A lekötött uniós források negyede "kelt el"

Magyarországon a tavalyi év végéig a 2007 és 2009 között leköthető uniós források negyedét, azaz mintegy 3,4 milliárd eurót fizettek ki a nyertes pályázóknak - mondta el Várnai Éva, a KPMG kormányzati tanácsadási részlegének közép-kelet-európai vezetője sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

A kultúra hálójában 4.

Az egészséges kíváncsiságtól hajtva, nagy várakozásokkal szívünkben megint körülnéztünk egy kicsit a kulthonlapok világában, lássuk, ki hogyan csábít. Ezúttal a vármúzeumokat céloztuk meg, találomra. A nagy katarzis most sajnos elmarad.

Orbán Brüsszelben: Barroso elhessegette a szlovák kérdést

Arra kérte Magyarországot és Szlovákiát csütörtökön José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, hogy az európai szellemiség jegyében tárgyaljanak érzékeny kérdésekről.

Motorosokkal tüntetett Morvai Brüsszelben

Orbán Viktor brüsszeli látogatásával egy időben az Európai Parlament épülete előtt „nemzeti érzelmű" magyar motorosok, mintegy háromtucatnyi ember – egy részük gárdista egyenruhában – trianoni megemlékezést tartott a mosolygós Morvai Krisztina EP-képviselő (Jobbik) társaságában.

Schmitt helyett Tőkés

Az Európai Parlament néppárti frakciója támogatja Tőkés László jelölését az egyik alelnöki posztra, amely Schmitt Pál távozása miatt ürült meg.

 

Uniós jogi portál nyílt

Huszonkét nyelven most már valóban csak gombnyomásnyira vannak azok az információk, amelyekhez eddig hetek, és többnyire ügyvédek, jogi szakértők kellettek.

Az európai igazságügyi miniszterek brüsszeli informális tanácsülésének keretében avatták fel pénteken a https://e-justice.europa.eu címen az új elektronikus szolgáltatást. Határokon átnyúló jogi kérdéseikre választ kereső polgárok, vállalkozások, ügyvédek és bírák látják hasznát az egymás jogrendszereinek jobb megértését is segítő honlapnak, amely Stefaan De Clerk belga szakminiszter nagy lépés az egységes európai uniós igazságügyi térség megteremtése felé.

Több mint 12 000 oldalnyi tartalmával a portál az egyes tagállamok jogára és gyakorlatára vonatkozó információk és linkek tárháza. A polgárok például a mindennapi élet olyan kérdéseire is választ találhatnak,  mint a válás, a haláleset, a pereskedés, vagy akár a költözés. Az ügyvédek, közjegyzők, bírók hozzáférhetnek igazságügyi adatbázisokhoz. A vállalkozások fizetésképtelenségi és ingatlan-nyilvántartásokhoz juthatnak hozzá. A leendő magyar elnökség nevében Navracsics Tibor igazságügyi miniszter azt mondta, hogy a soknemzetiségű európai közösség építésének ez fontos állomása.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.