A döntéshozók folyamatosan késve reagáltak a romló reálgazdasági és tőkepiaci környezetre, szinte mindig a piacok után jártak és csak akkor léptek, amikor már sarokba voltak szorítva. Nem voltak hajlandók meghozni azt a döntést, hogy a válság megoldásának mellékterméke az infláció 2011-12-től történő visszajövetele lehet. Ebből az ördögi körből tavaly november óta próbálunk kitörni, amióta az amerikai jegybank bejelentette az ún. mennyiségi szabályozásra (kvázi bankóprés) való áttérést. A kormányzatok egyre nagyobb és nagyobb fiskális csomagokat jelentettek be és e mellé a jegybankok is egyre agresszívabb lépésekkel álltak elő. A válság fellendülő piacokra való átterjedésével a globális kezelési mód került előtérbe, amiben komoly előrelépés figyelhető meg, hiszen az IMF-et feltőkésítik a fellendülő piacok megsegítése céljából és a szabályozásban is jelentős változásokra kell felkészülni (elsősorban a fedezeti alapok, az adóparadicsomok és a banki tőkemegfelelések esetében). Az ún. rossz bankok létrehozása szintén előremutató lépés. Az eddig igen konzervatív politikát folytató EKB is egyre lazább monetáris politikát folytat, hiszen a kamatszint egy százalék közelébe süllyedt, és a pénzintézet elnöke májusra mennyiségi lazítást helyezett kilátásba. A lépések hatására kezd visszatérni az élet a hitelpiacokra és a vállalati papírok kockázati prémiuma is lassan csökkenni kezdett. A részvénypiacokon elkezdődött a recesszió végének a találgatása és az eddig legpesszimistább előrejelző, az amerikai Roubini is 2010 második negyedévétől a receszszió enyhülésére, illetve a depresszió elkerülésére számít. Mindez nem azt jelenti, hogy a válság véget ért, de azt igen, hogy a legrosszabbat, a globális pénzügyi rendszer összeomlását elkerülhetjük.

A jövő nagy kérdése az lesz, hogy a válság után milyen világra kell felkészülnünk. A pénzkínálat elképesztő bővítése miatt az infláció jelen ismereteink szerint nem kerülhető el, és a 2010-es évektől a korábbi időszakra jellemző 2-3 százalékos ütem helyett várhatóan 3-5 százalékos ütemre kell felkészülnünk. Az államok nagymérvű eladósodása, és a krízis egyéb hatásai miatt a globális növekedési ütem várhatóan a korábbi négy százalékról három százalék alatti ütemet fog elérni a 2010-es években, viszont a világgazdasági egyensúlytalanságok (amerikai folyó fizetésimérleg-hiány, ázsiai többlet) nagymértékű csökkenésére van kilátás. Mindez nem azt jelenti, hogy visszatérünk a korábbi időszak nagy tőkepiaci fellendüléseihez, és most már nem jöhetnek rossz hírek, de arra azért van remény, hogy már közelebb a válság vége, mint az eleje, s az amerikai házpiacon az árak valamikor az év vége felé stabilizálódhatnak. A stimulusok hatására a reálgazdaság az év vége felé elkezdheti a kilábalást. A fellendülés eleinte nagyon gyenge lesz, éppen ezért a jegybankok és a fiskális hatóságok részéről továbbra is támogató lépésekre kell felkészülni. Az európai gazdaság esetében a fellendülés várhatóan három-hat hónappal az amerikai után tehát a jövő év első felében indulhat el, amely előrevetíti, hogy a magyar gazdaság esetében a mélypontra valamikor a jövő nyáron lehet számítani, amennyiben a gazdaságpolitika végre adekvát válaszokat ad a világgazdaság és a magyar gazdaság kilátásaira.

Hazánk esetében a legnagyobb gond továbbra is a fenntarthatatlan adósságdinamika, aminek eredője az alacsony növekedési potenciál a még mindig csekély mérvű strukturális elsődleges többlet és a nagyrészt ebből eredő magas reálkamatszint. Jelenleg probléma, hogy a magas eladósodottság (mind az állam, mind a magánszektor) miatt az állam nem tud a magánszektor segítségére sietni, és költségvetési "pumpával" enyhíteni a visszaesésen. (2001-ben az Orbán-kormány idején még volt erre lehetőség, mert a piac elfogadta az akkor még átmenetinek vélt magasabb államháztartási deficiteket.) A gazdaság növekedési potenciálja ma már csak jóindulattal éri el a kétszázalékos mértéket, és az adóssághegy évről évre folyamatosan növekszik. Nem véletlen, hogy a befektetők bizalma az elmúlt egy évben megcsappant Magyarország iránt, és egyre többen vették észre, hogy az adósságpálya fenntarthatatlan. A magyar gazdaság rendbetételéhez a legfontosabb lépés szerintem az, hogy felismerjük: adósságból nem lehet erős gazdaságot építeni. Emellett, hogy nemcsak a belső, hanem a külső adósság is számít. A korábbiakban nem figyelt, nettó külső adósságpozíció a mostani világgazdasági környezetben kifejezetten fontossá válik. Hazánk esetében a nettó jövedelemkiáramlás évente eléri a GDP nyolc százalékát, s ez alig tartható fenn. Figyelembe véve a nemzetközi keretrendszert, látható, hogy hosszabb távon a GDP három-négy százaléknak megfelelő folyó fizetésimérleg-hiány tartható fenn (ennyi a beáramló uniós pénz), amihez viszont három-négy százalékos külkereskedelmi többletre (export, illetve olyan termelés, ami kiváltja az importot, "élelmiszeripar újbóli megerősítése" stb.) van szükség.

Az elmúlt években a külkereskedelmi egyenlegünk nullszaldós volt, azaz olyan gazdaságpolitikát kell csinálnunk, amelyben ez további három-négy százalékot javul. Ehhez a költségvetés elsődleges egyenlegét (kamatkiadások nélkül számítva) a GDP négy százalék körüli szintre kell emelnünk a lakosság nettó finanszírozási képességének öt százalékra történő javulásával karöltve. Mivel az adósságdinamikát meg is kell fordítani, ezért mindezt úgy kell elérnünk, hogy a gazdaság növekedési potenciálját hosszabb távon négy-öt százalékra kell emelni, s mindezt viszonylag gyorsan két éven belül. Ehhez elengedhetetlen a társadalom széles körű támogatása és a politikai elit változtatásra való hajlandósága. Úgy tűnik a kormányzó elit felismerte a problémát és hajlandó változtatni az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikai irányvonalán, de a bejelentett intézkedéseknél sokkal mélyebb és átfogóbb átalakításokra van szükség, amely várhatóan már egy új választás után hatalomra kerülő kormány teendője lesz.

Az első lépést megtettük, azaz felismertük azt, hogy így nem mehet tovább, most már csak meg kell találni a helyes gyógymódot és a jó orvosokat. Ha szerencsénk van, a stabilizálódó nemzetközi környezetben maradt még pár hónapunk a változtatásokra. A kínálatoldali gazdaságpolitika megléte azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétel a magyar gazdaság és társadalom erejének helyreállításához. Az államot újjá kell építenünk, és ehhez vízió, valamint a társadalom megértése is szükséges.

A szerző közgazdász

A szerző közgazdász