A pesti ember szeret jól szervezni. Szalámi rudak erdejében kószál, a nagyvásárcsarnok köveit koptatja, nyárutón vidéki rokonokat levélben molesztál a farkasmályi borok rendelése ügyében, már ősszel diót veret Gyulán, meggybefőtt ügyében Bánkra utazik.

A pesti ember idő és történelem előtti érzelmeket táplál a karácsonnyal és az ebédlő asztal terítésével kapcsolatban.

A pesti ember velejéig vegyes identitású, fel nem tárható gyomorbéli kötődései vannak bizonyos más embercsoportok étkeihez, egyszerre népi és urbánus, mélyen és ízeket illetően mindig demokratikus és természetesen paraszt, vadzabáló és halevő, egyébiránt egyszerre zsidó és keresztény, miegymás...

A pesti ember az idén is gondterhelt.

- Válság ide vagy oda – magyarázza Sanyinak a Klauzál téren, azt a kis libazsírt csak nem tagadhatjuk meg magunktól, no meg ott a család, a fene se tudja hányféle eszme szerint rakják a fejükbe a falatot.
- Főnök, szusi az most a valami - mondja Sanyi és zacskóba méri a savanyított káposztát.
- Hal? Van olyan mint a ruszli vagy a hagymás csík? - kérdi a pesti ember s amíg el nem felejti gersliért is biccent.
- Az hát! Hal! De japáni! Mint a mosoly országa …
- Sanyikám kínai lesz az... De jó, hogy mondja, viszek mandarint is…
- Na látja, még a végén itt hagyja a mákot ...!

A pesti ember aztán szuszogva veszi a teli cekkert, kicsit kilóg a feltörekvő uborka, meg a válságkori banán és ahogy a hős hímek szokása büszkén a barlangba vonszolja az ünnep előtti extra zsákmányt. Elégedett magával. A férfiak mindig érzik a nagy idők beköszöntét. Tiszta multikulti. Hiába az idén már megint majdnem összeér a hanukka meg a szenteste, a székelykáposzta a pontyderékkal, a sólet a pulykamellel, a hajtogatott becsei kifli a csipkés tarajos kindlivel. Főzni kell, élni kell.