Faddon járványszíntű a tbc-fertőzés

Faddon kilenc gyerek és négy felnőtt fertőződött meg tuberkulózis baktériummal, tudtuk meg a szekszárdi kórház illetékesétől.

Kötelező tüdőszűrés Faddon

Kötelező és ingyenes tüdőszűrést tart az ÁNTSZ Faddon, mert a községben egy asszony tbc-ben megbetegedett.

Hűtő függő fesztivál, újra itt a Dub FX - NolBlog

A városliget határában egy ideje zavar keletkezett az álmos, őszi, kutyasétáltatós hangulatban. Egy furcsa építmény emelkedett először a fák, majd a környező épületek magasságába.

Hajléktalanok éjszakája

Csak a helytartó sapkát, az automatizált sapkát tudnám feledni! Meg azt az intézkedést, amellyel pár évvel ezelőtt a jogi kar bejárati ajtaja mellett jobbra lévő pinceablak benyílót elrekesztették a szelíd, torzonborz hajléktalan elől.

A törvény nevében!

Az illetékesek a kilakoltatás mellett döntöttek és mindemellett a gyermek elvételét is kilátásba helyezték, mondván utcán nem tudják azt nevelni.

 

Minden huszadik másodpercben öl a TBC

A számadat sokkoló, mégis a betegség elleni harc sikeresnek mondható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éves jelentése szerint.

A dokumentum szerint tavaly összesen 1,7 millió ember, főként afrikai és ázsiai felnőtt halálát okozta a tbc, amely korai felismerés esetén fél év alatt kikezelhető lenne. Bár ez a szám még mindig elég magas, az elmúlt évtizedben 35 százalékkal csökkent a tbc-vel összefüggő halálesetek száma - áll a tuberkulózisról szóló WHO-jelentésében.

Tavaly közel kétmillióan, minden huszadik másodpercben, meghalt valaki tuberkolózisban
A woman with suspected Tuberculosis (TBC) looks at her x-ray result at a TBC hospital in Makassar in Indonesia's South Sulawesi province October 23, 2009. WHO said every year nine million people are infected with TBC, with two million deaths. Indonesia comes third after India and China with the most number of TBC patients. REUTERS/Yusuf Ahmad (INDONESIA HEALTH POLITICS)

Tavaly körülbelül 9,4 millióan betegedtek meg tbc-ben, ebből 1,1 millió esetben a betegek HIV vírussal is fertőzöttek voltak. Ugyanakkor a megbetegedések száma is csökkenő tendenciát mutat, tíz évvel ezelőtt még 20 százalékkal többen fertőződtek meg tüdőbajjal - számol be a jelentés.

A tbc gyógyításában a legnagyobb kihívás jelenleg, hogy a vírusnak kialakult egy úgynevezett multirezisztens törzse, amely mindenfajta gyógyszeres kezelésnek ellenáll. Az új vírus kifejlődéséhez az vezetett, hogy a páciensek nem mindig az előírt, drága, de jó minőségű gyógyszereket veszik be. Ezért a WHO szerint az országoknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy a betegek hozzájussanak a kezeléshez, és hogy az antibiotikumokat megfelelően használják, hogy ne alakulhasson ki ellenállás a gyógyszerekkel szemben. Az újfajta tbc vírussal a legtöbben Oroszországban, Kínában és Indiában betegedtek meg.

A WHO a jelentésben azt tűzte ki célul, hogy 2015-ig a felére csökkenti a megbetegedések és a halálozások számát is. A tbc elleni harc újabb szakaszában 47 milliárd dollár áll a szervezet rendelkezésére.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.