A villamosszék száztizenöt éves

1890. augusztus 6-án hajtották végre az első kivégzést villamosszékkel az Egyesült Államokban.

Néhány évvel előtte az amerikai képviselőház tagjai kíváncsiságból részt vettek egy nyilvános akasztáson. Ez volt ekkor az egyetlen kivégzési mód. Az elítélt nem halt meg azonnal, még sokáig szenvedett a kötélen. A látvány azonban annyira megrázta az urakat, hogy elhatározták: "humánusabb" kivégzőeszközt keresnek. Miután a Franciaországban használatos guillotine-t elvetették, a New York-i kormányzó, Davis Bennett Hill azt javasolta, hogy a villámcsapás mintájára próbálkozzanak mesterséges áramütést előállító készülékkel. Hillnek elnöki ambíciói voltak, és népszerűsége növekedését várta az ötlettől.

Az "eredményes" állatkísérletek után Hill 1888. június 4-én jogszabályt hozatott, ami kimondta: New York államban a kivégzés villamosszékkel történik. A háttérben olyan társadalom állt, amely össze szerette volna egyeztetni az igazságszolgáltatást az emberiességgel, a büntetést a részvéttel.

A villamosszék kifejlesztésében Thomas Alva Edison is részt vett, aki egyébként korábban a halálbüntetés ellen volt, ám motiválhatta vetélkedése riválisával, George Westinghouse-szal. Edison az egyenáram mellett állt ki, amellyel kivilágította egész Manhattant, a vízerőműves Westinghouse viszont a váltóáram híve volt. Bár Edison számára e felkérés előnyt jelentett, a villamosszék kikísérletezéséhez mégis ellenfele találmányát, a váltóáramot használta. Még az is lehet, hogy ezt Westinghouse lejáratása miatt csinálta, hogy a közvélemény az ő nevéhez kösse a gyilkos eszközt. Ha így volt, jól számított, mert a kivégzetteket még évekig úgy emlegették az emberek, hogy "megwestinghouse-olták". Edison utóbb csak annyit ismert be: "én csak hozzájárultam egy technika javításához, humánusabbá akartam tenni a halálos ítéletek végrehajtását." Ám az emberiességet illetően a készülék további "finomításokra" szorult.

1890. augusztus 6-án hajtották végre az újfajta "elektromos székkel" az első kivégzést a New York állam északi részén lévő Auburn városka börtönében. William Kemmler zöldségárust gyilkosságért ítélték el. A fegyenc székbe kötött testébe 1780 voltos áramot vezettek, az illetékesek szerint a halál azonnal beállt, de ez nem volt igaz. "Amikor Durston, a hóhér megnyomott egy gombot, és egy kis kattanás hallatszott, Kemmler teste megmerevedett, olyan lett, mint egy szobor, csupán jobb kezének mutatóujja mélyedt tenyerébe úgy, hogy abból csorogni kezdett a vér. Agóniája nyolc percig tartott" - írta a New York Times 1890. augusztus 7-i száma. "William Kemmler ma reggel az auburni börtönben a legfelháborítóbb módon halt meg. Kivégzése szégyen a civilizációra nézve" - állapította meg a lap.

A közvélemény nehezen fogadta el e kivégzési módot, mozgalom is indult ellene, különösen a nők tiltakoztak. Mégis, a következő évben húsz amerikai államban vezették be e kivégzési módot. Hill végülis nem lett elnök, ám sokan elektromos gyilkosnak nevezték. Jelenleg is több amerikai államban működnek villamosszékek, másutt továbbra is kötéllel, vagy méreggel végzik ki a halálra ítélteket.

A villamos halál nem fájdalommentes, a feszültség és frekvencia megfelelő kombinációját csak hosszas kísérletezés után lehetett megtalálni. Az egyenáram 300 V alatt nem halálos, a nagyfrekvenciás, magasfeszültségű váltóáram is ritkán, ám a 60 hertzes áram már 110 voltnál halált okozhat. Kis feszültségen a szívizmokat bénítja meg, míg a magasfeszültség légzőizom-bénulást és fulladásos halált okoz.

Újabban New York állam Ossining kisvárosának híres-hírhedt Sing Sing börtöne múzeum létrehozását tervezi. A kiállítás fő szenzációja az Edison által konstruált villamosszék, az Old Sparky, az Öreg Szikrás lenne, amelyben 75 év alatt több száz embert végeztek ki, köztük a Rosenberg házaspár mindkét tagját: Ethelt és Juliust is.

A villamosszéket Amerikán kívül a Fülöp-szigetek és Kína alkalmazta. Egy 2001-es felmérés szerint az amerikaiak 61 százaléka szükségesnek tartja a halálbüntetést. Főleg a republikánus kötődésűek, a férfiak és a fehérek állnak ki mellette. Az ellenzők zömét a demokraták, a nők, a fekete bőrű és az idegen ajkú lakosság képviselői teszik ki. Az 1990-es évek közepén - amikor Amerikán bűnözési hullám söpört végig - jóval magasabb, 5:1 arányú volt a halálbüntetést pártolók aránya az ellenzőkkel szemben. Az utóbbi időben a szemet-szemért elv helyességébe vetett hitet azonban több olyan ügy ingatta meg, melyben ártatlanokat ítéltek halálra.

1972. június 29-én az USA Legfelsőbb Bírósága a halálbüntetést törölte az alkotmányból, de 1977-ben visszaállították, illetve az államok hatáskörébe utalták a döntést. 2004-ben már "csak" 58 olyan ország volt, amelyben még nem törölték el a lehető legsúlyosabb büntetési tételt. Az elmúlt évben az összes ismert kivégzés 97 százalékát négy országban - Kínában, Iránban, az Egyesült Államokban és Vietnamban - hajtották végre.

(MTI)

Villamosszék
Villamosszék
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.