Az antiszemiták hite

Ha eddig kétségeink lettek volna, a budai Várban tartott neonáci felvonulás óta tudhatjuk: Magyarországon is vannak olyanok, akik szerint nem léteztek a gázkamrák.

Elérhető a Soá Intézet vizuális archívuma

Tíz szervezet és ötszáz magánszemély írta alá eddig azt a manifesztumot, amelyet a holokauszttagadás bűncselekménnyé nyilvánításáért kezdeményezett a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete.

'Szájkosártörvény'

A holokauszt tagadása ellen büntetőjogi fellépés az európai demokráciákban nem szokatlan, főleg azokban, amelyeket közvetlenül is érintett a náci múlt.

Holokamu?

Sajnos Gulyás képviselőnek igaza volt, amikor nem-mel szavazott. Ebben az országban jogszabályokkal már nem lehet gátat szabni a fasizmusnak, a csőcselék legaljasabb indulatainak. A gyűlölni, pusztítani vágyó embertelenségnek van kultusza.

LOL - Félnek az angol nyelv 'inváziójától' Kínában

Lehet, hogy a kínai televízió sikeresen ki tudja kerülni majd az angol kifejezéseket, főleg a betűszavakat, de a fiatal internetező korosztály számára teljesen természetes ezek használata a China Daily jelentése szerint.

 

Új portál a holokauszttagadás ellen

Laurence Rees brit történész, a BBC korábbi történelmi műsorokért felelős igazgatója fizetős portált indít a holokauszt tagadásának visszaszorítása érdekében. A jövő héten induló oldalon vezető történészekkel készített interjúkat és dokumentumokat kínál az érdeklődőknek - felhasználói díj ellenében.

Rees, akinek elsősorban a második világháború a kutatási területe, már régóta szeretett volna egy olyan portált létrehozni, ahol hiteles beszámolók és dokumentumok segítségével száll szembe az interneten egyre szaporodó holokauszttagadó irodalommal. A május 4-én induló ww2history.com a videó- és hangfelvételek, illetve írásos dokumentumok mellett vezető brit történészekkel készített interjúkat is bemutat. Sőt, a látogatóknak lehetősége lesz kérdéseket feltenni a meghívott szakértőknek.

A készítők reményei szerint sok diák és tanár hajlandó majd kifizetni a havi néhány fontos előfizetési díjat annak érdekében, hogy hiteles képet kapjon a második világháborúról és a nácizmusról, ahelyett, hogy az ingyen is letölthető holokauszt-tagadó irodalmat olvassák - írja a globusz.net.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.