Eger: gyertyagyújtás Morvai Krisztinával

A HospInvest átvette az irányítást az egri kórházban; egy részleget megrongálva találtak. Egerben éjjel parázs hangulatú gyűlést tartottak a privatizáció ellenzői.

Magánkézben az egri kórház - a táblákat már lecserélték

A HospInvest Zrt. november elsejétől átvette az egri Markhot Ferenc megyei kórház működtetését. Azokat, akik nem írták alá a magáncéggel a munkaszerződésüket, pénteken éjféltől már nem engedték be az épületbe.

A HospInvest reménykedik a konszolidációban

A csődvédelem három hónapja alatt a HospInvest Zrt. konszolidálja a működését - ígéri Kollányi Gábor, a tavaly már több mint egymilliárd forint tőkét vesztett cég elnöke. Heves megye garanciákat kér, Kiskunhalas csak OEP-előlegből tud bért fizetni.

Ki a jobb gazdája a kórházaknak?

Ma Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen gazdaságosan működtetni egy egészségügyi intézményt - állítják a lapunk által megkérdezett szakemberek.

Szabályozás egészségügyi katasztrófahelyzetre

Megjelent az a kormányrendelet, amely pontosítja és kiterjeszti az állam beavatkozásának lehetőségét arra az esetre, ha egy egészségügyi intézményben a lakosság ellátását bármi súlyosan és közvetlenül akadályozza.

 

Már biztos: kiszállt az EBRD a HospInvestből

Hivatalosan is bejelentette az EBRD, hogy megvált a HospInvestben birtokolt részesedésétől.

Kedden számoltunk be arról, hogy az EBRD nagy veszteséggel, de szabadul a HospInvest-részesedésétől.

A cég vezetője gyorsan reaált. Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke azt mondta, nem alap nélküli az információ, de "még semmi nem történt, semmi nem végleges, még az sem biztos, hogy az EBRD megválik a HospInvest Zrt.-ben lévő tulajdonrészétől".

Most már biztos. Az EBRD csütörtökön Londonban hivatalosan is bejelentette, hogy eladta a részesedést.

Az EBRD megemlítette, hogy amikor 2007-ben, 4 millió euróért részesedést vásárolt a Hospinvestben, Magyarországon átfogó  egészségügyi reformprogram indult, a reformlépéseket azonban később népszavazáson elvetették. Az "súlyos következményekkel járt" a Hospinvest üzleti terjeszkedési képességére.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.