Vezérlő csillagok augusztus 20-án: amit a politikusok prédikáltak

A tatár hordák dúlásához hasonlította a szocialisták kormányzását a házelnök ünnepi interjújában. Augusztus 20-a kapcsán politikustársainak meg az jutott eszébe, hogy megint függetlenségi harcot vívunk.

Erdő Péter: egymás ellen gyűlöletet kelteni nem szabad

Vannak íratlan és írott tabuk egy társadalom életében. Közéjük tartozik, hogy egymás ellen, emberi közösségek, népek ellen gyűlöletet kelteni nem szabad – hangsúlyozza Erdő Péter bíboros.

Nagy forgalom várható a hosszú hétvégén az autópályákon

A háromnapos hétvége miatt nagyobb turistaforgalom várható az M1-es, az M3-as, az M5-ös és az M7-es autópályákon, a határátkelők környékén és a tranzitútvonalakon - hívta fel a figyelmet szombat reggel kiadott közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Így készül a tűzijátékra a kormány

Tucatnyi megváltozott munkaképességű ember segíti az augusztus 20-i ünnepi előkészületeket - jelentette be sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Navracsics: a történelem a magyarok döntését igazolta

Szent István és Koppány között vont párhuzamot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Sárospatakon a zempléni város augusztus 20-i ünnepségén szombaton.

 

Navracsics: Szent István tudta

Szent István és Koppány között vont párhuzamot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Sárospatakon a zempléni város augusztus 20-i ünnepségén szombaton.

Ezer évvel ezelőtt választaniuk kellett a magyarságnak István és Koppány között, és a nemzet István mellett döntött - mondta a szombati ünnepségen Navracsics Tibor.

Mint mondta: Szent István tudta, hogy a magyarságnak csak akkor van jövője, ha európai nemzetként él, ezt igazolta, hogy eltűntek a történelemből azon nemzetek, törzsi szövetségek, amelyek Koppányt követték.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter Szent István szavait idézve kijelentette: a magyarok csak akkor maradhatnak fent, ha európaiak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.