Medián: továbbra is kétharmados a Fidesz támogatottsága

A biztos szavazók több mint kétharmada a Fideszre, kevesebb mint ötöde az MSZP-re, tizede pedig a Jobbikra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások - állapította meg a Medián legújabb kutatása, amelyből kiderül: 24-ről 29 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik támogatják a Bajnai-kormányt.

Megint elbizonytalanodtak az Együtt 2014 hívei

A Fidesz és az MSZP támogatottsága viszont emelkedett - állapította meg a Medián.

Medián: Bajnai a második legnépszerűbb politikus

Bajnai kormánya három év távlatából nézve népszerűbb, mint Orbán Viktoré, mégis a Fideszt támogatja a legtöbb szavazó.

Medián: nőtt a Fidesz támogatottsága

A Medián legfrissebb kutatása szerint több mint másfél év után ismét 30 százalékra emelkedett a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül, míg a többi párt nem tudta növelni szavazóbázisát a nyári parlamenti idény végére.

Még a templomba járók is engedélyeznék az abortusztablettát

A magyarok háromnegyede támogatná az abortusztabletta bevezetését, ebben párthovatartozás szerint sincsen lényeges véleménykülönbség.

 

Medián: Szárnyal a Fidesz

A többség szerint rossz irányba mennek a dolgok, mégis nőtt a kormánypárt népszerűsége.

A Fidesz népszerűsége a 2012 közepén a teljes népességben mért 21-23 százalékhoz képest mára több mint másfélszeresére (36 százalékosra) nőtt - derül ki a hvg.hu-n megjelent legfrissebb Medián-felmérésből.

Az októberi 23-a előtt készült felmérés szerint jelenleg már a válaszadók 51 százaléka gondolja biztosnak, hogy elmenne szavazni. A pártnélküliek aránya 30 százalék, ezen belül a "biztos" szavazók 11 százaléka nem tudja vagy nem mondja meg, melyik pártra szavazna.

A kutatás szerint a kormány teljesítményének megítélése 2012 közepe óta javuló tendenciát mutat, jelenleg a válaszadók 41 százaléka értékeli jónak a kabinet munkáját. Ugyanakkor az emberek többsége (56 százalék) még mindig úgy érzi, Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, de a derűlátók aránya egy év alatt 16-ról 37 százalékra nőtt.

Orbán Viktor népszerűsége 45 százalékos, míg Bajnai Gordoné 32 százalék, Mesterházy Attiláé pedig 31 százalék, a Medián felmérése szerint.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.