Szigorúan ellenőrzött biotehenek

A legutóbbi Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton a díjazottak közé került a Zöldfarm biotejtermék-család. A díjnyertes biotej nem kizárólag élelmiszerként részesült az elismerésben. A zsűri azt a logisztikai és műszaki hátteret méltányolta, amely garantálja a bio minősítéshez szükséges feltételek betartását és folyamatos ellenőrizhetőségét - ez utóbbit (Európában páratlan módszerrel) a fogyasztók számára is.

A pályázatot a Körös-Maros Biofarm Kft. és a Naszálytej Rt. közösen adta be. A Biofarm Európa legnagyobb biotehenészetét működteti, az 550 tejelő tehenet jórészt a Körös-Maros Nemzeti Park területén legeltetik, és a takarmányt is ott termesztik a jószágok számára. A vállalkozás 1999-2000-ben állt át az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásra. (Nem használnak rovarirtó és növényvédő szereket, illetve műtrágyát, az állatok nem kapnak génkezelt tápanyagokat, hormonokat, hozamfokozókat és növekedésgyorsítókat, amit a Biokontroll Hungária Kht. rendszeresen ellenőriz, egyebek mellett a tej vizsgálatával is.) - A biotej összetétele és ebből adódóan az élettani hatása is más, mint a nem biotejeké - hangsúlyozza Ráki Zsolt, a vállalkozás képviselője, jelezve: nemcsak a mesterséges adalékok hiánya, hanem a stresszmentes, a természeteshez közeli tartási mód is hozzájárul ahhoz, hogy teheneik jobb tejet adnak.

A biotejet a Naszálytej Rt. csomagolja, mégpedig UHT-(ultramagas hőmérsékleten történő hőkezelési) technológiával. A néhány másodpercig 130 fok fölötti hőmérsékletre melegített tej fehérje- és ásványianyag-tartalma nem változik, a vitaminokból valamivel kevesebb marad benne, ugyanakkor az így kezelt tej bontatlan csomagolásban akár három hónapig is eltartható (a többrétegű, papírból, alumíniumból és műanyagból álló csomagolóanyag sem a lebomlást gyorsító fényt, sem a káros mikroorganizmusokat nem engedi a folyadék közelébe).

Ha a vevő tudni akarja, hogy pontosan honnan származik a tej, amit iszik, csupán az eltarthatóság határidejét kell leolvasnia (ez egyértelműen meghatározza a fejés és a feldolgozás napját). A dátum alapján a www.biotej.hu honlapon ellenőrizhető az aznap fejt tej minősége, méghozzá a részletes laboratóriumi adatok (zsírtartalom, mikrobaszám stb.) alapján. Akinek ez nem elég, ellenőrizheti, hogy aznap mely tehenek "álltak szolgálatban" (név és nyilvántartási szám szerint), és milyen volt az egészségügyi állapotuk (az adott tehén neve mellett az öszszes tejelési jellemző, illetve a családfa is elolvasható).

Biotejből biojoghurt, biokefir és biotejföl is készül, vagyis népes (és bővülő) termékcsaládról van szó. Tavaly több mint 800 ezer liter dobozolt biotej fogyott el, ami ugyan csak a töredéke a hazai tejfogyasztásnak, ám azt igazolja, hogy hatékony innovációval egy válságágazatban is lehet sikereket (és tízmilliós nagyságrendű nyereséget) elérni.

Készül a biotej
Készül a biotej
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.