Nem szeretek végleges válaszokban gondolkodni
- Miben nem vagy toleráns?
- Megpróbálok toleráns lenni, kivéve, ha valami más bőrére megy. De mi a tolerancia? Az elnyomott, kirekesztett kisebbség mellé próbálsz állni, és ez így helyes. Mindig foglalkoztatott, hogy az intoleráns tömeggel vagy az elnyomó pszichéjével szemben hogyan lehet és kell toleránsnak maradni.
- És az megy?
- Próbálom, hogy menjen. Ő is ember, neki is dolga van, nem az ő hibája, hogy ilyen meggyőződései lettek. Próbálja az ember „emelni” a toleranciaküszöbét.
- Mi van a rovásodon?
- Nem tudom, mindig olyan, mintha lenne valami a rovásomon. Belső konfliktusom is, hogy mennyire provokatívak a műveim... de szerintem egyáltalán nem azok. Néha vehemens energiával fejen koppintanak, hogy mit képzelek magamról. 
- Ismered a pesti biciklis utakat?
- Próbálom megtanulni, hiszen már biciklizem pár éve. Nagyon rossz biciklisnek lenni Budapesten. A város nagyon alkalmas rá, de nem könnyű sem a forgalomban menni, sem a járdán, bár bizonyos értelemben biztonságosabb, mint a biciklis utakon.
- Ezt nem értem.
- Senki nem veszi figyelembe, hogy ott biciklisek járnak, és lazán belép eléd egy gyalogos. Rettentő gyorsan kell fékezni, ha nem akarod elütni.
- Láttad már a Margit hídon a kerékpársávot?
- Még nem figyeltem, bár elég sokat járok ki a Margitszigetre. A mostani egészen fura vékony, terelő út - nagyon kellemetlen. A hétvégén el is kerülöm. Annyira rossz élmény a tömeg, hogy mire kiérek, már nem tudok feloldódni. A Szigetfesztivállal ugyanígy vagyok, csak hajóval megyek ki.
- A szigeten futsz?
- Úszom, az a jó benne, hogy egyedül vagyok a vízben, a víz alatt. Egyfajta jóga. Az ember a testtudatától is megszabadul... Nem lehet elesni a medencében, tiszta sport, nincs izzadtság. És nem azt érzi az ember, hogy munkát fektetett bele. Az alkotásban is az a legnagyobb élmény, ha nincs ez az érzésed. Sokszor nyüstölöm a színészeket: ne csináld, ne dolgozz; nagyon precízen felépítetted, minden kis részletében stimmelt, amit csináltál, és mégis azt érzem, te egy „munkás” lány vagy fiú vagy. Az ember mindig dolgozik, de az a lényeg, hogy minél kevésbé tűnjön annak. 
- Mi volt a legnagyobb nyereményed?
- Kaptam egy csomó nyereményt és főnyereményt, de ezek bizonytalan dolgok, mert az ember sosem tudja, hogy az élete épp hol tart. Jobban mondva: akkor érzem jól magam, ha nincsenek lezárt ügyeim. Ha „le van zárva”, „meg van csinálva”, „el vagyon érve” - attól rettenetesen megijedek. Rendeztem egy előadást Németországban, és az első tíz percben a színész pont erről mondott monológot: kapott egy állami díjat, ezért most ő abbahagyja, mert aki állami díjat kapott, az halott, azt kvázi eltemették. Persze egy kicsit az én szócsövem is volt, hogy nagyon fontosak az elismerések, és jólesnek, de közben utálom az ilyen eseményeket, kiosztókat, komolykodásokat.
- A lezárni nem vágyott körödben most hol tartasz?
- Nagyon remélem, hogy sehol, és minél kevésbé lesznek lezártak a dolgok körülöttem. Nem szeretek végleges válaszokban gondolkodni. Nem is hiszek bennük, rettenetesen primitívnek tűnnek. Főleg egy ilyen világban, amely ennyire a tényekre épül, amelyek akadályokat görgetnek a valódi tartalmak vagy az igazság elé. Most már a művészetben is gyakran számon kérik ezt. De próbálom megtartani magamnak, hogy szabadon gondolkozhassam, és én adhassam meg a saját válaszaimat. És elvárom, hogy a nézők is keressék a saját válaszaikat. Aki ebben ideges lesz, azt elveszítjük, de a többieknek olyan élményt adunk, ami ritka: nem más mondta meg helyette, hanem ő magának.
