– Mivel rontotta el a gyerekeit?
– A legnagyobb 32 felé halad, a legkisebb, ha jól számolom, a huszonegyedikben van. Kései gyerekek. Úgy látom, nincsenek elrontva. És ha ez tényleg így van, az kizárólag a feleségemnek köszönhető, aki jelen volt az életükben – minden erőfeszítéssel és áldozattal. Nemcsak beszélgetni lehetett vele, hanem melegséget adott nekik – kezdve a jó ételektől az érzelmi melegségig.

– Ön nem volt jelen?
– Nem voltam úgy jelen, mint ő. De igyekeztem. Például próbáltam majdnem minden este mesélni. Nagyon sokáig – tíz, tizenkét, tizenhárom éves korukig. Később már regényfelolvasás volt: Jókai, Mikszáth, Dickens, Tolkien. Tolkient először én olvastam réges-régen angolul. Utána elmeséltem a két nagyobb gyerekemnek fejből, utána felolvastam nekik. Majd külön felolvastam a harmadiknak, végül a negyediknek. És ezek fontosak voltak, a mi ágyunkban, a szülői ágyban feküdtünk, és olvastuk ezeket a könyveket.

– Egyetért azzal, hogy hatos karika kerül majd a túl erőszakosnak ítélt rajzfilmekre, például néhány magyar népmesére is?
– Először is egyetértek, de azért el kell mondanom egy nagy amerikai vizsgálatot. Bandura és munkatársai szerint a valóságban látott agresszió is csekély mértékben fokozza az agressziót, de a szorongás visszafogja a gyereket. A filmen látott ennél jobban, a legeslegjobban a pedig rajzfilmen látott agresszió. A rajzfilmnek hamis a dramaturgiája. Tom ráugrik Jerryre, és ellapítja, vagy fordítva. A kilapított meg máris felugrik, majd rohan tovább. Hogyhogy? Lejátszhatatlan. Amíg azt gondoljuk, hogy szombat délelőtt ezt nézze a gyerek, ez való neki, míg a szülők elfoglaltak, nem tudjuk, épp azt látja-e, amitől a legagresszívabb lesz. Természetesen vannak nagyszerű rajzfilmek, de ezek sem helyettesítik a mondott mesét, ami a kicsiket igazán megnyugtatja, feloldja, feszültségmentesíti.

– Akkor is, ha abban van agresszió?
– Abban abszolút lehet. Azt hozzá kell tenni, hogy annak a gyereknek, aki érzelmileg jól be van ágyazva a családba, jól érzi magát, sokkal kevesebbet árt az agresszív film.

– Mennyire tud infantilis lenni?
– Inkább azt kellene kérdezni, mennyire tudok nem infantilis lenni. Mert az az érzésem, hogy vénkorom ellenére, az infantilizmusomat megőriztem. A társasjátékokból már tényleg kiöregedtem, de a világlátásom infantilis. Hajlamos vagyok a legrémesebbre, amit az egész ország csinál: jóra és rosszra osztom az országot, az embereket. Természetesen ez a legnagyobb marhaság.

– Hajlandó változtatni is a véleményén?
– Hála istennek, igen. A gyerekek is képlékenyek. Én is változtam és változatlanul kész vagyok a változásra.

– Melyik Rejtő-figurával elfogult?
– Minddel. Rejtő nemcsak szubjektíven nyűgöz le, hanem, ha nagyon beteg vagyok, például tüdőgyulladásom van, volt, akkor ez az abszolút gyógyír. Tizenéves koromtól olvasom, apámnak az összes megvolt. És azóta is lankadatlanul falom – tizedszer, századszor, nem tudom, hányadszor. Rejtőt abszolút zseninek tekintem és elérhetetlen példaképnek.

– A félelem egyfajta gyávaság?
– A Bibó-mondattal szoktuk fűteni magunkat: a demokrata nem fél. Édouard Claparède-nek, a nagy svájci pszichológusnak van egy mondása a szülőknek: nem az a gazember, aki hazudik, hanem az a gazember, akinek hazudnak. „Mert te olyan ember vagy, akinek nem lehet megmondani az igazat.” Ezt én úgy fordítanám: nem az a gyáva, aki fél. Az a gyáva, aki félelmet gerjeszt a másikban.