Ahogy mostani beígért távozása is.

Hogy ennek lapjait ezután ki írja majd tele, az ma még nyitott kérdés. Csak annyi bizonyos, hogy Gyurcsány, ha tetszik, ha nem, társszerzője lesz. Ha sikerül új válságkezelő kormányt felállítani, amely fegyelmezett parlamenti támogatással elviszi az országot a jövő tavaszi választásokig, akkor azért.

Ha ez a törekvés kudarcot vall, és a politikai válság előrehozott választásba torkollik, akkor annyiban, hogy Orbán Viktor és csapata nem kormányozhat többé úgy, ahogy Gyurcsány nélkül tette volna. A gyurcsányi "mozduljunk már" ösztökélés a változtatásra, az általa felvetett kérdések nem kerülnek le többé a napirendről. Erről gondoskodik a világgazdasági válság is, amely szembesít mindnyájunkat a gyengeségeinkkel, bünteti önelégült illúzióinkat, és arra kényszerít, hogy előbb-utóbb rendbe tegyük közös dolgainkat. Ehhez pedig a politikai nemzet fele nem lesz elég - az egész kell hozzá.

A gyurcsányi reformkurzus szimbolikus elutasítása a tavalyi népszavazáson feltárta a kormányzat gyengeségét is, és rövid úton a koalíció felbomlásához vezetett. Az egypártivá zsugorodott kormány - a Fidesz-KDNP folyamatos parlamenti és parlamenten kívüli obstrukciója ellenére - a múlt év őszéig meglepően jól ellavírozott. Ennek ára persze a visszakozás volt a reformoktól, miután kiderült, hogy még jelképesnek mondható áldozatokra sem mutatkozik hajlandóság. Aztán beütött a mennykő: az ősszel kirobbant nemzetközi pénzügyi válság - amelyet minden híreszteléssel szemben, nem Gyurcsány okozott - véget vetett a kegyelmi állapotnak. S bár a kormány jól reagált, nemzetközileg is megtette a pénzügyi összeomlás elkerülésére szükséges lépéseket, ez már kevésnek bizonyult. A nehezen átvitt, többször módosított költségvetést is felülírta a hitelválság és a világgazdasági recesszió elmélyülése, a tőkemenekülés, a sorozatos csődök, a nemzetközi hitelminősítések romlása és ezzel a hitelképesség megkérdőjelezése. A jelenség nemzetközi, de a mi térségünket különösen sújtja. A lett, a magyar és az éppen uniós elnökséget adó cseh kormány bukása dominóeffektust indíthat el egész Kelet-Közép-Európában.

A magyar kormány is satuba került: tervezett újabb intézkedéscsomagját a piaci szereplők már túl kevésnek találták, a lakosság, a munkavállalói érdekképviseletek meg túl soknak. A romló népszerűségi mutatók pedig a kormánypárton belül is lázadással fenyegettek. Lépni kellett, és Gyurcsány előre menekült, hogy a szűkülő mozgástérben megőrizhesse cselekvőképességét.

A Fidesz vezérkara pontosan érzékeli, hogy Gyurcsány lépése csapdát rejt a számára: az eddig megszerzett népszerűségi előny gyorsan elillanhat. Ha a válságkezelő kormány valamennyire sikeres lesz, a "zemberek" naponta szembesülnek az orbáni alternatíva ürességével, amely a válságra egyetlen megoldást kínál: saját kormányzását. Orbán Viktor azonban nem tárja fel a kártyáit a választások előtt, ami ügyes húzásnak tetszhet hívei előtt, de emlékeztetni kell, hogy Gyurcsányt épp azért döngölték agyagba, amiért a 2006-os választások előtt nem fedte fel terveit. Józan szembenézése a helyzettel eleve esélytelenné tette volna őt és pártját a Fidesz akkori, 14. havi nyugdíjról és hasonlókról szóló ábrándos demagógiájával szemben. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, amelyben a frakcióját a kurzusváltás szükségességéről győzködte, hazugság címén látványos lejárató kampányt indítottak ellene. Egy politikusnak, tudjuk, többet kell eltűrnie, mint másnak, Orbán is kapott apait-anyait kormányzása idején; de amit Gyurcsánnyal műveltek, az minden képzeletet felülmúlt. Nincs politikus, akinek annyi gyalázkodást kellett elviselnie, és nemcsak a szélsőségesektől, hanem a fideszes propagandától is. Szangvinikus vérmérsékletét siettek betegséggé tupírozni, nemzetrontó, szinte démoni vonásokkal ruházták fel. Politikailag a legkártékonyabb mégis a személye ellen irányuló parlamenti obstrukció volt, amely csak külsőre nevetséges: valójában mélyen antidemokratikus, módszeresen rombolta a miniszterelnöki tekintélyt, amelyre legendásan sokat adott Orbán Viktor annak idején; ez még súlyosan visszaüthet.

A hosszútávfutó Gyurcsány nem adja fel könnyen a küzdelmet, és még sok fejfájást fog okozni ellenfeleinek. Érthető ezért a Fidesz ragaszkodása az előrehozott választásokhoz, hogy pillanatnyi előnyét gyorsan parlamenti mandátumokká változtassa. Jogos és hatalomtechnikai szempontból racionális is ez a törekvés. Csak éppen nem különbözik attól, amit riválisainak felró: a politikai nyerés szándéka vezeti. A baj csak az, hogy a hatalmi harc logikája elsöpri a fairness (tisztesség, méltányosság) minimumát, ami nélkül nem létezik demokratikus politikai kultúra. Mintha egyre mélyebbre süllyednénk e tekintetben a rendszerváltás időszakához képest is. A magyar múlt legrosszabb reflexei támadnak fel meghökkentő vehemenciával: a politikai intoleranciától a fajvédelmi eszméken át a dizájnolt rongyosgárdák masírozásáig. Lassan minden áru kapható az elátkozott magyar történelem hordalékából. És úgy tűnik, a magyar társadalom immunrendszere nem elég erős ahhoz, hogy mindezt kivesse magából. Ez is válságtünet, de egyben súlyosbítja is a válságot.

A konstruktív bizalmatlansági indítványt, amelyet éppen a kormányozhatóság érdekében vezettek be a magyar alkotmányba, most trükközésként bélyegzik meg, holott pont az ilyen válsághelyzetek megoldására szolgál. Még nem tudni, hogy feláll-e végül egy megfelelő támogatással bíró, válságkezelő szakértői kormány. Fontosabb kérdés, hogy mennyire lesz tartósan működőképes? Egy korábbi írásomban szkepszisemnek adtam hangot egy szakértői kormány esélyeit illetően. Szeretném, ha tévednék, de a kockázat létezik. A Fidesz-KDNP frakciója máris kijelentette, hogy nem fogad el semmiféle szakértői kormányt - amit pedig évek óta követelt. (Most kiviláglik, hogy kezdettől sem volt ennek más célja, mint Gyurcsány eltávolítása, ami után a kormányt gyorsan megbuktatják, és új választásokat írnak ki. Miután Gyurcsány önként megy, már nem érdekes az egész.)

A válságkezelő nemzeti kormány fő problémája, hogy ingatag a támogatottsága. Az MDF frakciója időlegesen szétesett, magatartása kiszámíthatatlan. Bokros Lajos melletti elköteleződése felelősségérzetre vall, de a radikális nézeteiről ismert közgazdász programja pompás logikai absztrakció, amely politikailag kivihetetlen. Az SZDSZ frakciója belsőleg meghasonlott; a párt mintha nem tudná eldönteni, hogy mi hasznosabb számára politikai túlélésre: ha támogatja vagy ha ellenzi a kormány terveit. Ha a reformokkal való zsarolás csábításának enged, nem lesz válságkezelő kormány. Az előrehozott választással ugyanakkor sötét lóra tesznek, mert a Fidesz programja nem ismert, csak a reformellenes retorikája.

Ha létrejön az átmeneti kormány, szembekerül azzal a dilemmával, hogy ami szükséges lenne, az politikailag nem kivitelezhető; ami viszont eséllyel kaphat támogatást, az nem elég a válság hatásainak kivédésére. Az első feladat az lenne, hogy ne nőjön az elnyomorodás, mert az a további kilátásainkat is rontja. A vállalati csődök elkerülésére banki likviditást kell teremteni, munkahelyeket megőrizni, meggátolni a hajléktalanság további növekedését, megvédeni a forintot az elértéktelenedéstől. A második feladat a növekedést újraindító gazdaságpolitikai lépések meghozása, és csak a harmadik lehet az államháztartási reformok megfontolt bevezetése. Mindez józanságot és kompromisszumkészséget igényel, és a helyzet világos elmagyarázását a közvéleménynek. A forgalomban lévő reformprogramok mintha mindent egyszerre akarnának, nem törődve társadalmi és politikai hatásokkal. De amikor ég a ház, akkor a tüzet kell oltani, nem a ház átépítéséhez fogni; előbb a tűzoltókat kell hívni, nem a pallért és a lakberendezőt.

A válságtól szorongatott Lettországban a képviselők egységesen odaálltak egy válságkezelő kormány mögé. Adjunk mi is egy esélyt egy új nemzeti kormánynak, bízzunk abban, hogy felülkerekedik a józan ész az önzésen, és a stabilizáció és válságkezelés elemi szükségletei felülírják az egyes pártok rövid távú érdekeit.