Könyvhét - "Ha vesznek is valamit, akkor is az akciósból" - NolBlog

A változékony időjárás miatt kevesebben voltak kíváncsiak a 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok programjaira vasárnap délután. A kisebb kiadók gyér forgalomról számoltak be, a nagyobbak, amelyeknél több ismert szerzőnek jelent meg kötete, viszont a tavalyi könyvheti eladások túlszárnyalásában reménykednek.

Egy hívő eretnek

Ha végleg elveszett a Rész, Nézz túl rajta! Ott az Egész.

Reklámzabálók - Hogy a fogyasztók élményt kapjanak

Több száz reklámot zabáltak a Millenárison reklámszakemberek és bulizni vágyók. Kiderült, hogy az interaktív reklámok működnek a legjobban, ahol a fogyasztók élményt kapnak.

Előre a nigériai úton

A "lányanyáknak" az illegális, és emiatt nem megfelelő körülmények között végrehajtott, és emiatt a testi épségre nézve igencsak kockázatos abortusz és az újszülött elhagyása vagy megölése közötti „választás” marad.

Európai Forradalom?

A lázadást fesztiválozással keverő fiatalok szeretnék magukat forradalmárnak látni, azonban forradalmi gondolatok nélkül próbálnak forradalmi tetteket végrehajtani.

 

Összeomlott a Skype

Rövid időn belül másodszor van komoly zavar a Skype hálózatában. A Skype azt állítja, csak a felhasználók szűk körét érinti a zavar, ám a világ minden tájáról jelentkeznek a dühödt felhasználók.

Mind többen panaszkodnak a Twitteren arra, hogy nem tudnak bejelentkezni a programba. A felhasznélók déliután egy körül kezdték jelezni a problémát. Nem sokkal később a Skype ugyancsak a Twitteren jelezte, tudnak a problémáról és dolgoznak annak megoldásán. Noha a cég azt írta, csak a felhasználók szűk körét érinti a probléma, úgy tűnik ennél nagyobb a baj. A világ minden tájáról jelentkeznek a dühödt felhasználók. 

Rövid időn belül másodszor van komoly zavar a Skype hálózatában
Zubair Ghumro speaks to his friend Sheeraz Qazalbash using Skype software at an internet cafe in central London August 10, 2010. Internet phone services provider Skype filed to raise up to $100 million through an IPO, hoping that its wide name recognition and rapid growth will outweigh concerns that few of its customers actually pay. REUTERS/Paul Hackett (BRITAIN - Tags: BUSINESS SOCIETY SCI TECH)

A Skype délután fél háromkor azt írja közleményében, hogy egy órán belül helyreáll a rendszer. Arról nem szól a fáma, mi okozta a hibát. A felhasználóknak nincs különösebb teendőjük, a program automatikusan csatlakozik majd, amint t képes rá.

A rosszmájúak a Skype-ot nemrégiben felvásárló Microsoftot hibáztatják az átmeneti üzemzavarokért. A cég azonban csak év végén veszi át a Skype-ot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.