Az utóbbi egy-két évben divatba jött (és kizárólag angolszász) modern mitológiai és mesefilmek témájáról (Harry Potter, A gyűrűk ura) egy váratlan ugrással a szerzői jognál terem, és a következőket írja:

"Olyan filmek ezek, amelyek (...) fejtörést okoznak a szerzői jogok reménytelen harcát vívó jogászoknak, akiknek alkalmazói nemigen értik meg, hogy a downloader, tehát a javarészt illegális tartalmakat, filmeket letöltő százezrek nem jogsértő individuumok, hanem egy kultúra öntudatos tagjai is egyben. Azaz: a szerzői jogok kérdése kultúrtörténeti kérdés lett, s amint azok a XVIII. század előtt nem voltak ismertek, a XXI. században azt látjuk, hogy eddigi formájukban fenntarthatatlanok." (Kiemelés tőlem - F. P.)

György Péter mondattanilag kissé nehézkes ábrázolásában tehát a szerzői jogász, illetve bárki, aki a (szerzői) jogait védi, valami idejétmúlt Don Quijote. (Itt jegyzem meg, hogy Cervantes már négyszáz évvel ezelőtt is kényes volt a szerzői jogaira, ezt nagy műve második kötetének elején hosszan tárgyalja is, és ha György Péter olvasta volna ezt az éppen négyszáz éves remekművet, nem írná azt a csacsiságot, hogy ezekkel a jogokkal senki se akart volna a XVIII. századnál korábban foglalkozni. A Cervantes-kortárs Shakespeare művei például azért nem jelentek meg életében, mert az üzleti alapon működő színtársulat, amelyben Shakespeare a tulajdonosok egyike volt, ezeket a műveket a saját tulajdonaként őrizte.) A szerzői jog ugyanannak a polgári fejlődésnek köszönheti kialakulását, amelynek a modern, demokratikus államberendezkedés. A szerzői jog létrejötte egyenes következménye annak, hogy Európa felértékelte az individuumot és az individuális teljesítményt. Márpedig ez az egyik legfőbb alapja az egész modern európai fejlődésnek. A szerzői jogot ma kétfelől támadják: egyrészt a nagy (szórakoztató- és egyéb) ipari felhasználók, akik minden módon igyekeznek csökkenteni a költségeiket, és a szerzőkre mutogatnak, ha valaki sokallja az általuk monopolisztikusan meghatározott árakat. Másrészt mindazok, akik tolvajt kiáltanának, ha valaki az utcán ellopna tőlük egy darab kenyeret, de akik lelkiismeret-furdalás nélkül töltögetik le az illegális fájlcserélő programok segítségével a szerzői jogilag - tehát a törvény erejével - védett műveket. Őket többnyire az ipari felhasználók heccelik fel, egyebek között azzal, hogy technikailag lehetővé teszik, illetve nem akadályozzák meg az illegális fájlcsereberét. Ugyanezek az öntudatos downloaderek, akik a szerzőknek nagyon nem akarnak fizetni, pisszenés nélkül veszik meg az újabb és újabb hardvert, fizetik az internetszolgáltatót, és amikor letöltés közben forgalmat generálnak neki, észre sem veszik, hogy nem egyszerűen lopnak (mert szögezzük le: lopnak, szögezzük le: tolvajok), hanem valójában jövedelmet helyeznek át. A teljesen törvényes, többnyire alacsony mértékű szerzői jogdíjak technikailag lehetséges kikerüléséből származó jövedelmet lopás közben áthelyezik az internetszolgáltató számlájára, akinek esetleg éppenséggel forgalomarányos díjat fizetnek.

Ezt azért tehetik meg, mert az idevonatkozó törvények - véleményem szerint helytelenül - a tartalomszolgáltató felelősségével foglalkoznak, a technikai szolgáltató felelősségét a szerzői jogi kérdésekből lényegében kizárják. Pedig a szerzői művek felhasználásából sokkal nagyobb jövedelem keletkezik a technikai, mint a tartalomszolgáltatónál. (És a szerző még az utóbbiból sem lát sokat.) A tartalomszolgáltató pl. reklámbevételekből vagy támogatásból tudja fenntartani a website-ját, de az így keletkező jövedelem részint bizonytalanabb, részint alacsonyabb a technikai szolgáltató jövedelménél. Vajon miféle reklámbevételre tud szert tenni egy internetes irodalmi könyvtár vagy képzőművészeti oldal? És ugyanakkor: vajon hány megabájtot kénytelen letölteni az, aki mondjuk egy festő életművéről ír elemzést? Keletkezik-e itt jövedelem? Az internetszolgáltatónál igen; a kulturális (vagyis tartalom-) szolgáltatónál nyilván valamilyen támogatásból; és a szerzőnél?

Tulajdonképpen nem tudom, mire céloz György Péter. Vezessük be az ingyenes kulturális tartalmakat, tehát az ingyenes színház- és koncertjegyet is? Hiszen ezt írja:

"Ugyan hol áll az leírva, hogy minden formátumban, minden kulturális csatornán, a magyar kulturális kontextusokban előállított valamennyi műalkotásért, tudásért pénz jár. Tisztában vagyok azzal, hogy nincs ingyen semmi, de igencsak kedvemre való gondolat elképzelni egy az ingyenesség eszközét okosan, kreatívan használni képes kulturális rendszert." (Kiemelés tőlem - F. P.)

Hát én megmondom, hol áll ez leírva: a szerzői jogi törvényben és számos nemzetközi egyezményben. A törvény pontos neve (hogy könnyebb legyen utánanézni): 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról. A törvény alkotói 1999-ben már az európai jogharmonizáció szellemében dolgoztak, ha tehát György Péternek nem tetszik ez a törvény, javaslom, próbálkozzék Brüsszelben. Számos társra fog találni, ugyanis a föntebb már említett nagyipari felhasználók igen szorgalmasan lobbiznak a szerzői jogok ellen. Számomra rejtély, hogy miért éppen a többségükben nagyon rosszul kereső szerzőket tekintik legfőbb ellenségeiknek, miért gondolják úgy, hogy a szerzők állnak az ő - mértéket már most is alig ismerő - meggazdagodásuk útjában, de ha György Péter az alkotók helyett az ő oldalukra akar állni, mondom, minimum Brüsszelben tegye. A törvény egyébként ezt mondja: "16. § (1) A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető." (Kiemelés tőlem - F. P. Félreértések elkerülése végett: a szerzői jogvédő egyesületek éppen azért - is - jöttek létre, hogy a felhasználást csoportosan, akár tömegesen is lehessen engedélyezni.)

Mindaddig tehát, amíg ez a törvény érvényben van, a György Péter által oly megértően emlegetett downloaderek folyamatosan törvényt sértenek. Megjegyzem, meglepő, hogy György Péternek, aki a művészi alkotásokat ingyenes közkinccsé tenné, egy szava sincs a Microsoft monopóliumáról, a szoftverek szerzői jogáról, vagyis arról, hogy legkevésbé a kulturális tartalmak létrehozói állnak annak útjában, hogy a kultúra közkincs legyen, hiszen tőlük már úgyis folyamatosan lopnak. Ha jól olvasom a szerző következtetéseit, tulajdonképpen arra szólítja fel a magyar államot, hogy 1. szüntesse be a szerzői jogok védelmét, 2. osztogasson ingyen mindenkinek számítógépet, ingyenes internet-hozzáférést és ingyenes programokat. Bocsánat, nem ezt nevezték szocializmusnak? Én úgy emlékszem, ez nem működött valami jól. Vagy tévedek, és csak a szerzőkről van szó, a számítástechnikai iparról és a szerzői művek nagyipari felhasználóiról nincs?

Abban egyetértünk, hogy "nem technikai, hanem kulturális kérdésekre kell választ adni", és abban is, hogy "a digitális tartalmakat előállító megannyi intézmény és állampolgár közötti kommunikáció, azaz kulturális normák kialakítása az állampolgárok elemi érdeke". Én például úgy gondolom, hogy a jogkövetés, a másik jogainak tisztelete szintén kulturális norma. És már egészen jól bevált, sok helyen.

György Péter ugyan azt írja, hogy "nincsenek kész válaszok ennek az új kulturális kontextusnak a megértésére, leírására", de azért ő a cikkét rögtön egy válasszal kezdte (ezt idéztem a bevezetőmben). És vajon mire gondol, amikor így ír: "A feladat semmi egyéb, mint a társadalomnak - ennek a bonyolult szerződés- és tudáskészletnek mint kulturális formának - az életben tartásához szükséges tudás mindenki számára elérhetővé tétele az új technológiai környezetben"? Hogy az új technikák kedvéért rúgjuk föl a bonyolult szerződéseket? Legyen minden ingyenes, vagy legalábbis minden, amihez ő ingyen akar hozzájutni? Jut eszembe, például nem vett fel honoráriumot ezért az írásáért? Mert ez következik a kulturális tartalmak ingyenessé tételéből.

Pedig tudja, miről van szó: "A kihívás az, hogy egy dollármilliárdokat mozgató hálózat működésének játékszabályait miként értjük meg magyarul, és miként tesszük ezeket a megértéseket nyilvános viták köztulajdonává (...)". (Kiemelés tőlem - F. P.) Tehát vannak dollármilliárdok. Kinél vannak? És kinél legyenek? Mi az, hogy "a megértések köztulajdona"? A technikai készségeket nyilván oktatni kell az iskolában, ez világos. De hát akkor vajon a szerzői művek volnának azok a "megértések", amelyeket köztulajdonná kell tenni?

A szerző író, az Artisjus vezetőségi tagja, a Szerzők és Zeneszerzők Egyesületeinek Nemzetközi Konföderációja (CISAC) Drámai, Irodalmi és Audiovizuális Szerzői Tanácsának (CIADLV) elnöke.

Miután bebizonyosodott, hogy a földi élet a Zbrgxwzngh rendszerbõl idesodródott meteorithoz tapadt szénvegyület illegális változata, az Intergalaktikus Szerzõi Jogvédõ Hivatal a Föld bolygó demonstratív bezúzása mellett döntött.