A sóbányában azonban nem csak a Hitler gyűjteményébe szánt műkincseket tárolták, s hogy melyek voltak ezek, arról máig nem volt bizonyosság. Az egyetlen helyszíni katalógust a szovjetek előbb Drezdába, majd Moszkvába vitték, ahol ma is megvan, ám hozzáférhetetlen. A Böhlau kiadónál most megjelent 500 oldalas kötet a 31 eredeti, Hitlernek ajándékozott albumból 19 anyagának közzétételével tisztázza, mely képek kerültek volna az egyébként 1950-es nyitásúra tervezett linzi múzeumba. Birgit Schwarz osztrák művészettörténész munkája tudományos szenzáció, mivel szertefoszlatja a legendát: ez az anyag korántsem olyan értékes, mint ahogy azt feltételezték.

A múzeum tekintélyes részét a XVIII. századig terjedő kor európai festészete tette volna ki, egy másik részlegben a XIX. századi német-osztrák mesterek munkáinak elhelyezését tervezték. Birgit Schwarz azt állítja, hogy a kortárs művészet nem szerepelt az elképzelésekben, szó sem volt Hitler- portrékról, kékszemű, szőke németek felvonulásairól, hősi jelenetekről. Meglepő, hogy olyan remekművek sem szerepeltek a katalógusokban - de még csak a kívánságlistákon sem - mint a Mona Lisa vagy a genti oltár, márpedig a Hitler-múzeum minden eddigi leírása tartalmazta ezeket is. Így is van persze a tervezett múzeumba szánt festmények között sok értékes, ismert kép: Pieter Brueghel Téli táj, Peter Paul Rubens Prometheus és a sas, Franz Hals Férfi portréja című műve, számos Waldmüller.

Birgit Schwarz nem csak a festményeket veszi számba, a gyűjtést irányító szakemberről is részletes képet ad. Hans Posse, a drezdai képtár igazgatója volt 1938 tavaszáig, amikor elfajzott művészek (Oskar Kokoschka) képeinek birtoklása miatt a helyi SS vezetés leváltotta és nyugdíjazta. Ugyanennek az évnek a nyarán Hitler a drezdai galériában tett látogatása után elrendelte Posse visszahelyezését posztjára, és megbízta a gyűjtéssel linzi múzeuma számára. Birgit Schwarz Posse-t kiváló múzeumi szakemberként írja le, elismert tudósként, aki művészeti ítéletében senkitől és semmitől nem hagyta magát befolyásolni. 1942-ben bekövetkezett halálakor (állami temetésén Göbbels mondta a búcsúbeszédet) a gyűjtemény ezer darabját húsz fotóalbum örökítette meg, Az utód, Hermann Voss sem volt kevésbé képzett képzőművész, ám ekkor már nem volt olyan biztos a győzelem. A válogatás igénytelenebb lett, \'44-től szinte dühödt vásárlási láz tört ki. A linzi bevásárlórészleg ekkor már húsz főből állt. Schwarz feltételezése szerint a jobbára fiatal férfiak célja a katonai szolgálat elkerülése volt, s állandóan bizonyítaniuk kellett, hogy a beszerzésnél nélkülözhetetlenek: a történet ettől még bonyolultabbá válik.

A Hitler múzeuma című kötet nem követi a világtörténelem e legnagyobb műkincsrablásának további történetét. Erről más forrásokból tudunk. A szövetségesek a képeket a Bécs közeli Mauerbach-kolostorba szállították, a fáradságos és nem mindig eredményes eredetvizsgálat után a bizonyítottan zsidó vagyonból származó képek egy részét a felkutatott - a hirdetésekre jelentkező - tulajdonosoknak, leszármazottaknak visszajuttatták. Az ismeretlen származású képeket évekkel ezelőtt elárverezték. A történet máig nem ért véget: múzeumokba, gyanús körülmények között magángyűjteményekbe került festményekről folynak viták, perek. Az egyik legnevezetesebb ügyben, az Adele Bloch-Bauer örököseitől szerzett Klimt-festmény visszaadását Ausztria halogatja: a következő tárgyalást 2005. november 1-jére tűzték ki. Érthető a felperes, a Los Angelesben élő 88 éves Maria Altmann türelmetlensége.

Bécs, 2004. november