Ha Amerikában járok, kéri apám évek óta,

hozzak neki húskonzervet,

apró kockákra vágott

marhahúst saját levében, vagy talán sós lében.

Nem emlékszik pontosan, de kéri,

hogy ezt hozzak,

s ha lehet, nagy tömbökben,

fekete Hershey csokoládét.

Jártam párszor ott, s ha tudtam,

hoztam, amit kért,

de sosem találtam el, melyik az igazi.

"Nem rossz", mondja, miután megeszi,

"de nem ilyen volt", rázza a fejét.

"Azóta se ettem olyan jót",

csettint nyelvével elismerően,

"mióta felszabadítottak bennünket".

New York utcáit járom, ismerősöket kérdezek,

boltról boltra keresem azt a konzervet

és csokoládét,

de mindenki csak a fejét csóválja

és széttárja kezét.

Nem tudják, s azt sem, amit én már tudok:

hiába találnám meg azt a konzervet

és csokoládét,

a szabadság íze sosem olyan,

mint a szabadulásé.

Szántó T. Gábor (1966) Nagy Lajos-díjas.

Legutóbbi kötete Lágermikulás címmel

2004-ben jelent meg a Palatinusnál.