„Mindannyian ismerjük a nagy gazdasági világválság idején felnőtt nemzedék tipikus tagjait. A nagymamákat és nagypapákat, akik még a teafiltert is többször használták annak ellenére, hogy tisztes nyugdíjat kaptak. És persze ismerjük az ötvenes évek demográfiai robbanásának az optimizmustól duzzadó, a felkapaszkodás lehetőségét fenntartások nélkül elfogadókat, akik bátran eladósodtak, mivel hittek a folyamatos gazdasági növekedésben" - kezdi cikkét Foroohar.

Társadalomtudományi közhely, hogy a gazdasági helyzet nagyban meghatározza az emberek gondolkozásmódját és értékrendszerét. A válság idején felnövő nemzedékek tagjai gyakran soha nem tudnak szabadulni a nélkülözés során kialakult szokásoktól: a mindennapi takarékosságtól, amely a jólétben abszurdnak tűnik - mint például a többször használt teafilter. És persze a jóléthez szokott generációk tagjai is nehezen alkalmazkodnak a szűkösséghez.

Bár az elmúlt hónapokban sorra jelennek meg az óvatos derűlátásra okot adó makrogazdasági adatok - növekvő autóértékesítési számok, emelkedő tőzsdeindexek, javuló ipari termelés, növekvő GDP -, nem fér hozzá kétség, hogy a válság hatásai elhúzódók lesznek. Márpedig a National Bureau of Economic Research (NBER) 1972 óta vezetett kimutatásai egyértelműen bizonyítják, hogy a makrogazdasági mutatók alakulása kihat a mikrogazdasági folyamatokra: akár egyéves visszaesés is átalakíthatja a fogyasztási és a befektetési szokásokat. Jellemző, hogy a recesszió idején szocializálódott nemzedékek konzervatívabb befektetők, és a gyors és nagy haszonnál többre értékelik a biztos és kiszámítható nyereséget. Nem ellenzik az állami szerepvállalás növekedését, és ha tehetik, a közszféra kiszámíthatóbb állásait választják a magasabb fizetéssel járó, ám bizonytalanabb versenyszféránál. Recesszió idején és után megfigyelhető a balra tolódás - a baloldali liberális eszmék és a baloldali konzervatív eszmék is népszerűbbé válnak. Ez persze számos káros következménnyel járhat: a lassuló gazdaság miatt megcsappanó adóbevételekből egyre kevesebb futja az állami kiadásokra, ami megindíthatja a járulékvadászatot, és a túlzottan bőkezű állam csökkentheti a produktivitást.

Az elmúlt hónapokban számos elemző felhívta a figyelmet a recesszió nyomában kialakult új normákra. Az amerikaiak jóval takarékosabbá váltak - ebben persze a munkanélküliség növekedése mellett a hitellehetőségek beszűkülése és a dollár árfolyamának csökkenése is szerepet játszott. Jelentősen nőtt az állami szerepvállalás és emelkedett a közszférában dolgozók aránya - és bére is. Barack Obama számos olyan az állami szerepvállalás növelésével járó intézkedésre tett javaslatot, amelyek elfogadása másfél éve még elképzelhetetlennek tűnt.

A válság hatásai különösen a fiatalokat érinti: a munkanélküliség a húszas éveikben járók körében jelentősen meghaladja az átlagot. És még ha magára is talál a gazdaság, akkor sem várható a foglalkoztatás ugrásszerű növekedése, hiszen az állami szerepvállalás növekedése adóemeléssel jár, ezért újabb amerikai cégek fogják külföldre tenni a gyártást, és minden bizonnyal sok vállalat költözik valamelyik népszerű adóparadicsomba. A kiszervezések miatt a munkanélküliség tartósan magas maradhat az Egyesült Államokban. Könnyen előfordulhat - figyelmeztetnek kritikusok -, hogy a munkahelyek védelme a protekcionizmust erősítheti, ami viszont lassítja a gazdasági válságból történő kilábolást. A merkantilizmus megjelenésének veszélye persze nagyban függ az árfolyamok alakulásától: ha a dollár gyengülése tovább tart, akkor Amerikának nem lesz szüksége piacvédelemre a külkereskedelmi egyensúly megteremtése és a munkahelyvédelem érdekében.

Szociológusok arra is figyelmeztetnek, hogy a gazdasági válság következtében meginduló társadalmi átalakulás komoly kockázatokat hordoz. A harmincas években a recesszió állt a New Deal baloldali liberalizmusának népszerűsége és az európai fasizmusok megerősödése hátterében - írja Foroohar. Az Egyesült Államokban annak ellenére nem erősödtek meg a szélsőséges eszmék, hogy nyolcvan éve jóval nagyobb volt a gazdasági és az életszínvonalbeli visszaesés, mint a radikalizálódó Európában. Ennek oka egyrészt az volt, hogy az amerikaiak elfogadták a nagy társadalmi különbségeket, mert úgy gondolták, hogy az előrejutás elsősorban az egyéni tehetségen és szorgalmon múlik - ahogyan azt az amerikai álom sugallta. A politikai radikalizálódás másik féke a civil szféra erőssége volt. Mivel az amerikaiak számos társadalmi szervezetnek és csoportnak voltak tagjai, nem lehetett a választókat pusztán osztályhovatartozás és gazdasági érdek alapján megszólítani. Az amerikaiak nem voltak vevők a demagóg ígérgetésre: a szavazófülkében nem csak azt mérlegelték, hogy számukra milyen előnnyel jár az egyik vagy a másik párt győzelme.

Mára azonban megváltozott a helyzet, legalábbis ami a civil szférát illeti. Az amerikaiak már közel sem annyira aktívak, mint nyolcvan éve. Mindebből persze nem következik, hogy az Egyesült Államokban is megerősödnek majd a szélsőséges eszmék - zárja esszéjét Foroohar. Ha az Egyesült Államok felébred az amerikai álomból, és Európához hasonlóan a szerencsét és nem az egyéni serénységet tekinti majd a siker legfőbb okának, akkor jó eséllyel nem a szélsőségek, hanem a társadalmi szolidaritás erősödik majd meg.

Forrás: globusz.net