Felgyújtották a körtéri gombát

Szándékos gyújtogatás következtében kigyulladt szombat kora délután a Móricz Zsigmond körtéri gomba. A nemrég ipari műemlékké nyilvánított kör alakú épületet gyakorlatilag évek óta nem használják (bár a BKV áramátalakítója, egy jegypénztára és két üzlet még működik benne), többnyire hajléktalanok lakják. Az egyik üzlet kínai tulajdonosa nem sokkal dél után bezárt és hazaindult. Ezek után ismeretlenek betörték a kirakat üvegét és gyúlékony anyagot locsoltak szét az üzletben, majd felgyújtották - adta hírül a Havaria Press. A tűzben a bolt árukészlete tönkrement, és az épületben is komoly károk keletkeztek. Az eszmei érték mellett az anyagi kár meghaladja a tízmillió forintot is.

A gombát - ami tulajdonképpen egy hatszáznegyven négyzetméter alapterületű telek, háromszázhetven négyzetméteres építménnyel - egy ideje árulja a BKV, amelynek jobbára ez maradt az utolsó eladható ingatlana. A cég négyzetméterenként 100-200 ezer forintot szeretne kapni az 1940-ben készült épületért és a hozzá tartozó telekért. A pályázatokat most bírálják el, és várhatóan nyár végére hirdetnek eredményt. Az előzetes információk szerint a vártnál nagyobb az érdeklődés a műemlék épület iránt. Információink szerint a tűz nem okoz változást az eladásban, mert a gomba amúgy is alapos felújításra szorul. Az új tulajdonosnak a kiírás szerint vállalnia kell a teljes rekonstrukciót, és rendeznie kell majd a gombában működő két üzlet - amelyek közül az egyiket most felgyújtották - további sorsát is. Erre valószínűleg a jelenlegi bérlők kártalanítása lesz a megoldás.

Az üzletben és az épületben is komoly kár keletkezett
Az üzletben és az épületben is komoly kár keletkezett
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.