Halmai Tamás: Versnyelvtanok

A Versnyelvtanokban huszonöt költő egy-egy művének elemzését adja - mintegy rendkívüli magyarórát tartva -, és persze a huszonötnél is jóval több pályatárs verseit idézi föl: előzmények, párhuzamok lelőhelyeit.

Kiadójával karöltve Halmai mindent elkövet, hogy utat találjon hozzánk. Elöljáróban röpke környezetrajzot, vázlatos pályaképet nyújt, és megfordítva: a csupán néhány oldalas elemzésnyi térből rányit az életművek egészére, belső összefüggéseire. Pazar demonstrációt tart poétikából, megérzékítve a költői fogások láttán érzett örömet. Ismert, "exkluzív" szerzőkből válogat, ugyanakkor az amúgy is hézagos közfigyelem perifériáján alkotó mesterek sorát vonja be a körbe (noha nem a szakmai protokoll átírása ösztönzi, hanem a bárhonnan érkező vers hívása). A kötet függelékében közli a művek kéziratos mását, hátha a szövegek személyesebb látványa közelebb invitál. Valljuk be, dolgozik ebben az igyekezetben valami kétségbeesés: az úgynevezett "'45 utáni irodalom" mind a mai napig nyúlfarknyi, elhanyagolt muszfeladat az oktatásban, holott már eltelt több mint hatvan év! A kétségbeesés pedig néhány ponton túldíszítetté, a kelleténél didaktikusabbá teszi a kötetet. (Például fölösleges megterhelni az elemzéseket az élükre kötelességszerűen illesztett dupla mottókkal.) De hát mi mindent el nem követ a magunkfajta irodalmár, hogy népszerű olvasmánynak láttassa fölfedezéseit...

Jól átgondolt döntés nyomán Petri György korai versével, a Felirattal nyit a gyűjtemény. A Felirat elemzésében Halmai mindjárt arra kérdez rá, ami a kortárs irodalomban láthatólag a leginkább foglalkoztatja: az értékvesztés és értékőrzés termékeny ellentmondására. Ahogyan a mű "nyelvi értelemben jelenvalóvá teszi és létükben megörökíti az elbúcsúztatott értékfogalmakat". Erre koncentrál a Petri-nyitány Balogh Robert hosszúversének vizsgálatában, ezt bontja elő Takács Zsuzsa kis remekéből, az Üdvözlégy, utazás!-ból. És különös dolog történik. Az első pillantásra oly széttartó névsor három, egymással átfedésben, kölcsönhatásban álló, virtuális és intézményes szellemi műhely köré rendeződik. Az egyik az Újhold leágazó nemzedékeinek rendje, amelyben például az említett Takács Zsuzsa a Pilinszky-életművet a Petri-líra tapasztalatával újraolvasó alkotóként mutatkozik. Ott van a kötetben Rába György az Apák és fiakkal, Lator László Az édenkerti virradattal, s ott a Lator-iskola Szabó T. Annával és másokkal. Az Újhold-hagyomány értékképzeteiből természetes átjárás nyílik az újkatolikus költészet, Vasadi Péter vagy Czigány György világába, a Halmai könyvét megjelentető Vigilia holdudvarába. S innen nézve a pécsi születésű szerző mustrájában nem csupán a földrajzi közelség vonja be a harmadik kör, a Jelenkor olyan alkotóit, mint Makay Ida, Bertók László vagy Szakács Eszter. Sietve tegyem hozzá: semmiféle formális lajstromozás nem alakítja ezt a névsort - Halmai fogékonysága talál rá a versek benső rokonságára.

A kifogástalanul működő verselemző apparátusnak persze megvan az a veszélye, hogy egyformán meggyőző erővel képes érvelni egy szolidabb meg egy kiugróan jelentős mű mellett. De ezt felülírja a kötetben a "nevelő irodalomtanítás" rég elszégyellt, mégsem nélkülözhető funkciójának vállalása. Halmai ugyanis olyan jól tudja a szakmát, hogy vesztések és őrzések poétikája révén magukról az értékekről is beszélgetni tud velünk.

Vigilia, 160 oldal, 1900 forint

.