Gazdaságtudományra pályáznak a legtöbben

Évek óta ugyanazok a szakok találhatók a felsőoktatásba jelentkezők 20-as toplistáján, egy-egy szak esetében azonban egyik évről a másikra jelentősen megváltozik a felvételizők létszáma - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs központ elemzéséből.

A 14 képzési terület közül mindössze négyre koncentrálódik a felsőoktatásba jelentkezők több mint felének az érdeklődése - állapította meg az Országos Felsőoktatási Információs Központ elemzése. Gazdasági képzést jelölt meg első helyen minden ötödik felvételiző (22,5 százalék), a műszaki és a bölcsészettudományi szakok hasonló népszerűséget mutatnak (15,7, illetve 11,6 százalék), társadalomtudományi képzési területre pedig a diákok 8,4 százaléka pályázik.

Tavalyhoz képest mintegy 25 százalékkal többen, 127 500-an jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe; a létszámnövekedés azonban nem egyformán érintette az egyes képzési területeket. Az átlaghoz képest jelentős növekedést tudott felmutatni az összesített listán évek óta második műszaki képzés (33,1 százalék). Még ennél is jelentősebb a növekedés az utóbbi években némiképp visszaeső, de most ismét sokakat vonzó jogi és igazgatási képzési terület: másfélszer annyian (54,2 százalék) jelöltek meg első helyen jogi vagy igazgatási szakot, mint egy éve. Az informatikai képzési terület 29,3, a természettudományi 27,4, a pedagógiai 26,5, a művészetközvetítői 26 százalékkal tudta növelni jelentkezői létszámát.

Abszolút értelemben csökkenés csak a művészeti szakokon volt tapasztalható (-1,4 százalék). Nőtt ugyan a jelentkezői létszám, de az átlagos növekedéstől elmaradt, így az összes jelentkezőn belül arányaiban csökkent a részesedése a gazdaságtudományi (19,3 százalék), a társadalomtudományi (17,2 százalék), a bölcsészettudományi (11,7 százalék) és a sporttudományi (14,3 százalék) képzési területek szakjainak.

Az elemzés rámutat a jelentkezések "hektikusságára": ugyanazon a szakon egyik évben jelentősen nő, a másik évben jelentősen csökken a felvételizők száma, majd később ismét növekedés tapasztalható.

A turizmus és vendéglátás szak (5042 fő) egy éve vette át a vezetést a gazdálkodási és menedzsmenttől (4302): a két képzés között a különbség az idén tovább nőtt, a turizmust és vendéglátást tavalyhoz képest csaknem negyedével többen jelölték meg első helyen. Még ennél is nagyobb mértékben, ötven százalékkal nőtt a pénzügy és számvitelre jelentkezők létszáma (2978). Ezzel szemben egy másik pénzügyi szak, a nemzetközi gazdálkodás az idén nem tudott növekedést felmutatni (1477).

A harmadik és negyedik legnépszerűbb szak évek óta felváltva a mérnök informatikus (3067) és a kommunikáció (3007). A mérnök informatikus esetében ez hatszáz fős növekedést jelent tavalyhoz képest. Azt megelőzően viszont éppen itt volt tapasztalható radikális viszszaesés. Szintén komoly ingadozást mutat a jogász szak (2660). Néhány évvel ezelőtt még a legnépszerűbb képzés volt Magyarországon, de pár éve már csak az első tízbe fér be. Az idén több mint harmadával nőtt itt a jelentkezői létszám, amivel a hatodik legnépszerűbb hazai képzésnek számít.

Az utóbbi években több műszaki szaknak kismértékben, de folyamatosan nőtt a népszerűsége. Ennek köszönhetően 2009-ben a top 20-ban található három műszaki szak közül mindegyikre többen jelentkeztek, és előrébb is léptek a listán. A kiszámíthatatlanság azonban itt is megfigyelhető: tavaly a villamosmérnöki szakon, az idén a gépészmérnökin (2580) volt a legnagyobb mértékű a növekedés (40,1 százalék).

Jelentkezők az egyes szakokra*

Forrás: felvi.hu

 

2009

(2008)

Szak

Jelentkezők száma (fő),

2009 (Változás 2008-hoz képest)

Változás

(%)

1. (1.) Turizmus-vendéglátás 5042 (+886) +21,3
2. (2.) Gazdálkodási és menedzsment 4302 (+370) +9,4
3. (4.) Mérnök informatikus 3067 (+592) +23,9
4. (3.) Kommunikáció és médiatudomány 3007 (-60) -2,4
5. (9.) Pénzügy és számvitel 2978 (+1069) +56,0
6. (7.) Jogász 2660 (+693) +35,2
7. (10.) Gépészmérnök 2580 (+739) +40,1
8. (5.) Kereskedelem és marketing 2352 (+206) +9,6
9. (8.) Általános orvos 2100 (+161) +8,3
10. (6.) Pszichológia 1929 (-81) -4,0

* A nappali munkarendes alap- vagy osztatlan képzésre jelentkezőket figyelembe véve, az első helyre beadott jelentkezési lapok alapján.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.