Csaplár Vilmos: Hitler lánya

Hitler tehát nem árja lánnyal szeretkezett, következésképp lánya, Ruckner Jolán sem az. Feltéve hogy ő, és nem Vukán az apa. A Hitler lánya tehát valóságos és kitalált eseményeket és személyeket vegyítő, a mágikus realizmus elbeszéléstechnikáit alkalmazó metahistorikus regény, a műfaj talán legismertebb előképe Salman Rushdie Az éjfél gyermekei című könyve.

Csaplár Vilmos Magyarország huszadik század közepi történetét triptichonba rendezi, azonban ebben a látszólagos rendben a valóságos és fiktív szereplők szinte szétbogozhatatlanul kusza szövevényt alkotnak. Az első rész a húszas-harmincas években játszódik, és középpontjában Jolán születése mellett a Horthy-kor hírhedt bűnperében elítélt Pipás Pista áll, aki valójában nő volt, és a Szeged környéki tanyavilágban öngyilkosságnak álcázott gyilkosságokkal szabadította meg az asszonyokat az őket bántalmazó férjüktől. A második rész 1944-ben zajlik, és a fizetőképes zsidókat a deportálás elől Svájcba menekítő Kasztner-vonat történetét, valamint egy ellenállói csoport felszámolását beszéli el. A harmadik rész a második világháború végétől a kádári konszolidációig tart: középpontjában Kujeda Eliás csendőrrel, akinek apját az első részben Pipás Pista segítette a másvilágra. Kujeda 1944-ben megmenti, majd megerőszakolja Hitler lányát, akinek azonban sikerül megszöknie tőle és feleségül megy Csiliz Lajos újpesti műszerészhez. Így nem tudni, hogy Jolán fiának, Csiliz Lalikának ki is az apja.

Csaplár narratív technikája az egyén és történelem viszonyát modellálja. A szenvtelen hangon előadott cselekményhalmaz irdatlan információtömegében az olvasó éppúgy képtelen tájékozódni, mint ahogy az áttekinthetetlenül zsúfolt napi események sem rendeződnek történelemmé, legfeljebb visszamenőleg, és akkor is mesterséges konstrukcióként. Valahogy úgy, mint a regény végén Kujeda, aki egy kutyaharapás következtében visszafelé kezd emlékezni: bármely eseménysort a jelenből tud csak visszapergetni. Az élet nem ok-okozati összefüggések racionálisan irányított sora, nem jól szervezett arisztotelészi dráma, az esetlegesség kormányozza, az indítékok, ha vannak, rejtve maradnak, fölfejthetetlenek.

Annál is inkább, mert az ember azonosságtudata is képlékeny, a személyiség határai elmosódnak a túlélés, a folyamatos alkalmazkodás közben. Szinte minden szereplőnek bizonytalan a származása, pályafutása során többször cserél nevet, vált identitást; a mindent átfogó idő linearitása is csak illúzió, valójában széttagolódott egyéni érzékelések függvénye. A regény hármas osztatú szerkezetét szétdúlják az események kiszámíthatatlan elágazásai, torlódásai, amit Csaplár formailag azzal jelez, hogy szövege nagyrészt egyetlen tudatfolyam, nem tagolódik fejezetekre, még csak üres sor sem választja el egymástól az időben-térben látszólag független történéseket. Ezek azonban nem egyik vagy másik szereplő tudatában játszódnak, még csak nem is a narrátoréban, hanem magában a történelemben. Amelynek formátlan gomolygásában elméletileg bármi előfordulhat, mégis mindig ugyanaz ismétlődik végtelen alakban. Az erőszak változatai. Tény és képzelet határainak egymásba nyitásával Csaplár arra hívja fel a figyelmet, hogy ezekből a változatokból milyen önkényesen írja a képzelet a múltat.

A kis Lalit, Hitler unokáját ugyan szem elől tévesztjük a 240. oldalon, de itt van valahol.

Kalligram, 288 oldal, 2990 forint