mert a második háborúban átélte a megalázottak poklát. S amikor már módja volt, úgy érezte: a harcot a humánum nevében így kell folytatnia. A cigányság felemeléséért.

Mindenütt ott volt, ahol úgy vélte: segíthet. Elhagyott gyerekek, állami gondozottak, védelemre szorultak között próbált barátokat gyűjteni. Megérezték rajta a jóság illatát. Nem szívesen mondta ki azt a szót: roma. Ez olyan, mint amikor egy zsidó izraelita. De hitt abban, egyszer csak lekopik az ilyen-olyan "istákról" az előítélet torz vonása, és az emberek megértenek valamit a "csillag fényéből". Ez volt az egyik kedvelt cigánymeséje. A csillagfény, amely szeretettel jut el mindenkihez, és nem nézi: ki ilyen vagy olyan.

Régen, egy ízben arról ábrándozott néhány barátjának, mi volna, ha a túlképzett, magukat túltanult fiatalok, mint hajdan a NÉKOSZ-mozgalomban, elmennének kis cigánygyerekeket tanítani. Hogy tőlük tudják meg azt, amit meg kellene végre tudniuk, de ez - eddig - nem sikerült nekik.

Úgy ment el, hogy hitte: ebben a nagy-nagy iskolában lesznek követői. A gyermekei és a tanítványai. Ugye lesznek?

Nem sok kitüntetést kapott az életben. A Mozgó Világ "Aszú-díjára" azonban nagyon büszke volt. Ezt az ordót a szerkesztőség tagjaitól kapta. Soha nem az italra értette a megjelölést, hanem munkája jelképes lényegére.

Akik ismerték őt most és majd ismerni fogják kivételes tevékenységét, ugyanígy érzik.