A hallgatás hatalma

Délben beült az önkiszolgáló jókora hodályába, tálcáján valamilyen egyszerű, első pillantásra azonosítható alapanyagú étellel.

Pár perce falatozhatott, mikor odajött egy láthatóan illuminált egyén, valamit mondott, s tányérján üres főzelékkel leült vele szemben. Némán kanalaztak, mikor a jövevény valamit mondott. Tanácstalanul megvonta a vállát. Néhány másodperc múlva az asztaltárs, immár hangosabban, megint mondott valamit. A szomszéd asztalnál többen felpillantottak. A hívatlan vendég a tányér alján a maradékot kapirgálta, majd jó hangosan megszólalt. A közeli asztaltársaság gyorsan befejezte az evést, felállt és távozott. A szemben ülő merőn figyelte. Gondolkozott, itthagyja-e az ételt meg a fura alakot, de a pénze nagyon ki volt számítva, estig akkor már semmi, s még két nap ebben az idegen városban, így az evés befejezése mellett döntött. A kéretlen társ ekkor teljes hangerővel felüvöltött. A terem túlsó végén ülők is megdermedtek, minden szem rájuk szegeződött. A mondat valószínűleg a felmenőket illethette. Tányérjára szögezte a tekintetét, villájával komótosan összegyűjtögette a tányér alján árválkodó ételt. Ekkor az asztaltárs két oldalt megfogta a műanyag asztallapot, előre hajolt s egyetlen szót ordított. Az étteremben mindenki felállt, csörömpölő tálcákkal igyekeztek a mosogató felé, majd elhagyták a termet. Még két falat maradt a tányérjában, meglehetősen kiszáradt szájjal legyűrte, majd letette a kést és villát. A szemközt ülőnek vérben forgott a szeme.

A morzsákat leöntötte a szalvétájáról, megtörölte a száját, a tálcát elhelyezte a kerekes állványon. Az idegen követte a tekintetével. Beszari alaknak gondolta? Avagy éppenséggel bátornak?

A mondatok jelentését már soha nem fogja megtudni. A nyelvtudás hiányát azért kicsit szégyellte.

A fénysebesség előnyei és hátrányai

Kedves hallgatóim! Mint ismeretes, ugyebár Einstein relativitáselmélete a téridő problémáját a sebességtől teszi függővé, tehát megszünteti az abszolút idő fogalmát. Sokszor elmondták már az ún. ikerparadoxont, mely szerint, ha az egyik ikertestvérnek sikerülne fénysebességgel eltávoznia a Földről, s ugyebár ilyen sebességnél az idő lassabban múlik, majd fiatalon visszaérkezne bolygónkra, ahol rezgő lábú, szakállas ikertestvére várna rá. Azt persze Einstein a maga zsenialitásával sem tudhatta, csupán szerénységem intuitív érzékenysége jöhetett rá, hogy a visszatérő fivér sem dús sörényű ifjú lenne már, ugyanis fénysebességnél a menetszél oly mértékű, hogy egy szál haja sem maradhatna. Köszönöm figyelmüket, a tetszésüket, kérem, egyszerű lábdobogással adják nem is szerénységem, hanem az alsóbb szintek előadótermeiben ülő hallgatóság és professzoraik tudtára.

Az élet értelme

Alatta, felette, körötte az üzletközpont emberi légydöngése.

Valamikor itt gyáróriás zengett, utcákkal felszeletelve, saját vágányokkal, gépek ezreinek zihálásával.

Ő is dolgozott itt. A vasúti kocsi, az általa lencseformára vert szegecsfejekkel, jó pár évtized múltán egy szibériai állomás holtvágányán ropogott a téli mínuszban, pattogató nyári naptűzben. Mígnem szétbontották. Kerekei még egy darabig ott rozsdásodtak a vágánybak előtt.

De még előtte, nyaranta locsolófiú volt itt. Az irodák előtti téren a virágágyásokat öntözte a kerekes dobról letekeredő, földön vonszolt gumislaugból, mely elefántormányként rugózott utána. A tátikák, kardvirágok hajladoztak, remegtek a gyönyörűségtől a zuhatagban. A blokkolóórákon túljutó emberek beszívták a virágok kilehelt lelkét, s néhány másodpercre megnyugodtak, hogy a kapuk világán túl, felett van más is, mint a zakatoló óriásgyár. Neki, a cingár fiúnak köszönhették azt a pár pillanatot.

A mosdó csapja most magától elállt.

Ha majd az unokája felnőtt lesz, ennek a szuperáruháznak a helyén már valami más áll. Talán légikikötő. Űrhajóállomás. Virág már sosem.