Bernhard Schlink: A felolvasó

A háború alatt született Michael Berg beteges, félszeg kamasszá érik, és beleszeret a nála jó húsz évvel idősebb, szőke és zavaros kalauznőbe, Hannába. A Fiúcska menny és pokol között jojózik: az erotikus szerelem édenkertjéből rendre a megaláztatás, a bűntudat és az önfeladás ördögi bugyraiba zuhan.

Persze Hanna egy nap köddé válik. A Fiúcskában csak a felolvasások emléke marad, a szeretkezések utáni órák édes hangulata, mikor kedvenc könyveit olvasta a nőnek. Csak Hanna elvesztése után döbben rá, milyen veszélyes vidékre tévedt: megengedte magának, hogy valakit annyira szeressen, hogy az elvesztése fájjon. Sok évnek kell eltelnie, mire Michael arra is rájön, vétsége még ennél is súlyosabb: megengedte magának, hogy valakit annyira szeressen, hogy az elvesztése örökké fájjon. Öreg hiba.

Tudjuk, a megtört szív a repedés után szikkadni kezd, mint a kint hagyott zsemlye, végül pedig egészen megkövül, hogy ölni lehet vele. A Fiúcskával is ez történik. Mindörökre magányos bozótharcossá lesz, többé nem hagy rést a szíve pajzsán, többé nem engedi, hogy ki-be mászkáljanak a lelkében.

Michael már joghallgató, mikor legközelebb viszont látja szerelmét. Egy bírósági teremben. Hannát azzal vádolják, felügyelőnőként működött a háború idején egy koncentrációs táborban. Élet és halál ura volt.

Na tessék, nem elég ez a szörnyű szívsebesülés, még a nácizmus gyilkos múltját is ennek a megtaposott germán férfiléleknek kéne feldolgoznia... És még csak a könyv felénél járunk!

De sajnos bármennyire is klasszikus, brutális és szívszorító a történet, a regény valahogy mégsem működik. Az első rész, a kamaszszerelem fejezete óriási ziccer, mégis mellégurul a pöttyös. Izzó szenvedélyek, lucskos érzelmek helyett steril, közhelyes, száraz, túlontúl illedelmes és távolságtartó az írás, mondjuk ki őszintén, egész egyszerűen nem lesz belőle egykezes könyv.

Ami pedig a történelmi sarat illeti, meglehetősen elcsépelt morális tépelődéseknek leszünk tanúi. E kételyek persze tökéletesen indokoltak, de már anynyiszor találkoztunk velük - ráadásul jóval profibb szerzők (mondjuk Grass vagy Böll) jóval súlyosabb műveiben -, hogy semmi újdonságot nem adnak, és lelki megrázkódtatást sem okoznak.

Van egy jelenet a könyvben, amikor a főhős úgy határoz, mivel képei a holokausztról klisévé merevedtek, felkeres egy koncentrációs tábort. Talán ez a baj ezzel a regénnyel: az őrült szerelem brutális szépsége és a náci múlt soha fel nem dolgozható szörnyűsége csak klisé marad. Nem sírunk, nem nevetünk, nem rendülünk meg, és nem reszketünk az iszonyattól. Csak lapozgatjuk a kötetet, mint egy száraz tankönyvet.

(Érdekes, Stephen Daldry A felolvasóból készített mozijában viszont minden működik, ami a regényben nem. Szerelem és halál, bűn és bűnhődés, háború és béke - egyetlen ziccer sem marad ki. Pereg a vásznon a szörnyű, szörnyű, csodálatos élet.)

Ulpius-ház, 221 oldal, 2999 forint