A gyors, egészségtelen, műanyag ízű gyorsbüfés (Fast Food) divattal szemben született meg 1986-ban az olaszországi Slow Food-mozgalom, amely a lassú élvezettel fogyasztott, a helyi termékekre épülő lakmározást hirdeti. A kezdő lökést éppen egy római McDonald's gyorsétterem megnyitása elleni tiltakozás adta.

Nem véletlen, hogy a Slow Food az északnyugat-olaszországi Piemonte tartományban, itt is a Langhe-dombvidéken, Brában talált székhelyre, mivel Itáliában talán errefelé lehet a legjobban enni és inni (sajtot, húst, szarvasgombát, csokoládét és Barolo vörösbort). Jól enni pedig azt jelenti, hogy élvezzük a táplálkozást: nemcsak bekapunk valamit, hanem frisset, finomat eszünk, felfedezzük azt, ami körülöttünk terem - egyensúlyban a természettel.

Az alapító ökogasztronómus, Carlo Petrini megérezte, hogy a világ ki van éhezve az egészséges étkezésre. Mindenütt van valami különleges, egyedi és főleg saját étel. Ez nemcsak az osztriga, hanem például egy babfajta is lehet. A felesleget termelő mezőgazdaság nem fékezte meg az éhezést, sőt népek földművelési kultúráját - a biodiverzitást - semmisítette meg. Petrini eképpen fogalmazta meg ars poeticáját: "Nemzetközi mozgalomra van szükségünk a mikróbák megvédéséhez, hiszen azokból készül a prosciutto, a szalámi és a sajt."

Az olasz termelők és éttermek azonnal a Slow Food mellé álltak "edd a hazait!" jelszóval. A mozgalom védett élelmiszereket jelölt ki: Magyarországon például a mangalicasonkát, amelyet múlt decemberben mutattak be Olaszországban. A mozgalom sikerét jelzi a minden második évben, Torinóban megrendezett Gusto ízfesztivál.

Itália határain túllépve ugyancsak elmondható a "lassú étel" hivőinek filozófiájaként, hogy a tökéletes lakoma: a helyi különlegességek elfogyasztása a helyi kisvendéglőben, amikor is az ételek a helyi kistermelők friss áruiból készülnek. Minderre persze nem kell hosszú órákat szánnunk, hiszen rohanó világban élünk.

Annyi realitásérzék a nemzetközi Slow Food-mozgalom vezetőibe is szorult, hogy mindjárt a honlapjukon (www.slowfood.com) elismerik: valójában nem az asztalnál eltöltött idő menynyisége, hanem inkább az étkek minősége számít - no és az, eközben milyen kapcsolatokat alakítunk ki.

Merthogy a lassú étel mozgalom (amely ma már a világ nyolcvan országában százezer követővel büszkélkedhet) nemcsak a has örömeiről szól. Kezdjük persze a hasnál. A "lassított" fogások ízletes és változatos összetevőkből készüljenek, amelyeket sohasem a legközelebbi szupermarketben szerzünk be, ott ugyanis gyorsan érő-készülő, könnyen csomagolható és szállítható termékek korlátozott választékával szoktatnak rá az egyhangúságra. Fedezzük fel a környék ételkülönlegességeit, házilag gyártott sajtjait, borait vagy süteményeit - és máris új ismerősökre tettünk szert. Egyszóval: finomat eszünk, egészségesek maradunk, és még kulturálisan is gazdagszunk.

Korántsem a főzőcskézésre korlátozódik a világszerte szorgoskodó Slow Food-aktivisták tevékenysége. Külön projekt foglalkozik például az eltűnés szélén álló termékek és ételek összegyűjtésével, amelyeket fesztiválokon és kiadványokban népszerűsítenek. Ugyanígy próbálják megvédeni a kulturális örökséghez tartozó fogadókat, kávéházakat vagy éppen termelési módokat. A jövő generációinak ízlését tanfolyamokon és ételbemutatókon igyekeznek alakítani.

S hogy a minőségi élelmiszerek többe kerülnek? Ezt a lassú étel hívei sem tagadják, ám arra hivatkoznak, hogy a fogyasztói szokások rossz irányba változtak. Manapság a családok mind többet költenek ruhára, műszaki berendezésekre vagy szórakozásra - és egyre kevesebbet arra, amit megesznek.