Neil Gaiman: Coraline

Az elsöprő üzleti siker kétkedővé tehet: vajon milyen is egy - a titokzatos-sötét folyosók után - franchise-rendszerben bolyongó, irodalmi heroina?

Ami bizonyos: eredendően korántsem cukorfalat. A japán kísértettörténetek (kaidan) elemeivel ötvözött, Lewis Carroll (is) ihlette rémmese helyszíne az esős-ködös Albion. Napok múlva beköszönt az ősz, kezdődik az iskolaév. A közelgő prózai esemény önmagában lankasztó, ám az unottan csellengő, mélázásra hajlamos Coraline Jones figyelmét annak az ódon háznak a feltérképezése köti le, amelybe két héttel ezelőtt költözött munkamegszállott szüleivel. Akiket - bár szüntelen a számítógépüket csépelik, sajátos fűszerezésű étkeket kutyulnak, őt hanyag tőmondatokkal hessegetik el - hamarosan ki kell szabadítania a valóságot lemásoló, azt kifordító-eltorzító "másik" anya és a gombszeműek fogságából.

Gaiman labirintus jellegű, hamisítatlanul gótikus szöveget komponált a hanyatlás, enyészet-pusztulás képeivel, a zsáner alapmotívumaival (titkos ajtó, tiltott szoba, tükör, festmények, kert, korridor, holt lelkek, boszorkányok etc.). Emellett - híven az oeuvre-höz - rendre utal Shakespeare-re, ezúttal megidézve a Rómeó és Júliát, A velencei kalmárt és a "skót színdarabot". A féktelen képzeletű alkotó egy légtornász könnyedségével egyensúlyoz a hétköznapiság ("álmában reklámszünet következett be"), a misztikum, a tündér-, a szellem- és az árnyékvilág között. Fesztelen egyszerűséggel fogalmaz összetett, fenyegető, ám nem kimódolt dolgokról. Részint ezért, hogy a bukolikus végkifejletet kerülő históriája több értelmezési lehetőséget is kínál, kedvezve a tudattalan bugyraiba ujjongva leereszkedő, elhivatott lélekkutatóknak.

A korhatárok nélküli opus merészen borongós-borzongató atmoszférája az expresszionista rézmetszeteket juttatta eszembe: egyszerre szálkás, szeriőz, nemes, klaszszikus, vészjósló. Dave McKean legsikerültebb fekete-fehér illusztrációi (pl.: a másik anya arcába maró fekete macska) ezt a benyomást erősítik. Gaiman viszolyog mindentől, ami egyértelmű; nem keres-kínál megoldásokat. Attitűdje gyökeresen ellentétes a hivalkodó, fantáziának teret nem szorító, 3D helyett egydimenziós, J-horrorral megbolondított Disney-hókuszpókuszszal. Melynek balga tekintetű, kék hajú főhősnője kapásból michigani, és nem holmi magányos, tépelődő, brit "felfedező" kisasszony.

A Coraline karakterei (így: Ms. Spink és Ms. Forcible, önmagukat ünnepeltető, néhai színésznők; a kelet-európai egércirkusz-igazgató, Mr. Bobó; a beszélő fekete macska) bűbájosak. A feszes, szellemes, bölcs párbeszédek nem életszerűek, hanem elevenek. Neil Gaiman annak idején olyan érzéki, rejtélyes birodalmat teremtett, amely sokak számára volt hívogató. A nagyvonalú, vérbeli krónikás nélkül nem születhetett volna meg Harry Potter; és az életmű hatott a briliáns - hálára képes - Susanna Clarke pályájára is. Elragadóan egzaltált, rock and roll lelkületű szerzőnk tehát készséggel osztozik kozmoszán; cselszövőktől nem tartva lóbázza lábát a trónján.

Agave, 144 oldal, 2480 forint