- Két éve, a németországi Rheingauban már találkoztunk, amikor először adott interjút magyar újságnak, a Népszabadságnak (Mennyből a kontra, 2007. október 13.). Akkoriban lényegesen könnyebb volt időpontot egyeztetni a menedzserével. Mi változott azóta?

- Egyáltalán nem lettem más ember, viszont sokkal több a fellépésem, mint két éve. Három albumom is megjelent két év alatt. Most a legújabbal, az Opiummal járom a világot, hotelből hotelbe vándorolok. Egyre több újságíró keres, volt, hogy egyszerre húszan faggattak. Bármennyire is szeretnék, nem tudok minden felkérésnek eleget tenni. Dolgozom az új albumon, operaszerepeim is vannak, rendkívül zsúfoltak a napjaim. Ugyanakkor törekszem rá, hogy megmaradjak annak a párizsi fiatalembernek, aki tíz éve voltam. Két-három régi barátommal is tartom a kapcsolatot, akiket egyáltalán nem érdekel, mivel foglalkozom.

Elfogadtam, termék lettem

- Rendkívül gyorsan elkapkodták a koncertjegyeit. Holott nincs különösebb kultuszuk a kontratenoroknak Magyarországon.

- Tudok róla, hogy kevésbé fogynak az albumaim, kár. De - hála az internetnek - rengeteg emberhez eljut a zeném, akik felfedeznek maguknak. Néha felnézek a YouTube-ra, ahol számtalan felvételem látható-hallgatható, rengeteg kommentárral. A világhálónak köszönhetem, hogy hatalmas rajongótáborom van például Japánban, ahol idén adtam először koncertet. Az internet forradalmi lehetőség lett a művészek számára, így nekem is.

- Sokáig hegedülni tanult, ám 18 évesen részt vett egy kontratenor, Fabrice di Falco koncertjén, ahol rádöbbent: így szeretne énekelni. Azonnal rátalált a hangjára, vagy sokáig küzdött?

- Rengeteget szenvedtem az énektanárnőmmel, Nicole Falliennel együtt, aki utólag bevallotta, nem hitt bennem. Rendkívül gyenge és törékeny volt a hangom. Számomra egyértelmű volt, hogy megtaláltam az utam, de neki legalább fél év kellett ahhoz, hogy komolyan vegyen. Kifejezetten tilos agresszíven erőltetni a kontratenorok falzett technikáját, mert akár meg is némulhat az énekes, úgyhogy elszöszmötöltünk egy jó ideig. Hallatlanul kemény munka és kitartás kellett ahhoz, hogy fizikailag és lelkileg is ráleljek a mostani hangomra.

- Idén január 20-án Európa egyik legjelentősebb komolyzenei elismerését, a MIDEM-et vehette át Cannes-ban. Ez komoly tisztelgés a kontratenorok előtt.

- A díj is azt bizonyítja, hogy kezdünk kitörni a tarkabarka csodabogarak, a papagájtollas maskarát viselő csököttek táborából. Már azt is egyre kevesebben kérdezik meg, hogy kasztrált vagyok-e. A MIDEM-díj előtt, 2008-ban megkaptam az Év lemeze díjat Franciaországban, bízom benne, én is hozzájárultam a kontratenorok egyenjogúsításához. Az ötödik generációhoz tartozom, jelenleg 400 professzionális kontratenor énekel szólistaként világszerte. Remek előadók találhatóak közöttük, igazán eltérő repertoárokkal, egyesek Rossinit énekelnek, sokan pedig a modern zenével is kacérkodnak. Feszegetjük a határainkat, hiszen van élet a barokk repertoáron kívül is.

- Ha már itt tartunk: legújabb albuma, az Opium nem kis megrökönyödést keltett, hiszen a megszokott barokk dallamok helyett romantikus francia melódiák közül válogatott. Ezzel is a határait kereste?

- Kaptam is érte hideget, meleget... Egy fiatal lány például odajött hozzám egy dedikáláskor. Rám ripakodott: minden lemeze megvan tőlem, de az Opiumot semmiképp sem veszi meg. A közönség ugyancsak különböző módon reagál a koncert után, nincs az a hatalmas üdvrivalgás, éljenzés. A kritikák is teljesen eltérően írnak az Opiumról, leginkább Franciaországban húzták le, mások pedig a mennybe menesztették. Előfordult, hogy ugyanaz a francia lap egymás mellett két kritikát is megjelentetett: egyet pró és egyet kontra. Mindez rengeteget ad emocionálisan, sokat tanulok a fogadtatásból. Szükségem van az állandó kísérletezésre, mert nem szeretnék elkényelmesedni. A versailles-i zeneakadémián nyolc-kilenc éve már komolyan foglalkoztam a francia dalokkal, tavaly pedig meghívtak egy fesztiválra, hogy francia melódiákat adjak elő. Egy remek zongorista, Jérome Ducros kísért, azonnal megértettük egymást. Kedvet kaptunk hozzá, hogy lemezen is megörökítsük. Megtetszett a dalok intimitása, a hangulata, teljesen eltérő energiákat mozgósított bennem, mint a barokk repertoár. Aki ismeri a korábbi lemezeimet, tudja, szeretem a kihívásokat. A Beata Vergine című albumommal alig ismert, XVII. századi zeneszerzők műveit kutattam fel és énekeltem el. A Carestini című munkámmal pedig azt akartam megmutatni, hogy az agyonsztárolt Farinelli mellett egy sokkal teljesebb életművet bejáró kontratenor, Giovanni Carestini is létezett, alkotott.

- Korai albumainak borítói egy-egy szép festményt ábrázoltak. Ám a 2004-ben megjelent Virtuoso Cantatas című Vivaldi-lemez óta mindig maga látható a fedőlapokon, s nem éppen visszafogott beállításokban. Hol kigombolt ingben, hol tollas álarcban, az Opium fedőlapján is úgy néz ki, mint egy fotómodell.

- Nagyon nehéz kontrollálni az imázsom. A kiadó mondja ki az utolsó szót, mi legyen a borítón. Elfogadtam, termék lettem: kell a marketing, hogy megvegyék az albumot, amin viszont az én hangom hallható. Természetesen emiatt is megtaláltak a kritikák. Viszont az Opium borítója kifejezetten tetszik, hiszen kizárólag az arcom látható rajta.

- Mit gondol, hol tartana a karrierje a hatalmas rajongótábora nélkül? Elsősorban a fiatal lányok bolondulnak magáért.

- Ezen még nem gondolkoztam. Ám a koncertjeim közönsége nem kifejezetten a fanatikus rajongókból áll. Ugyanakkor a rajongókkal gyűlik meg a legtöbb bajom. Próbálok kedvesen viselkedni velük, de rögtön azt gondolják, hogy egyből barátok vagyunk, amit fennhangon hirdetnek is. Nemcsak koncertről koncertre követnek, hanem néha az utcán is. Egyfolytában fotóznak gyorstüzeléssel, meg levelekkel bombáznak. Egyeseken csodálkozom, honnan van ennyi energiájuk és pénzük, hogy minden koncertemen részt vegyenek. Van azonban egy-két veszedelmes alak is: egy fickó például kinyomozta az otthoni telefonszámomat, és a leglehetetlenebb pillanatokban hívogat, mit énekelek másnap, és miért nem az ő kedvencét. Elég ijesztő érzés. Ilyenkor belegondolok, milyen lehet Madonna élete...

- Számos elismeréssel és több mint húsz albummal a háta mögött még mindig szemtelenül fiatal. Miként szeretné folytatni a pályáját?

- Jelenleg Johann Christian Bach műveiből állítjuk össze a legújabb albumomat, több operafelkérést is elvállaltam. A távolabbi jövőn azonban nem morfondírozom. Nem ragaszkodom a színpadhoz, hiszen számos kontratenorhoz hasonlóan velem is előfordulhat, hogy néhány évtizeden belül az én hangom is megfakul. Egyfajta sajnálatot érzek az olyan énekesek iránt, akik képtelenek visszavonulni. Talán tíz év múlva tanítani fogok, vagy teljesen más fába vágom a fejszém. És titkos vágyam, hogy öt év múlva eltűnjek néhány hónapra. Pihenni, feltöltődni, gondolkodni, és néha meginni egy pohár bort a barátaimmal.