Csányi Vilmos: A bábosok

Nem példátlan dolog ez, elég csak az angol zoológus, Gerald Durrell regényeire gondolni. Csányi saját életéből merített Bukfenc- és Jeromos-történetei valami hasonló műfajt képviselnek, de most A bábosokban új terepen mozog: tisztán fikciós történetet mond el. A bábosok filozófiai államregény, utópia, amely a szó eredeti, Thomas More által még a XVI. század elején kovácsolt értelmében egy seholse országban játszódik, azaz nem tudni, hol. De azt tudni, hogy mikor: a globális tőke érdekei által mozgatott jelenben. Amelyben fennmaradt azonban egy zárvány, az alig ötszáz fős Kövek Közösségének zárt kultúrája. Ezt a tizenkilencedik századi utópikus szocialista kommunákra emlékeztető közösséget pár száz évvel ezelőtt egy remete hozta létre vallási üldözések elől menekülő férfiak és nők csoportjából, kísérletképpen, afféle Isten és Lucifer közötti szerződést (vagy inkább fogadást) kötve a terület birtokosával. A közösség önellátó, a természettel való harmonikus együttélésen alapuló életmódját, annak minden részletét szabályozó hiedelemvilágát a remete tervezte meg, szellemi irányítója pedig mindenkori utóda, a falu sámánja. Olyan tökéletes társadalmat sikerült létrehoznia, hogy az idillt csak a külvilág bonthatja meg. A közösség mereven elzárkózik az idegenektől, és bár kultúrájuk nem harcias, erejük csekély, a földbirtokos mindig megvédte őket. Most azonban kiderült, hogy területük alatt gázmező húzódik, amelyet a MultiGas nevű cég meg akar szerezni. Ezért küld bábosokat és kútfúrókat a faluba, azaz a külvilág megkezdi civilizációs ostromát. A közösség szövetségesre talál egy ifjú kultúr-antropológusnőben, ő azonban szerelemre gyúl a helyi tanító iránt, akit ezért a falu kiközösít. A közösség élete felbolydul és biztosan halad a végső megsemmisülés felé, amely gázrobbanás formájában el is jön.

Az utópia tehát fokozatosan antiutópiává válik, az eszményi állapotokat, azaz a bölcs önszabályozással megszelídített emberi természetet a külső világban tomboló agresszív nyereségvágy szétzúzza. A Kövek Közösségének ugyanis nemcsak az üzleti világ terjeszkedése miatt kell elpusztulnia, hanem azért is, mert a zártsága miatt, amelyet a szerelem sem képes áttörni, fejlődésképtelen, pusztulásra van ítélve. Csányi Vilmos humánetológiai antiutópiája tehát nem ökoszentimentális példázat.

Két kérdéssel foglalkozik: első fokon azzal, hogy életképesek-e a befelé forduló kultúrák, másodfokon azzal, hogy amennyiben nem, a többségi posztindusztriális civilizáció élhető, értelmes világot teremt-e. Mindkét kérdést tudományos alapossággal, minden oldalról megvizsgálja, és mindkettőre negatív választ ad. Mivel azonban eszméket fogalmaz meg, a mű párbeszédes filozófiai esszéregénnyé válik: a szereplők mintha valami tudományos konferencián vennének részt, kisebb előadásokat tartanak a zárt kultúrák mibenlétéről, az internalizált hiedelmek fiziológiai hatásmechanizmusáról és más hasonlókról. Lehetne ennek ravaszul műfaj-parodisztikus jellege is, de azt hiszem, nincs. Viszont van valami kedves naivitás abban, ahogy ez a nagy tudós a regényírás mesterségét gyakorolja. A pusztulás drámai hatását tompítja, hogy A bábosok nem különösebben kifinomult regénytechnikai eszközökkel dolgozik. De Csányi Vilmos véleményét attól még komolyan kell venni.

Kalligram, 192 oldal, 2500 forint