Győzelem?
Radnóti Miklós meggyilkolásában részt vevő keretlegények közül ketten - mint arra Csapody Tamás rámutatott (Népszabadság, Hétvége, 2009., április 25., Abdai gyilkosok) - utóbb az MSZMP-ben kötöttek ki. Az új rendszerben, egy új eszme nevében is gyakorolták a keretlegénységben eltöltött időszak alatt felgyülemlett tapasztalataikat vagy eredeti szakmájukat, bármi volt is az, nyilvánvalóan főnökeik és az új rendszer megelégedésére. Legalábbis erre utal, hogy a költő meggyilkolásában játszott szerepük miatt felelősségre sosem vonták őket, mert - miként azt az illetékes BM-parancsnok írta - esetükben "törvény szerinti büntethetőséget kizáró ok forog fenn". Egy másik keretlegényt háborús bűnök miatt kivégeztek - az élet furcsa fintora, hogy jelenleg a Rákoskeresztúri új köztemető egyik parcellájában nyugszik, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai közt.
A két másik keretlegény tehát tagjává, esetleg megbecsült tagjává vált az új rendnek. Reggelente bejártak a munkahelyükre, elvégezték, amit kell, kinek mi adatott, ha végeztek, hazamentek vagy kocsmába, talán ivás közben eszükbe jutott valami arról, hogy mit tettek nem is oly régen, talán nem, megházasodtak vagy örökre magányra ítéltettek, gyerekük lett vagy sem, voltak barátaik, talán összejártak, még az is meglehet, hogy ők ketten jártak össze, és telt-múlt az idő, a gyerekek fölnőttek, talán volt kiskert, kisautó, kisfröccs, évi egy-két hét Balatonfüred, talán régebben még meséltek is a kocsiban a gyerekeknek Almádi felé járva, hogy a papa itt szolgált annak idején, pár kilométerrel arrébb, Szentkirályszabadján, bolond idők voltak azok, hát akkoriban bolondultak érte is a lányok, szép ember volt.
Sok keretlegény élt így tovább, sok náci élt így tovább. Majd sok ÁVH-s élt így tovább. Tovább kell élni. Rendszerek jönnek-mennek - fasizmus-szocializmus-demokrácia -, az alkotóelem, az ember örök.
Radnótiék halála a maga iszonyatos törvényszerűségében sem volt eleve elrendeltetett, sok-sok apró kis véletlen állt össze törvényszerűséggé - a parancs ellenére a munkaszolgálatosokat nem tudták Győrben elhelyezni, pedig próbálták, próbálták kórházban, a helyi állomásparancsnokságon, "számos helyen megkísérelték a beteg munkaszolgálatosok leadását", de a keretlegények belefáradtak a helykeresésbe, unták az egészet, minek fáradozzanak, egyszerűbbnek tűnt, ha lelövik őket, miután megásatták velük a sírgödrüket, tényleg, nem éri meg a fáradság ilyen nehéz időkben.
Nincs adat arról, hogy ezek a keretlegények mit csináltak május 9-én, a náci Németország totális kapitulációjának napján, és az azt követő időszakban, de feltételezhető, hogy a beilleszkedésük (túlélésük) nem lehetett túl bonyolult. Minden rendszernek szüksége van a jó szakemberekre, és ők nyilván jó szakemberek voltak, akik járatosak a világ rájuk eső dolgaiban, ki ebben, ki abban, a náci Németország magasan kvalifikált tudósai is megtalálták a helyüket az Újvilágban, és nyilván ugyanolyan hangyaszorgalommal és precizitással dolgoztak a technikai fejlődésen, mint addig, egy más ország más rendszerében, ami lehet persze, hogy nem nagyon tetszett nekik, de ha az volt, hát az volt. A rendszer úgyis megtalálja a neki tetszőket, a neki alkalmasakat. Mindenki megtalálja helyét a világban, aki boldogulni akar, s attól függően, hogy kinek a képességei kelendőbbek, ha kell, a tudós tudása háziasítható, ha kell, a keretlegényé, valaki valamiben mindig jó lesz, és valaki valamire mindig kell. Részévé, elemévé válik az új rendszernek, beépül, atomja lesz, mindenki a maga helyén, kinek mi adatik.
Meglehet, az egykori keretlegények hallgattak a történtekről, meglehet, hogy nem. Esetleg a kiskertben bográcsoltak néha, és a sokadik pohár után megoldódott a nyelvük, és beszéltek múltról, jelenről, esetleg ki-kicsusszant egy kis zsidózás vagy cigányozás belőlük, miközben a gyerek ott téblábolt a közelben, talán meghallott valamit, talán nem, esetleg elborzasztotta, esetleg nem, talán még tetszett is neki, talán nem. Talán kialakult a gyerekben is az az érzés, hogy vannak olyan emberek, akiknél ő bizonyosan különb, mert nem zsidó, mert nem cigány, mert nem arab (kinek mi tetszik), hanem magyar, talán előbb-utóbb eszébe jutott az is, hogy a zsidók, cigányok, arabok tehetnek eleve arról, hogy az ember nem érezheti jól magát a világban, vagy épp azért érzi jól magát, mert ő az úr ott, ahol a zsidók, cigányok, arabok nem lehetnek azok, talán elképzelte, hogy van úgy, hogy embereket le lehet lőni, talán nem, e lehetőség talán tetszett neki, talán nem, talán épp ellenkezőleg, elborzasztotta - vagy-vagy.
Vagy így, vagy úgy, de tovább él a történelem, és a legnagyobb kérdés az, hogy adott pillanatban, adott helyzetben kiből mit csalogat elő.
Radnóti gyilkosainak volt más lehetőségük. Választhattak volna más utat. Sodorhatja az embert az élet úgy, hogy adott pillanatban neki kell döntenie másokról, sodorhatja katonatisztté, hivatalnokká, ideológussá, politikussá, ÁVH-ssá, iskolaigazgatóvá, keretlegénnyé. De van választási lehetősége. Választhat, hogy ott és akkor, egy adott pillanatban - ha fölismeri, hogy ez a pillanat tényleg az a pillanat, amikor sok minden eldől, talán minden - mit tesz. Lő vagy nem lő. Radnótiék gyilkosai is tehettek volna mást, de nem vitték tovább a munkaszolgálatosokat, nem mentek el még egy helyre, egy újabbra, hogy ott hátha befogadják szerencsétleneket, nem eresztették szélnek őket, hanem más utat választottak, lőttek, mert az volt az egyszerűbb, pedig ezek az igazi, a nagy, az istenes választások, és ők a gyalázatot választották.
Erre a választásra épült az a rendszer, ami a győzelem napján megdöntetett, meg a gyalázatot eltűrők némaságára. Tömegekből csalogatta elő az emberi jellem legiszonyatosabb elemét, tömegeket kényszerített hallgatásra, belenyugvásra, félrenézésre, sunyiságra, legyintésre. Aztán jön egy új rendszer, ami mást csalogat elő a tömegből: talán a biztonságérzet iránti vágyat, a viszonylagos kényelem érzetét, az előző iránti megvetést, majd e megvetésből táplálkozva megvetést minden iránt, ami elnyomja az ember egyéniségét. És akkor jön egy megint másik: és ha ez a rendszer az elfogadhatóságra épül, a vélemények különbözőségének tiszteletére és szabadságára, a másik elfogadásának örömére, akkor végeredményben a szabad emberi választáson alapul, aminél szebb nem létezik talán. De minden, ami szabad emberi választásra épül, vékony határmezsgyét teremt, mert fölszínre szabadíthatja az emberben kushadó gonoszt is akár, ami ledönthet erkölcsi gátat, morális korlátot, mert ugyan nem szabad lőni, de mégis, mégis, mégis meg lehet tenni.
