Emlékezés bosszankodva és örömmel
A temető körül már kedden nagy volt a tömeg, az úton torlódtak a járművek, köztük a buszok is. A Kerepesi temető főbejárata előtt rendőrök irányították a forgalmat. Már amennyire tudták. Ebbe a sírkertbe legalább be lehet hajtani 240 forintért. A temető körül mindenütt kereskedők, akiknél a virág drágább, mint ballagáskor, méregdrága a koszorú és minden halottak napi kellék. A temetők körül tombol a piacgazdaság, kaszálnak a kegyelet vámszedői. Ezért az emberek többsége előrelátó. Néhány nappal ezelőtt mi is kimentünk a temetőbe, vettünk a még nem méregdrága krizantémból, rendbe raktuk a sírt, össze is gereblyéztünk körülötte. Összekotortuk az utolsó levelet is - persze hasztalan, hiszen ősz van - görnyedve, hátrálva a sírtól, hogy még lábnyom se maradjon körülötte. Aztán felegyenesedve néztük a kész sírt, nem is annyira az esztétikai érzék, mint inkább a lelkiismeret elégedettségével. Szépen állt a három szál fehér krizantém feje.
Aztán tegnap csak mécsest gyújtani mentünk, ami a gyerekek kiharcolt feladata, mi pedig egy kicsit mégiscsak emlékezni, elvégre halottak napja van. Aztán az emlékezésből mégse lett semmi. A virágot ellopták. Hűlt helye a három fehér krizantémnak. Csak a szárából törtek le hosszabb darabot, ott is hagyták a síron. Káromkodna az ember, szitkozódna, átkozódna, de hát temetőben nemigen illendő, ezért a fogát szívja, és folyvást csak azt kérdi: milyen országban él?
Két sírhellyel odébb az idős asszony sírva fakad, értetlenül temeti kesztyűs kezébe száját és arcát. Neki a drága, fedeles mécseseit is ellopták. Egy darabig döbbenten áll, és indul másik virágot venni. Azt mondja, tavaly is így járt, de gondolta, kétszer mégse történhet ilyen. És még örülhet, mert van, akinek a sírkövét lopták el, egy másik helyen a feszületről feszegették le a bronzból öntött arasznyi korpuszt.
Ez az ünnep is csak olyan, mint a többi. Jól el lett rontva.
Délután Farkasrét következett. Torlódás és tömeg, ráadásul az előre megvett akciós mécses is otthon maradt. Farkasrét helyrajzilag is magasabban fekszik a többi temetőnél, a kereskedők árfekvése is ehhez igazodik. - Lajos bácsi, Aranka, Dodó és anyuka... - sorolja egy fiatalember párjának, kalkulálva a kötelező kiadásokat. A legapróbb koszorú is ötszáz forint, a még elfogadható fehér krizantém legalább kétszáz. Minden sírra kell legalább három szál, meg a mécsesek, valami egyszerűbb, mert annak darabja csak háromszáz. Számolnunk se kell, mi már túlestünk ezen.
Farkasrétre kicsit szívesebben megy az ember, mint máshová. - Ez egy érdekes temető - mondják a gyerekek. Sok itt a híresség. Itt nyugszik Willy Loman és Szabó néni, Lear király és Sárközi cigány, Virág elvtárs és a Tenkes kapitánya, jó néhányan a legnagyobbak közül, akikre érdemes gondolni a sajátjaink mellett is. Itt van Hofi. Hofi, akinek új síremlékén is csak ennyi szerepel. Azon a síremléken, amelyről nem is olyan régen leloptak mindent, ami csak lelopható, és ami pénzzé volt tehető. A sírhely ott van a 25-ös parcella egyik szegletében. Már áll rajta az új, kőből faragott emlékmű. Olyan, mint a régi volt, csak a bakancs nélkül.
A sír mellett rengeteg mécses. A fiatalember is letesz egyet, most, hogy végigjárta már Lajos bácsi, Aranka, Dodó és anyuka sírját. Az emberek pedig a művészparcella sírjai között mintha lassítanának egy percre. Neveket olvasgatnak, és mégiscsak emlékeznek egy kicsit a ragyogó őszi napsütésben. Felejtik a drága mécsest, az ellopott virágot, a dugókat és a tömött buszokat. Talán nem is lett annyira elrontva ez az ünnep, és talán azt is tudjuk, hogy milyen országban élünk.
