Kikapcsolnak a valóságból

Ha költőiek akarnánk lenni, azt mondhatnánk: az értelem csatázott a szenvedéllyel tavaly a hazai számítógépes játékok piacán. A harcban a szenvedély győzedelmeskedett.

A résztvevők alakítják a web2-s konferencia programját

Első alkalommal lesz kedden úgynevezett BarCamp konferencia Magyarországon, a Web 2.

Fenyegeti a Google Voice a Skype-ot?

Miután a Google megteremtette a lehetőséget a közvetlen beszélgetésre és videotelefonálásra a böngészőből a Google Talkkal, elindította nemrég a Google Voice szolgáltatást: a telefonszámok összevonását egyetlen, google-os szám alá.

Papíralapú Google Earth

Amikor pár éve Polgár Gyula először látta meg a Google Earth-t, elébb helyre rakta leesett állát, majd fölmordult: – De hiszen ilyesmim nekem már ezer éve volt! Kevés reménnyel ugyan, de föltúrta a lakást, és lám, csoda: az egyik fiók mélyén, megannyi költözést túlélve, ott lapult a Térkép. NolBlog

Az EU a kiberbűnözés ellen

Az uniós külügyminiszterek arra kérik az Európai Bizottságot, hogy dolgozza ki az internetes csalások és a gyermekpornográfia elleni egységes fellépés irányelveit és intézményes kereteit- adja hírül Euobserver.

 

Virtuális billentyűzet könnyíti a keresést

A nem a standard latin betűket használó nyelvek esetében a számítógépek angol billentyűzete rémálomnak tűnhet, ezért döntött úgy a Google, hogy 35 nyelvhez virtuális billentyűzetet is rendelkezésre bocsát – számol be a hivatalos Google blog.

Ez például már a magyar nyelvű változatnál is működik. A keresősáv mellett ott látható egy kis billentyűzet ikon, melyre rákattintva előhívhatjuk a magyar nyelvű virtuális billentyűzetet. Ezen pedig van hosszú „í" és „ű" is: az a két betű, ami talán a leginkább hiányzik az angol típusú billentyűzetekről.

A 35 virtuális billentyűzettel támogatott nyelv közé tartozik szinte az összes európai nyelv: többek között a baszk és a tatár is, továbbá az arab, a héber, a perzsa, a thai, és az indiai nyelvek közül a hindi és a malayalam - írja nyest.hu.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.