Nincsenek tárgyalások, csak újabb feltételek és erőszak

Az izraeli - palesztin béke ügye ténylegesen nem halad előre. Bár az izraeli kormány tíz hónapra a Nyugati-parton egyoldalú telepítési moratóriumot hirdetett és megszüntette az úttorlaszok jelentős részét és felszámolja az izraeli törvények szerint illegálisan létesített zsidó településkezdeményeket. Abbasz nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni és az izraeli telepítési tevékenység teljes és végleges befagyasztása mellett a jövőbeli palesztin állam határainak előzetes elismerését is előfeltételként követeli az Európai Uniótól, az Egyesült Államoktól és Izraeltől.

Karácsony napján Mahmud Abbasz által irányított Al - Aksza Mártírjai, Imad Mugnije csoportja kivégezte Meir Avsalom Chait, egy hét gyermekes családapát, savéi somruni lakost. A három főből álló terrorsejt robogó autóból automata fegyverekkel végzett a 45 éves rabbival és az eltávolított úttorlaszoknak köszönhetően akadálytalanul követhette el a gyilkosságot és távozhatott a tett színhelyéről. Az esetre szomorú fényt vett a Palesztin Hatóság Dayton tábornok emberei kiképezte biztonsági erőire, akik „képtelenek” illetve „nem hajlandóak” a terrorcselekményeket megakadályozni. A Sin Bét és az izraeli hadsereg azonban megtalálta az elkövetőket egy nabluszi házban és ártalmatlanná tette őket. A házból előkerült a gyilkos fegyver is. A terroristák egyike Raed Szarkadzsi (Fatah - Tanzim) 2009 januárjában szabadult, hét évet ült terrorista tevékenység miatt. A másik Anan Subuh, (Fatah - Al-Aksza Mártírjai) 2007-ben szabadult. Egy megállapodás keretében egyikeként annak a 400 Fatah terroristának átadta fegyverét és ígéretet tett: felhagy terrorista tevékenységével. Ennek fejében az izraeli hadsereg mentességet ígért számára.

Abbasz közben az erőszakhullám felkeltésében, a tárgyalások elmaradásáért Izraelt, Netanjahu pedig Abbaszt hibáztatja.

Egy biztos: tárgyalások nincsenek. Hogyan akarjuk akkor elérni a megoldást? Miért nem sikeres az európai és az amerikai közel - keleti politika? Pedig Obama megválasztása és januári hivatalba lépése kivételes reményeket támasztott. Európa és Amerika összezárt és úgy tűnt egyesült erővel az egyik, a megoldásnak több mint száz éve legszívósabban ellenálló konfliktus is előbb vagy utóbb nyugvópontra jut. Nem így történt.

Külpolitika szakszerű háttér nélkül: a kudarc záloga

Egy külpolitika csak megfelelő szakmai háttérrel lehet sikeres. Ennek ellenére a politikusok jelentős része szakmai támogatás nélkül vág bele bonyolult politikai konfliktusok megoldásába. Vezető európai külpolitikusok nyilatkozatai árulkodnak erről. Kushner francia külügyminiszter az európai külpolitika eredménytelenségét azzal magyarázta, hogy „az izraeliek úgy tűnik már nem vágynak a békére.” Javier Solana az EU eddigi külügyi vezetője szerint „az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell határozni a palesztin állam megalakításáról, ha Izrael egy meghatározott időn belül abba nem egyezik bele.” Moratinos az Uniót irányító triumvir  vezetője 2010 egyik fontos feladatának a palesztin állam megteremtését tekintette.  Ha a Mitchell-jelentést tekintjük át (Solana ebben is benne volt.), jól láthatjuk, hogy politikusok tudományosan szakszerűen alkalmatlanok egy nemzetközi konfliktus megfelelő feltérképezésére.

A „politikus” és a „tudós szakértő” (a jelzős szerkezet arra kíván rámutatni, hogy van a szakértőnek egy másik fajtája is: a „tudatlan vagy „ideologikus szakértő”) két teljesen különböző szerep. A politikus gyakorlati, a szakértő elméleti tevékenységet folytat.  A politikus mindig érdek és „érték”motivált. Minél értékelkötelezettebb egy politikus, annál dogmatikusabb. Minél nagyobb az érdek meghatározottság és minél kevésbé játszanak szerepet az értékek, a politikus annál pragmatikusabb. Szélsőséges esetben az érték által dominált politikus nem igényli a tudós szakértő közreműködését. Mennél pragmatikusabb a politikus, annál nagyobb az esély, hogy szakértő közreműködését igényli.

Jók-e, helyesek-e a politikus kitűzött céljai? A politika alkalmas-e a cél elérésére? Az alkalmazott eszközök megfelelnek-e a céloknak és alkalmasak-e a célok megvalósítására? Vajon az állásfoglalás, program és cselekvési terv megfelel-e a nemzetközi jognak? Csak jogszerű és igazságos megoldás vezethet tartós eredményre. Így a politikus nem nélkülözheti a „tudós szakértő” támogatását ebben sem. A politika a vezetés és a kompromisszumok művészete, ám a politikusnak, akinek a munkáját nem segíti tudós szakmai háttér a cselekvési lehetőségei beszűkülnek. Az EU és az USA külpolitikája az izraeli és a palesztin konfliktus tekintetében ilyen szimptómákat mutatnak.

Pedig 2009 sok mindent ígért. Obama elnök megválasztásával az európai és az amerikai közel - keleti politika összezárt.  Az amerikai és az európai közel – keleti politikában ma elsősorban az azonos elemek dominálnak. Bár maradt fenn némi különbség, ezeket most csak feltételezni lehet, mert Obama - ígérete ellenére - nem bocsájtott ki közel-keleti béketervet. Az európai külpolitika azonban nyitott könyv előttünk. A 2009. decemberi 8.-i brüsszeli, EU Külügyi Tanács nyilatkozata jól mutatja, hogy hol áll most ebben a kérdésben a közös európai külpolitika. Nem véletlen, az EU zárónyilatkozat első mondata: „Az Európai Unió Tanácsát komolyan aggasztja a közel - keleti békefolyamatban a haladás hiánya.”

A palesztinok csak egy arab államot akarnak

Az EU átfogó békére törekszik a térségben (11. cikkely). A már meglévő egyiptomi és jordániai béke megállapodás mellett többek között az Arab Békekezdeményezés alapján is támogatja a Szíriával és Libanonnal történő megegyezést.  A határozat fő tárgya azonban az izraeli - palesztin megbékélés, még pedig „a két- állami megoldás…” alapján, az „egymással békében és biztonságban élő Izrael Állammal és egy független, demokratikus, egybefüggő és életképes Palesztin Állammal.” Ez az európai uniós külpolitika két alapvető célja, amelynek megvalósítását szolgálná a 2009. december 8.-i külügyi tanácsi határozat. A célok önmagában elfogadható, jó célok. Az átfogó béke és biztonság nemcsak a szembenálló feleknek, de az Európai Uniónak is az érdeke.

A kérdés, hogy a konfliktus két pólusa, Izrael és a palesztinok miként vélekednek e célokról. Elvileg mindkét fél igent mondott a két-állami megoldásra. A probléma a palesztinok álláspontjában keresendő. (Eleve jelenleg nincs egység közöttük, de ennek az Izraellel kötendő béke szempontjából nincs jelentősége.) Az igen a részükről feltételes.

Gázában a Hamasz, míg a Nyugati-parton a FATAH irányítja az ügyeket. Nagy és feloldhatatlan ellentét feszül közöttük abban a kérdésben, hogy milyen államot alakítsanak a palesztinok és az iszlámnak mely változata legyen annak területén az uralkodó irányzat. A Hamasz az iszlám kalifátus részeként fundamentalista világállamban gondolkodik. A FATAH ezzel szemben viszont palesztin nemzeti államot kíván megteremteni a tradicionalista irányzata alapján. A Hamasz nem hajlandó Izraellel tárgyalni, míg a FATAH nemcsak tárgyalt Izraellel, de ideiglenes megállapodásokat is kötött vele.

Alapjában a két szervezet geográfiai és politikai helyzete különbözött. A Hamasz a területeken jött létre és nem volt sosem száműzetésben. A FATAH a diaszpórában alakult meg és az elszenvedett vereségek következtében Tuniszban kötött ki. Arafat nagy stratégiája az Izraellel való tárgyalásokra és ideiglenes megállapodásokra azt célozta, hogy a FATAH  a területeken építhessen ki bázisokat, amelyre támaszkodva katonailag számolhatnák fel Izraelt. A FATAH hajlandó ideiglenes megoldásokra, de nem kész a végleges béke  megteremtésére. Az oslói megállapodások számukra Fejszál Husszeini kifejezésével „trójai faló”: nem a két, egymással békében és biztonságban élő állam megteremtésére, hanem csak eszköz a zsidó állam felszámolására.

Minden nézetkülönbség ellenére az Izraellel szembeni stratégiát illetően a Hamasz és a FATAH egyetértenek. Egyikük sem hajlandó Izraelt de jure zsidó nemzetállamként elismerni, és lemondani a palesztin menekültek Izraelbe való visszatérési jogáról. Így a két - állami megoldást átmeneti célnak tekintik. Mindkét fél fenntartja magának „az izraeli megszállással szemben az ellenállás (azaz a terrorizmus) jogát”, amint azt az EU által támogatott egyiptomi és arab ligabeli közvetítés dokumentuma ígéri számunkra. A Hamasz erről eleve nem volt hajlandó lemondani, míg a FATAH több ízben is lemondott róla és vállalta, hogy a konfliktust békés eszközökkel rendezi, de vállalását sosem teljesítette. Az Al -Aksza Intifáda ezer, túlnyomó többségében izraeli polgári áldozata és több ezer sebesültje ékes bizonyítéka ennek. Izraelt a palesztinok csak ideiglenes, de facto entitásként fogadják el. Mindkét szervezet végleges célja nem a két, hanem csak az egy, arab állam, amint az a Hamasz Charterben és a PFSZ Alapokmányában is olvasható.

Így a két, egymással békében és biztonságban élő állam koncepcióját végcélként a palesztinok elutasítják. Izrael hajlandó lenne végcélként is elfogadni a két-államot, de csak feltételekkel. E feltételek azonban a palesztin elutasításból fakadnak.  Ha nem lenne a palesztinok álláspontja ilyen, e feltételek sem lennének. A demilitarizáció, a korlátozott szuverenitás, amelyben Izrael ellenőrizné a légteret, a tengerparti vizeket, a határokat, a vízkérdés izraeli ellenőrzése, a menekültek visszatérési jogának elvetése, Jeruzsálem egysége Izrael békéjét és biztonságát szolgálja. Ezek a palesztin feltételek izraeli következményei. Vajon mennyit tud erről az EU Külügyi Tanács? Ez a helyzet alapjában kérdőjelezi meg az EU külpolitika stratégiai céljának, a két – egymással békében és biztonságban élő állam helyességét.

folytatása következik...

Hamaszos tüntetõ Izrael-ellenes táblával