Tárgyalások helyett ultimátum: az EU közel –keleti kudarcának záloga (2. rész)
Tárgyalások helyett ultimátum: az EU közel –keleti kudarcának záloga (1. rész) című cikk folytatása
A feloldás esélyei: közvetlen tárgyalások a felek között
Milyen eséllyel kecsegtet az a cél, amelyekkel a konfliktusban szereplő felek nem hajlandóak azonosulni? Mi értelme van olyan célt kitűzni magunk elé, amelyet még maguk a felek sem akarnak. Ebben a helyzetben a legjobb és legegyszerűbb megoldás az lenne, ha a felek tárgyalásokon döntenének: milyen megoldást szeretnének. Ezt az EU határozat is a legmesszebbmenőkig támogatja és ez valóban pozitív eleme ennek a határozatnak.
Az 1§ - ben az EU Tanács „tárgyalások újrafelvételére szólít fel” a 2. §.- ben „támogatja „az Egyesült Államoknak a végleges státuszkérdésekről szóló tárgyalások újrafelvételére irányuló erőfeszítéseit”. Az EU –nak nem elég az a tartós béke, amelyet a felek maguk alkudnak ki. Az EU -nak olyan „béke” kell, amelyben a saját céljai valósulnak meg. Így a tárgyalások újrafelvételének szükségessége mellett egyedül olyan tárgyalásokat támogat, amely „egyeztetett időkeretben” zajlik és „a két - állami megoldáshoz vezetnek, az egymással békében és biztonságban élő Izrael Állammal és egy független, demokratikus, egybefüggő és életképes Palesztin Állammal.”
Ultimátum? - Tárgyalások EU mintára, kötött keretben és célokkal
Az EU tehát kijelöli a tárgyalások végeredményét is. Nem is elégszik meg a két, egymással békében és biztonságban élő állam koncepciójával sem, de felsorolja, hogy a palesztin államnak milyennek kell majd lennie. Az EU „független, demokratikus, egybefüggő és életképes” Palesztin Államot akar látni a tárgyalások végkimenetelében. Ez azt is jelenti, hogy míg a PFSZ feltételeiről a külügyi tanács nem vesz tudomást, (hogy a FATAH (Abbasz) nem hajlandó Izraelt zsidó nemzetállamként elismerni és a két –államot csak átmenetileg fogadná el), Izrael feltételeit viszont elutasítja. Nem támogatja a palesztin állam demilitarizálását, nem fogadja el, hogy a határait, légterét és tengerparti vizeit Izrael ellenőrizze. Ráadásul egybefüggő területet követel, ami viszont a zsidó állam kettévágását jelentené. A határozat 1. §.- ban felsorolja azokat a jogforrásokat, amelyek alapján a feleknek a tárgyalásokat az EU kijelölt cél megvalósítása érdekében lefolytatniuk kellene.
Mit akar az EU valójában? Azt szeretné, hogy a felek ismét tárgyalóasztalhoz üljenek? A nyilatkozat „pozitív irányban tett első lépésnek nevezi” az egyoldalú izraeli telepítési moratóriumot, bár azt „részlegesnek és ideiglenesnek” tekinti. Azzal, hogy konkrét időhatárt szabna a megbeszéléseknek és megállapítja a tárgyalások végpontját, hogy hova kell a tárgyalásoknak eljutniuk, hogy a palesztin államnak milyennek kell majd lennie, az EU nem a tárgyalásos rendezés híve, de immanensen ultimátumot szab Izraelnek. Ennek lényege, hogy amennyiben megadott időhatáron belül Izrael nem fogadja az EU feltételeit, akkor amennyiben a palesztinok egyoldalúan kiáltják ki államukat, az EU megfelelő időpontban el fogja azt ismerni. Az EU a Palesztin Hatóság kormányzati terve, a „Palesztina, "Vessünk véget a megszállásnak", Építsük az Államot” végrehajtását e célhoz való fontos hozzájárulásként teljes mértékben támogatja és e terv növekvő nemzetközi támogatottságért munkálkodik.” - olvashatjuk a nyilatkozat 3.§. - ban. Fajjád megbízott kormányfő célja e tervben a születendő palesztin állam intézményeinek jogszerű és átlátható megteremtése teljesen elfogadható Izrael számára. Ám elfogadhatatlan Izrael számára, hogy a palesztin ügyvivő kormány számára önhatalmúan, egyoldalúan nyilvánítsa ki a palesztin állam megalakítását.
Másnap Abbasz a PFSZ Végrehajtó Tanácsában kijelentette, hogy csak abban az esetben ülnek le Izraellel tárgyalni, ha a zsidó állam teljesen és véglegesen beszünteti a telepítések bővítését és előre elismeri a leendő palesztin államnak az EU nyilatkozatban meghatározott határait. Ez azt jelenti, hogy mielőtt megkezdődnének a konkrét tárgyalások Izraelnek előre el kell köteleznie magát arra, hogy minden 1967-ben elfoglalt területről, beleértve Kelet- Jeruzsálemet is kivonul. Ez természetes és logikus következménye volt az EU nyilatkozatnak. Ez ebben az évben a második öngólja a transzatlanti külpolitikának. Ez végül is azt jelenti, hogy az EU egyértelműen a palesztin álláspont híveként a közvetlen tárgyalások kikerülésével akar megoldást erőltetni Izraelre. A nemzetközi kapcsolatokban nem elfogadott és nem is elfogadható alapelv, hogy egy szuverén államot, az ENSZ tagját, amely védelmi háborúban foglalt el területeket annak ellenére kiürítse, hogy ráadásul a támadó fél nem akar vele békét kötni és még a létezését sem ismeri el.
Virtuális nemzetközi jog - az ultimátum fiktív alapjai
Mivel támasztja alá az EU a nyilatkozatban ezt a nemzetközi kapcsolatokban meglehetősen ritka és nehezen magyarázható álláspontját? Az EU a megoldást az 1967. június 4.-e előtti „határok” visszaállításában látja. Ezen változtatni - a nyilatkozat szerint - egyedül a felek (izraeliek és palesztinok) beleegyezésével lehet. „Az Európai Unió nem ismeri el az 1967-előtti határok, ideértve Jeruzsálemét is, bármilyen megváltoztatását, csak ha abban a felek megállapodtak.” - olvashatjuk a nyilatkozatban.
Az EU nyilatkozat „határokat” ír, de a szöveg valójában az 1967 június 4.-e előtti „fegyverszüneti vonalakat” („Zöldvonalat”) érti ez alatt. Mégis a „határ” kifejezést használja, hogy ezzel a fikcióval próbálja megtámogatni a „megszállt területek” koncepcióját. A Gázai-övezetet, Nyugati-partot és Kelet - Jeruzsálemet Izrael fegyveres erejével 1967-ben valóban „megszállta”. Ám a katonai megszállást szakszerűtlen egy kalap alá venni a nemzetközi jogi értelemben vett „megszállással.” Az 1949-es fegyverszüneti szerződésekben meghúzott vonalak ugyanis semmilyen tekintetben nem tekinthetők nemzetközi jogi értelemben elismert határoknak. 1967 június 4.-e előtt a Gázai-övezetet Egyiptom, míg Judeát és Szamáriát Jordánia tartotta jogellenesen megszállva. Izrael jogos védelemben lépte át a Hatnapos háborúban ezeket a vonalakat és foglalta el e területeket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsnak a háborút követően egyhangúan megalkotott 242.-számú határozatának szövege egyértelmű ebben a tekintetben is. (Nem véletlen, hogy a nyilatkozat nem utal konkrét módon erre a határozatra és csak a releváns ENSZ határozatok bizonytalan körvonalú kategóriáját használja.)
Mindennek Egyiptom és Jordánia vezetői is tudatában voltak. Egyiptom sosem annektálta a Gázai-övezetet, míg Jordánia - jóllehet korábban annektálta Judeát, Szamáriát és Jeruzsálem keleti felét - békét kötött Izraellel anélkül, hogy e területeket a magáénak követelte volna.
folytatása következik...
