Ennél könnyebb lefolyáshoz

nekem már nem lehet közöm.

A reggel piszkos rózsaszínje

minden igyekezetemben,

hogy valami maradjon délutánra,

ő még elhagyhatna gyorsan.

Máskülönben állok az ajtóban,

nagykabátban állok. Nézed

és gyűlölöd, ami látszik,

ami rád szakadt, felszíneivel.

Mint egy közös törlesztés

mondatai, ahol unja magát,

vagy már ujjal mutogat a test,

te úgy vagy itt. Fájás, amiből,

ha múlik is, csak ácsorgás

lehet, legfeljebb közeli, pontos

gyakorlatok. Ebben kevés az igazság,

de ha van, én azt mulasszam el.

Szabó Marcell (1987). Kötete még nincs.