A kapitányi hídon illik csendben lenni

Bár a Judita már rutinból teszi meg az utat Rijekából Rab szigetére, a 41,5 méter hosszú hajó irányítása a szigetek mentén, és zátonyok között, komoly figyelmet igényel. Tavaly 9,4 millióan utaztak a Jadrolinijával, mi pedig a pápa katamaránján nyitottuk az idei hajózási főszezont a horvát Adrián.

Ellopták a győri turult

Szombat hajnalban ellopták Győrből a Napóleon-emlékmű tetejétől a bronz turulmadarat és lefűrészelték róla a címert.

Megkerült az ellopott katamarán

Speciális katamaránt loptak el, a 750 ezer forintos hajó helyett egy kiszolgált facsónakkal mentik majd a bajbajutottakat.

Kifosztották a romkertet

Nemzetközi szála is lehet annak a mintegy 200, római korból származó régészeti tárgy eltulajdonításának, amelyeket a szombathelyi Savaria múzeumhoz tartozó Járdányi Paulovics István romkertből lopták el - tudtuk meg Nagy Zoltán múzeumigazgatótól.

A kín múzeuma Keszthelyen

A gyengébb idegrendszerűeknek Keszthelyen a sétálóutcától egy tyúklépésnyire inkább a Babamúzeumot vagy a Panoptikumot, netán a Csiga Parlamentet érdemes megnézniük, mint a szomszédos Horroráriumot.

 

Mentőcsónakot loptak Keszthelyen

Speciális katamaránt loptak el, a 750 ezer forintos hajó helyett egy kiszolgált facsónakkal mentik majd a bajbajutottakat.

Elloptak egy speciális, vízi mentésre kifejlesztett katamaránt a keszthelyi Libás-strandról hétfőre virradó éjjel. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a strand reggeli nyitásakor vették észre, hogy nyoma veszett a zárt tárolóban lelakatolt - evezős, félmázsás, négy méter hosszú - mentőcsónaknak, ezért azonnal feljelentést tettek a rendőrségen. Hozzátette: a 750 ezer forint értékű csónakot - és huszonkilenc másikat - tavaly vásárolta a Balaton Fejlesztési Tanács, a VMSZ pedig a strandok üzemelte-őitől kapta használatba a katamaránokat.

Kindl György, a Libás-strandot működtető Keszthelyi Városüzemeltetési Kft. kereskedelmi igazgatója közölte: anyagi okok miatt egyelőre nem tudják pótolni az ellopott katamaránt, jó ideig csak egy régi facsónakkal helyettesíthetik.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást indított az ügyben.

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.