F1: kétszázezren vettek jegyet a Magyar Nagydíjra

A baljós előjelek ellenére nemcsak a versenynapon volt telt ház a drágább lelátókon.

Forma1: megéri a Magyar Nagydíj?

A Hungaroring elnök-vezérigazgatója szerint 20 milliárdos bevételt hozott.

Íme, a Ferrari F138-as - VIDEÓ

Az F138-as konstrukció jövő kedden gurul majd pályára először Jerezben: az első három napon Felipe Massa vezeti majd, a negyedik napon pedig Pedro de la Rosa, az újonnan szerződtetett tesztpilóta ül a volánhoz.

Jön az új F1-szezon, és KERS-t hozhat az utcai modelleknek is

Száguldó laboratóriumnak is hívják a Forma–1-et, melyből sok szerkezet került utcai autókba. Kitekintés!

A Honda visszatér a Forma-1-be

Hét éves szünet után ismét beszáll az autós gyorsasági világbajnokságba a Honda Motor Co, mely ma jelentette be, hogy 2015-től a McLaren autóknak szállít versenymotorokat.

 

Webber kiszáll az F1-ből

Hivatalosan is bejelentették, hogy 2014-ben már nem tagja a Forma 1-es Red Bull Racing csapatnak Mark Webber.

 

Jövőre elhagyja a Red Bull Racinget és a Porsche új, Le Mans P1-es csapatához igazol az ausztrál Mark Webbber, ezzel biztossá vált, hogy Sebastian Vettel mellett megüresedik a második autó pilótafülkéje, melyre leginkább a finn Kimi Raikkönen esélyes.

Webber 1998-99-ben a Mercedesnél vezetett sportautót, majd a Formula 3000-ben, aztán 2002-ben a Minardihoz igazolt. Volt a Jaguárnál és a Williamsnél is, majd 2008-ban a Red Bullhoz szerződött. A F1-ben töltött 12 éve alatt kilenc futamot nyert és 36-szor állhatott dobogóra, 11-szer indult a pole-ból és 15-ször futotta a leggyorsabb kört. Kétszer harmadik lett a világbajnoki összetettben, és jó esélye volt arra, hogy világbajnokként vonulhasson vissza, ám a 2010-es szezonban túl sokat hibázott az utolsó három futamon. Sebastian Vettel ellen később sem boldogult, ráadásul idén Malajziában a címvédő a csapatutasítást megtagadva megelőzte az élen haladó ausztrált. Ez a fricska jelentősen befolyásolta Webber döntését, meg az is, hogy nagy váltás előtt áll a Forma 1-ben, melyben jövőre egységes 1,6 literes turbómotorokat használnak. A 36 éves pilóta így nyilatkozott a váltásról.

„Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a Porschéhoz, mely most tér vissza a csúcsra, a Le Mans és a World Endurance Championship (WEC) sorozatba. A német gyártó történelmet írt a motorsport világában, és mint gyártó technikailag, valamint teljesítmény szintjén is a legmagasabb szintet képviseli. Alig várom már, hogy részese legyek a programjuknak és belevágjak ebbe az új kalandba. Az én időm lejárt a Forma-1-ben, és a Porschénál ismét magas célokat tűzhetek ki magam elé. Nagyon szeretném már vezetni a világ egyik leggyorsabb sportautóját” – fogalmazott Mark Webber.

A Red Bull pilótája Neel Janihoz, Romain Dumas-hoz és Timo Bernhardhoz csatlakozik új egyleténél, akikkel már korábban megegyeztek a németek. A Porsche LMP1-es programja az 1998-as győzelem óta. Wolfgang Hatz, a gyártó vezetőségi tagja szintén nyilatkozott Webber szerződtetésével kapcsolatban. „Nagyon elégedett vagyok Mark leigazolása miatt. Ő a világ egyik legjobb és legtapasztaltabb F1-es versenyzője, ráadásul Le Mans-ban is indult már.”

Hivatalosan is bejelentették, hogy 2014-ben már nem tagja a Forma 1-es Red Bull Racing csapatnak Mark Webber
Red Bull Formula One driver Mark Webber of Australia waves as he stands outside of his car after it stopped after running out of fuel during the second quarter of the qualifying session for the Chinese F1 Grand Prix at the Shanghai International Circuit, April 13, 2013. REUTERS/Aly Song (CHINA - Tags: SPORT MOTORSPORT F1 TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.