Olasz tervek szerint a pornóadó segíthetne a válságon

Az olasz kormány válságkezelő programjának része a 25 százalékos forgalmi adó, amelyet kiró minden "nem szimulált" szexjelenetet tartalmazó műre, színdarabtól DVD-ig.

Az adónem terve 2002-ben már felmerült, 2005-ben újra terítékre került, de eddig a gyakorlatban nem valósult meg. Most a pornóadó már a 2008-as bevételeket is sújtja - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A dekrétum meghatározása szerint ez vonatkozik a specializált újságokra, magazinokra, valamint minden olyan irodalmi, színházi műre és filmre, amely egyértelmű, valóságos jeleneteket tartalmaz beleegyező felek között. A kulturális miniszter 60 napon belül tesz közzé további pontosításokat.

A szakemberek pesszimisták. A pornóipar virágzik ugyan, az Eurispes számításai szerint 900 millió euró (240 milliárd forint) körül mozog az évi bevétel, de nagy része illegálisan, tehát nem adóztathatóan terjed.

Tinto Brass filmrendező, a Caligula alkotója felháborítónak tartja az új rendelkezést. "Nem akarják, hogy az emberek szórakozzanak, pedig mi lehet optimistább, mint egy szép hátsó? De nem: szomorúnak akarnak látni minket, előveszik Platónt, aki szerint az emberben van egy nemes rész övön felül és egy piszkos övön alul. A szex az Interneten tombol, ahová még a gyerekek is be tudnak lépni" - mondta.

Franco Zeffirelli szerint azonban el lehet mesélni a szerelmet anélkül, hogy a szereplőket ágyba bújtatnák, pedig 40 évvel ezelőtt az ő Rómeó és Júliájában is volt némi szolid meztelenség. "Ha a válság miatt pénzt kell összeszedni, szedjék inkább a mocskosoktól, mint a szegényektől. A szexuális aktus csodálatos négyszemközt, mélyen egymás szemébe nézve" - mondta Zeffirelli.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.