Vélelmezhető, hogy e kérelmek feldolgozása évekig is eltart. Mindenesetre e célra nincsenek források elkülönítve a költségvetésben. Maga a népszavazás is milliárdokba fog kerülni - ez is terven felüli kiadás.

Minden elismerésem ugyanakkor Patrubány Miklós MVSZ-elnöké, aki jobbára önnönmagát képviselve és önnön legitimációjáért küzdve ki tudta sajtolni a "magyar magyarokból" a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást. S innen már csak kérdések vannak, kérdések maradtak.

Legelőbb is: mi végre az egész? Amire negyed- vagy ötödúton lesz az egyéni kérelmek elbírálása, Románia és Horvátország már tagországa lesz az Európai Uniónak, ilyenformán a magyar állampolgárság "értéktelenné" válik az ottani magyarok szemében. Kárpátalja és a Vajdaság más téma persze, figyelmünket most már csak azért is ez utóbbira kell összpontosítanunk, mert az ukrán állam nem, a Szerbia és Montenegró-i viszont megengedő állásponton van a kettős állampolgárság iránt. Nem csoda, hogy a magyar állampolgárság megszerzése elsősorban a délvidéki magyarság számára biztosítana "európai egérutat". Minden rokonszenvem az övék, pláne a magyarverések után. De innentől kezdve nem tudok egyetlen biztató szót sem produkálni az érintetteknek. Éspedig nem azért, mert feltételezem, hogy a magyarországi magyarság szűkkeblű (azaz nem fog elmenni szavazni), hanem azért, mert a kettős állampolgárság dolgában rendre kétoldalú, államközi megállapodások szükségeltetnek egyfelől, és tucatnyi magyar törvénymódosítás másfelől. Mindkettő őrlőmalom, vagy ha úgy tetszik, Luca széke. Lassan őröl, lassan készül el.

E vonatkozásban egyetlen dolgot említenék föl: megoldást kell találni arra a dilemmára, hogy valaki, noha magyar állampolgár (is), nem Magyarországon adózik, soha nem is adózott, viszont igényt tart mindazon szolgáltatásokra, az egészségügytől a nyugdíjig, amelyek a magyar állampolgárokat alanyi jogon megilletik. Más szóval: az én adómból jár jól. Lehet, hogy ennyi áldozatkészség elvárható tőlem, de meg fogom gondolni, finanszírozzam-e a Kárpát-medence összes, szükséget szenvedő magyarjának a jólétét.

Például: tartozom-e én azzal az erdélyi magyarság öregjeinek, hogy ha frissen született magyar állampolgárként ide áttelepülnek, ne román, hanem magyar színvonalú nyugdíjat kapjanak (az én pénzemből)?

Felelősséggel kijelenthetem, hogy a Kárpát-medence magyarjai e napon döntő többségükben szívesen vennék a magyarországi magyarok eddig nem ismert áldozatkészségének dokumentumát. Ugyanők, sajnálatos módon, akkor lennének elégedettek, ha egy tollvonással megkapnák a magyar állampolgárságot és a vele járó jótéteményeket, éspedig utánajárás nélkül. (Elég naivak, de ez nem az ő bűnük.) Nem várható el tőlük, hogy végiggondolják: akár pár tízezer (például romániai) nyugdíjas inkorporálása elviselhetetlen terheket rakna a magyar költségvetésre. A többség "izraeli módon" gondolkodik, elfelejtve, hogy a zsidók automatikus izraeli állampolgársága mögött egy nagyon nagy szponzor áll, melynek neve történetesen nem Izrael, hanem az Egyesült Államok. Nekünk nincs ilyenünk.

Ha valakit az ügy fejlődéstörténete ellenzéki szempontból érdekel, annak elárulhatom: a Fidesz például híve volt a kettős állampolgárságnak, amíg csak hatalomra nem jutott. Onnantól "kiváltotta" ezt a gesztust a magyarigazolvánnyal, majd amikor megint ellenzékbe került, újból barátkozni kezdett a kettős állampolgársággal, a délvidékiek kezdeményezésével. Tartott ez mindaddig, amíg meg nem jelent a szemhatáron az újabb Fidesz-kormányzás lehetősége. Ekkor (mostanság) a Fidesz arra a hangra váltott, hogy a határon túliak autonómiája fontosabb célkitűzés, mint a kettős állampolgárság. Már hogyne volna az: előbbi a magyar költségvetést egy fillér erejéig se terheli meg, utóbbi viszont annál inkább. És még mondja nekem valaki, hogy Orbán nem előrelátó.