Felháborodtak a látássérültek a népszámlálás miatt

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult a vakok és gyengénlátók egyik érdekvédelmi szervezete, mivel a látássérültek nem tudták elektronikusan kitölteni a népszámlálási kérdőívet.

Népszámlálás: utoljára maradtak a nehezebb esetek

Hétfő éjfél után már csak pótösszeírás keretében adhatnak számot adataikról az állampolgárok.

Nép(vissza)számlálás - Egy biztos kalandjai a kísértetházban

Ebben a történetben csak a házak és az emberek igaziak. Ők a mi országunk.

94 százalékunkat számolták össze

Véget ért a népszámlálás, következik a pótösszeírás.

Sok embert várnak a városi pótesszeírásokra

Ma éjfélkor véget ér a népszámlálás, ezután már csak pótösszeírásra lesz lehetőség november 8-áig - közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.

 

Megvizsgálják, igazat mondtunk-e a népszámláláson

Több, mint húszezer népszámlálási kérdőívet néznek át, önmagát is ellenőrzi a KSH.

Népszámlálási utóvizsgálatot tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december 1-jétől 15-ig az ország 134 településén, ennek során azt ellenőrzik, hogy a népszámlálás mennyire volt pontos, előfordulhatott-e, hogy több vagy kevesebb lakót írtak össze a valóságosnál - közölte Virágh Eszter, a KSH népszámlálási szóvivője pénteken az MTI-vel.

Az összesen mintegy 21.500 lakcím, illetve az ott lakók arányosan képviselik az ország valamennyi megyéjét, illetve fővárosi kerületét, így reális képet kapnak a népszámlálás munkájának színvonaláról. Az akcióval a kitöltött kérdőívek tartalmi pontosságát is mérik, azaz azt, hogy mennyire felelnek meg a valóságnak az állampolgárok által közölt adatok - tette hozzá.

Virágh Eszter közlése szerint a kiválasztott lakcímeken élők ezúttal is egy lakás- és egy személyi adatlapot válaszolnak meg, amelyek mindössze 5, illetve 9 kérdést tartalmaznak, így lényegesen rövidebbek az októberben kitöltött kérdőíveknél. A felmérés módszere annyiban tér el az októberben zajlott népszámlálástól, hogy ezúttal kizárólag az összeírónak lehet válaszolni a kérdésekre.
A szóvivő kitért arra, az összeírókat és a munkájukat irányító-ellenőrző megyei szervezőket a legjobban teljesítők

közül válogatják ki, mégpedig úgy, hogy az utóvizsgálat során az érintettek nem teljesíthetik feladatukat ugyanabban a körzetben, mint ahol a népszámlálást végezték. A KSH ezzel biztosítani kívánja az utóvizsgálat módszertani függetlenségét, és azt, hogy az esetleges statisztikai torzítások megszűnjenek. A népszámlálások minőségellenőrzését egyébként valamennyi tagállam számára előírja egy uniós rendelet - tette hozzá Virágh Eszter.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.