Platini elégedetlen az EB előkészületeivel

Elégedetlenségét fejezte ki a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság előkészületeinek lendületét illetően Michel Platini.

 

UEFA Kupa-döntő: Bremen-Brazil I/B

Tele van érzelemmel a szerda esti UEFA Kupa-döntő. „Életem mérkőzése előtt állok" - jelentette ki Tim Wiese, a Werder kapusa. „Játékosként részvevője voltam a brémai KEK-diadalnak 1992-ben; szerdán a jelenlegi hivatásom csúcspontja következik" - említette Klaus Allofs, a zöld-fehér klub sportigazgatója. „Otthon vagyok" - mondta a török származású Mesut Özil, aki (bár Gelsenkirchenben született, és német állampolgár, sőt a német válogatottban is szerepelt már) gyerekkora óta Fenerbahcse-drukker. „A Sükrü Saracoglu stadion számomra tökéletes helyszín - tette hozzá. - Kölyökként folyton arról álmodtam, hogy egyszer majd ezen a pályán játszom."

Torsten Frings szerint egyenesen főszerep vár Özilre. „Mindenekelőtt tőle függ, mire megyünk, mert Diego távollétében neki kell irányítania a csapatot." Az eltiltott Diego hiánya már a jövőbe mutat, hiszen a 40-szeres brazil válogatott játékos a Juventushoz készül, noha Németországban még azt is emlegetik, hogy nem Torinóba, hanem Münchenbe, a Bayernhez szerződik. A középpályás mindenesetre nem hagyott kétséget a felől, mi a szíve vágya. „A Juve új Zidane-ja szeretnék lenni - nyilatkozta nem éppen ibolyaszerényen. - Igaz, ő francia, de brazil lábakkal..."

Brazilból Diego nélkül is lesz bőven a döntőn. A Sahtyor öt - a kezdő tizenegyben négy - szambafutballistát vonultat fel, s a dél-amerikai légió nélkül nemhogy Isztambulban, szinte sehol sem lenne. A Donyeck úgy vált európai finalistává - a klub történetében először -, hogy a nemzetközi évadban elért huszonnyolc gólja közül huszonkettőt brazil labdarúgó szerzett! Jadson 8, Fernandinho 6, Luiz Adriano 3, Ilsinho és Willian 2-2 alkalommal köszönt be, s a BL-selejtezőben feliratkozott az a Brandao is, aki ma már a Marseille labdarúgója. Naldo, a brémaiak háromszoros brazil válogatott védője „brazil I/B osztályúnak" nevezte a Sahtyort, de nem tudni, hogy ez elismerés vagy lesajnálás-e... (Az tény, hogy a donyecki különítményből csak Ilsinho szerepelt az A válogatottban, és ő is csak egyszer.)

Donyeckből hétezren, Brémából ötezren utaztak Isztambulba, és a Werder amúgy sem érezheti magát hazai pályán, mert - Özil ide vagy oda - minden török hagyományosan a németek ellen szurkol. Lehet, hogy nem hiába. Thomas Schaaf edző a múlt hét végén a Diegóval megerősített tartalékcsapatot szerepeltette a Karlsruhe ellen - ahogyan Mircea Lucescu is a Sahtyor „kettőt" küldte pályára a Zorijával szemben -, ám a német tréner ezúttal sem játszathatja az „egyet", mivel Diego mellett a sérült Mertesackert sem vetheti be, és Baumann is napok óta különedzéseket tart. Pizarro azonban biztosan fellép, ami azért fontos, mert a Werder 22 európai kupagóljából Diego és Pizarro (testvéries elosztásban) tizennégyet jegyez.

Hogy aztán a perui nem lesz-e túlságosan egyedül a gólszerző és gólpasszadó társ kiválásával? Nagy kérdés. A tét még nagyobb. S nem csupán azért, mert ez lesz az UEFA Kupa-történet utolsó döntője; hanem azért is, mert Rinat Ahmetov, a Sahtyor tulajdonosa - nem mellesleg: Ukrajna leggazdagabb embere - 185 ezer euróval (több mint ötvenmillió forintnak megfelelő összeggel) honorálta játékosai döntőbe jutását, és a trófea elnyeréséért akár az előbbi összeg dupláját is hajlandó lenne kifizetni labdarúgóinak. Az álma az, hogy az ötcsillagos donyecki stadion augusztusi avatásán a kupa is ott díszelegjen a vadonatúj arénában. De tudja, a kiállítás nem lesz egyszerű. Amikor ugyanis arról faggatták, milyen eredménnyel zárul majd a döntő, így válaszolt: „Kérdezzék a bukmékereket..."

 Négy évvel ezelőtt, a Bajnokok Ligája isztambuli csúcstalálkozóján 3-3-at ért el a Milan ellen 0-3-ról egyenlítő Liverpool. A kontinens nyilván kiegyezne hasonló végjátékkal.

A felek meg sóhajtozva mondják: hol az az 1-0?

 

Sahtyor Donyeck-Werder Bremen

UEFA Kupa-döntő, Isztambul, 20.45. Jv.: Medina Cantalejo (spanyol).

Sahtyor Donyeck: Pjatov - Srna, Csigrinszkij, Kucser, Rat - Ilsinho, Jadson, Gaj, Duljaj, Fernandinho - Luiz Adriano.

Werder Bremen: Wiese - Fritz, Prödl, Naldo, Bönisch - Frings, Baumann vagy Vranjes, Tsziolisz vagy Niemeyer, Özil - Rosenberg, Pizarro. 

Útjuk a döntőig.

Sahtyor Donyeck: Dinamo Zágráb 2-0, 3-1 (BL-selejtező), FC Basel 2-1, 5-0, Barcelona 1-2, 3-2, Sporting Lisszabon 0-1, 0-1 (BL-csoportmérkőzések), Tottenham 2-0, 1-1, CSZKA Moszkva 0-1, 2-0, Marseille 2-0, 2-1, Dinamo Kijev 1-1, 2-1 (10 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség, 28-13-as gólkülönbség).

Werder Bremen: Anortoszisz Famaguszta 0-0, 2-2, Internazionale 1-1, 2-1, Panathinaikosz 2-2, 0-3 (BL-csoportmérkőzések), Milan 1-1, 2-2, St. Etienne 1-0, 2-2, Udinese 3-1, 3-3, Hamburg 0-1, 3-2 (4 győzelem, 8 döntetlen, 2 vereség, 22-21).

Tisztítják a székeket az isztambuli Sükrü Saracoglu stadion lelátóján 2009. május 19-én, egy nappal a labdarúgó UEFA-kupa történetének 51., egyben utolsó döntője előtti napon. A döntőt az ukrán Sahtar Donyeck és a német Werder Bremen vívja. Ősztől az
Tisztítják a székeket az isztambuli Sükrü Saracoglu stadion lelátóján 2009. május 19-én, egy nappal a labdarúgó UEFA-kupa történetének 51., egyben utolsó döntője előtti napon. A döntőt az ukrán Sahtar Donyeck és a német Werder Bremen vívja. Ősztől az
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.