- Korábban is érdekelték a környezetvédelem problémái? Ott volt, mondjuk, a rendszerváltás idején a Duna-kör tüntetésein? Akkoriban egyetemista lehetett.

- Méghozzá az ELTE-n. Egyszerű "katonaként" vettem részt a tüntetéseken, amelyekre a rendszerváltás előtti idők szabad légköre volt jellemző. Akkoriban az ELTE bölcsészkarának önkormányzatában dolgoztam. Nagyon romantikus periódus volt. Éppen filozófia szakos voltam. 1988-ban került sor az első tüntetésre az ELTE-n az egyetemi autonómiáért. Mindenki parázott, miközben a hallgatói önkormányzat elfoglalta a KISZ-irodát. Behívattak a dékáni hivatalba, mondván, hogy "ez így nem fog menni".

- Ön volt a főkolompos?

- Az országos diák-önkormányzati gyűlésig az egyik, majd döntenem kellett, hogy szeretnék-e a jövőben politizálni vagy sem. Akkor úgy döntöttem, hogy "nagyon nem".

- A közéleti aktivitása cseppet sem lanyhult.

- Tettem egy kört. Amikor az én generációm több tagja felvállalta a direkt pártpolitizálást, és különböző pártformációkban jelent meg, akkor én gyorsan elmentem antropológusnak, és inkább a mexikói esőerdőkben végeztem terepmunkát. Három évvel ezelőtt kerültem igazán közéleti szerepbe, amikor tagja lettem az ezredfordulón megalakult Zöld Fiatalok elnevezésű aktivista közösségnek.

- Ön ma kultúrantropológus. Netán családi hagyományt folytat ezzel?

- Csak annyiban volt családi előzménye ennek, hogy New Yorkban nőttem fel, ahol az édesapám ENSZ-tisztviselőként dolgozott és leszerelési ügyekkel foglalkozott. Én pedig megtapasztalhattam a városlakók életének sokszínűségét, láthattam a világ minden tájáról összesereglett embermilliók tarka kavalkádját. Emiatt még nem kell persze valakinek rögvest antropológusnak lennie, de New York szelleme, atmoszférája ehhez mindenképpen megadta a kezdeti lökést. Érdeklődni kezdtem a másféle kultúrák iránt, s talán egy kis toleranciát is tanultam a várostól tíz év alatt. Kevéssel a rendszerváltás előtt jöttem vissza Magyarországra, és az első "találkozásom" az volt az országgal, hogy rögtön behívtak katonának. Tizenegy kőkemény szabolcsi sráccal voltam egy körletben. Mit ne mondjak, sokat és gyorsan kellett tanulnom a hazai életről.

- Miközben az interjúra készültem, több cikkébe is beleolvastam. Az egyikben azt írta: Az ökológia nemcsak bioparadicsomot jelent, hanem környezetvédelmet, kisebbségvédelmet, jogvédelmet és méltóságvédelmet is. Ön szerint hogy állunk e téren Magyarországon? Azért kérdezem ezt, mert ön a hazai alternatív politikai életben mint a Zöld Fiatalok egyik vezetője szokott megjelenni. Mostanában a Zengőn építendő lokátor ellen emelte fel a szavát többedmagával.

- Amit az előbb idézett, az egy kicsit már német "örökség", mert amikor a Zöld Fiataloknál kezdtem el dolgozni, volt szerencsém kijutni Németországba, és megismerkedni az ottani zöldekkel, Daniel Cohn-Bendit-vel és másokkal. Ha nálunk azt mondják valakire, hogy "zöld", akkor rögtön és sajnos leggyakrabban kizárólag a már említett bioparadicsom meg a szemétlerakók elleni küzdelem jut az emberek eszébe. Ezek valóban nagyon fontos dolgok, de a nagy hagyományú zöldmozgalmak Nyugat-Európában sok mást is jelentenek. Nem utolsósorban politikai filozófiát, amely felöleli a közügyek teljes skáláját a biztonságvédelemtől a kisebbségvédelmen át a részvételi demokrácia reformjáig.

- Nálunk mikor jön majd el ez az idő?

- Talán most tapasztalható némi áttörés, mindenki érez valami pezsgést. A kisebb-nagyobb sikersztorik, mind például a zengői lokátorügy, sok mindenkit megmozgattak, függetlenül attól, hogy a politikai színskála melyik részén foglalt helyet. Az EU-csatlakozás is jót tesz olyan értelemben, hogy az emberek kezdenek rájönni, sok országban vannak jelentékeny zöldpártok. Nálunk ez még gyerekcipőben jár.

- Jó, hogy ezt említi. Nem zavarja, hogy időnként összetévesztik önöket a Zöld Demokratákkal, aki többek között szélsőséges jelszavaikról híresültek el?

- Tragikus szituáció ez. Vannak nagyon jól dolgozó zöldek, a civil mozgalom igen erős. Nagyon profi, intelligens emberek találhatók köztük. A Duna-mozgalom "elapadásával" azonban a pártpolitikában megjelenni kívánó "zöldek" egyre inkább kontraszelektívvé váltak. A zöldpolitika érdektelen lett. Sok tehetséges ember választotta a civil szférát, mások meg éppenséggel a környezetvédelmi minisztériumba mentek. Az olyan "lufipolitizálás" miatt, mint amilyet például a Zöld Demokraták folytatnak, a "zöld" jelző irdatlanul lejáratódott. És sok hasonló sikertelen kezdeményezés volt az elmúlt évtizedben, melynek következményeként alkalmasint "érthető" előítélettel viseltetnek irántunk.

- Ma igazi zöldnek lenni az alternatív, a hivatalosságon kívüli politizálást is jelenti?

- A részvétel lehetőségein belül keressük a alternatívákat. Azért fogalmazok ilyen óvatosan, mert a politikum, a politika ma szitokszónak, csúnya dolognak számít. Ma én inkább aktivistának tartom magam, aki tudatosan részt kíván venni a saját környezetének formálásában. Ha ezt értjük politikán, akkor ez ellen semmi kifogásom nincs. Sőt ilyen szempontból kívánom, hogy minél több ember legyen minél aktívabb.

- Nem tart-e attól, hogy a zöldmozgalmak is integrálódnak majd egyszer a politikába, elnyeli azokat a nagy politikai húsdaráló?

- Úgy gondolom, hogy ez természetes együttlét is lehet. Ahogyan erre nagyon sok példa van Finnországtól kezdve Németországig. Aki mozgalmár akar maradni, az az marad, aki meg a politikában akar részt venni, az el-elkalandozhat, és mondjuk elmehet zöldképviselőnek. A kettő nem kell hogy kioltsa egymást, sőt az egyik felerősítheti a másik hatását.

- Nemrég azt írta, hogy a természettől elszakadt ember számára nem baj, ha eltűnik egy védett növény (például a bánáti bazsarózsa), az a lényeg, hogy legyen csipsz meg virsli. Csakhogy mára a fajok kipusztulása olyan ütemben halad, hogy ez elkerülhetetlenül kihat az úgynevezett "kulcsfajokra", s így egy idő után bizony-bizony sem csipsz, sem virsli nem lesz. Ezt hogyan lehet az emberekben tudatosítani? Írásokkal, beszédekkel, tüntetésekkel?

- Az elmúlt öt-hat évben egyetemi oktató voltam mint kultúrantropológus, az ELTE-n. Már a diploma megszerzése előtt taníthattunk, nagyon jó hangulatban dolgozhattam. Aztán kitanultam a csoportterápiát. Az aktivizmusban az az izgalmas, hogy az egyik nap az ember cikket ír, másnap szórólapot osztogat, tüntetéseket szervez, politikusokkal tárgyal, vagy éppenséggel a Sziget Fesztivál Zöld Udvarát istápolja. Vagyis - válaszolva a kérdésre - mindenhol ott kell lenni, minden követ meg kell mozgatni, mert az ökológiai helyzet valóban igen súlyos. És ez már rég nem egy-két környezetvédő riogatása, hanem a mindennapi valóság. "Hivatalból" amúgy pedig továbbra is szellemi szabadfoglalkozású vagyok, fordítgatok, kutatásokban veszek részt, tanítok.

- Eddig főleg a máról beszéltünk. Kik voltak a nagy mesterek, akiktől az antropológiát tanulta?

- A magyarok közül Boglár Lajos, ő az ELTE antropológia tanszékének alapítója. Tőle tanultuk meg, hogy mi is az a terepmunka. Mexikói munkámban pedig az amerikai Clifford Geertz - a posztmodern antropológia koronázatlan királya - volt számomra mérvadó. Amit tőlük tanultam az odafigyelésről és "odafordulásról", azt nap mint nap aktivistaként is tovább tudom vinni.