A legforróbb augusztusban is naponta átlagosan harmincan kezdték el feltölteni felmenőik adataival a "családfaszoftvert" hozzáférhetővé tevő honlapot. A családfaprogram annak ellenére jól működik tehát, hogy az adatvédelmi biztos tiltakozása miatt a megvalósult változat lényegesen eltér a múlt év elején megálmodottól. A készülő családfákat, a rögzített adatokat és a beszkennelt dokumentumokat - e pillanatban körülbelül 1300 található belőlük az interneten - ugyanis csak az láthatja, aki föltette, illetve akinek az adatok gazdája erre engedélyt ad. Ily módon az a nagy családtörténeti adatbázis, amelyben mindenki kedvére kutakodhat, egyelőre nem több tervnél.

Pedig egy ilyen, bárki számára hozzáférhető adattömegnek komoly társadalmi jelentősége lenne - véli Gecsényi Lajos, az Országos Levéltár főigazgatója, aki úgy látja: az elmúlt fél évszázad során a társadalom annyira átalakult, hogy az már az emberi kapcsolatok végérvényes lazulásához vezetett. Szinte esetlegessé vált, hogy ki milyen információkkal rendelkezik a fölmenőiről, az előtte járó generációk életmódjáról. Ez viszont már tehertétel a közösség számára, hiszen a magánmúltban tátongó lyukak bizonytalansághoz, fogalomzavarokhoz vezetnek. A szakemberek így hát egyetértenek abban, hogy már gyerekkorban érdemes elkezdeni e lyukak betömését. A család megismerése, a saját múlt feltárása a történelemtanulásnak is fontos eszköze lehet.

Ebből indult ki tavaly januárban az oktatási tárca, amikor meghirdette a családfaprogramot. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos azonban azonnal jelezte aggályait. Az egyeztetéssel töltött bő egy év alatt a miniszter és a levéltár főigazgatója nem tudta őt meggyőzni arról, hogy ebben az esetben a közös célt is zátonyra futtathatja az az - extrém esetekben persze bizonyára jogos - aggodalom, hogy személyiségi jogokat sértő adatok is nyilvánosságra kerülhetnek a családi dokumentumok közzétételekor. Nem használtak azok az érvek sem, hogy a családtörténet vagy a memoár létező irodalmi műfaj, a netes blogok szerzői pedig szomszédaikról, sőt idegenekről is írnak, és olykor nemcsak érzékeny, de kifejezetten kínos dolgokat. Arról nem is szólva, hogy a személyes dokumentumok jó része a levéltárakban kutatható is.

Az adatvédelmi biztos - a hatályos törvény alapján - annak ellenére megtiltotta a neten elkészülő családtörténetek hozzáférhetővé tételét, az adatok összekapcsolását, hogy a mai kor kifejezetten szűkölködik olyan "klasszikus" levéltári anyagokban, amelyekből később rekonstruálhatók lennének a mi időnk emberi kapcsolatai. Ráadásul a köznapi levéltáros tapasztalat is mutatja, hogy mind többen kíváncsiak a gyökereikre, és nem volna ellenükre, ha a felkutatott adatokat mások is tanulmányozhatnák. Most a honlapot üzemeltető levéltári munkatárs lesz az egyetlen, aki ismerhet minden bejegyzést, és egyezést látva "öszszehozhatja" azokat a regisztrálókat, akiknek érdekes mondandójuk lehet egymás számára. Azt persze semmi sem tiltja, hogy azután ugyanők valamely internetes csevegőfórumon olyan részletesen tárgyalják ki az esetet, ahogy nekik tetszik.

Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak középiskolások, hanem huszonévesek és idősebbek is vannak a felhasználók között. Szemmel látható, hogy egyeseknek kifejezetten kapóra jött egy jól használható program: pillanatok alatt temérdek, korábban összegyűjtött adattal töltötték föl a saját családfájukat. Mások most kezdik a kutatást - a nagy többség induláskor csak a nagyszüleiig "lát el". A levéltári tapasztalat szerint kitartással és szerencsével nagyjából százötven évet lehet visszamenni az időben; korábbi adatokat a rokonság körében, a helyben hozzáférhető források között már meglehetősen nehéz találni. Persze a levéltári kutatásnak sincsen akadálya, de ahhoz már komoly előképzettség is szükséges: tudni kell például iratot olvasni, mégpedig latinul, németül.

Nagy kérdés, hogy az első hónap rohama után csendesül-e vagy fokozódik a honlap iránti érdeklődés. Gecsényi Lajos szerint reális képet az első év után lehet alkotni; kétségtelen, hogy sok múlik a történelemtanárokon - akik beépíthetik az új lehetőséget az oktatásba, akár úgy is, hogy történelmi családok adatait dolgoztatják fel a tanulókkal -, és azon is, hogy lesz-e mód a továbblépésre. A főigazgató azt mondja: e pillanatban nem lehet mást tenni, mint az adatvédelmi jogszabály szerint eljárni, de látva az igényeket, el kell kezdeni gondolkodni azon, hogyan lehetne törvényes keretek között változtatni a játékszabályokon.

Joggal aggasztja-e az adatvédelmi biztost, hogy felkerül a világhálóra a dédnagypapák érettségi bizonyítványa?