A körút 2.
Mára már a lakások jó részét ügyvédi irodának, orvosi rendelőnek, hivataloknak engedték át a volt lakók. A körút lassan megszűnik lakva lenni, ami érthető is, pokoli és szüntelen a zaj, parkolni alig lehető, és a széles járdán kószáló közönség is kicserélődött az elmúlt évszázad alatt; hogy úgy mondjuk: annak családias, kulturált, polgári jellege halványodott kicsinyt.
A Szent István körút hatos számú háza, csakúgy, mint a nyolcas, a csepeli Weiss család érdekeltségébe tartozott. Igazi körúti polgárházak ezek is, a sarkokon egykor hatszobás, két-három cselédszobás lakásokkal, úri kellékekkel, művészi díszekkel, ólomüveg ablakokkal, faburkolatokkal, tükrös liftekkel, negyedikig felkúszó szőnyegekkel, kifogástalan infrastruktúrával ellátott, megannyi masszív, vaskos falú, örök időkre épült ház.
A Szent István körút 8. alatt, a ruhabolt helyén még ifjúkoromban is húsbolt működött, melyet nagyszüleim és errefelé őshonos nagynénink Fleischer néven emlegettek. Fleischer Rezső Dankó utca 9. alatt működő hentesárugyára hét saját fióküzletet látott el kifogástalan áruval egykor.
Az állami világ vége felé itt szolgált ifjú Karcsi barátom, aki később a biciklis futárság szép hivatására cserélte föl a húsipart.
A Vígszínház egykor a városrész magja volt. Azoknak épült, azoknak játszott, akik körötte éltek. A száz év előtti - akkor még Lipót - körút számomra legkedvesebb leírása az őslakos Lipót körúti Thury Zsuzsa Ördögtánc című novella füzérében lelhető fel. Hadd idézzek belőle kicsinyt, családban maradunk, nagyanyánk testvére a szerző, loptam tőle már sokat:
"A Vígszínház melletti nagy épületben lakott nagybátyám, Márton Miksa és felesége Harmath Hedvig, híres, dédelgetett naivája a Lipót körúti színháznak. Mellettük Sarkadi Aladárék, a közeli házakban Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Szerémy Zoltán, Bárdi Ödön - mintha az egész utca a Vígszínház köré tömörülne. Az akkori Lipót körúton mindenki sétált, kis csoportokban beszélgetett, a járókelők köszöntötték egymást, átkiabáltak a túloldalra, az úttesten áthaladva újságot olvastak. A moziban F. néni, anyánk régi ismerőse zongorázta a kíséretet a némafilmekhez. A mozi nézőterét nap nap után ugyanaz a közönség töltötte meg. Itt láttam életemben először és utoljára Jászai Marit... Minden délután a Club Kávéházban feketézett a társaság, nagybátyám, Márton Miksa, Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Miklós Andor."
Mi maradt ebből száz év teltével?
Énnálam sok minden. Falamon dédpapám - Zsuzsa néném apja - darabjának bemutatóját hirdető száztíz éves vígszínházi plakát. Jó darab volt, jó előadás, be is tiltották. A zongorámon Harmath Hedvig mellszobrának gipszmásolata, ott lesz már mindig, amíg élek, összeszoktunk. Örököltem Zsuzsa nénémtől őt is, mint annyi mást. Hedvig 1911-ben halt meg, huszonhét éves korában. Egy gyermeke volt, Mihu, aki - nagy büszkeséggel mesélte Zsuzsa mindig - igazi tolvaj lett, le is csukták, aztán eltűnt, nem tudni hová. Hedvig férje, Márton Miksa, amikor nem bécsi lakában időzött, akkor a Lipót körút 16. lakója volt. Felesége halála után Makkai Margitot vette el. Miksa se nem írt, se nem rendezett, se nem játszott, egyszerűen ő volt a Márton Miksa. Aki egy kicsit is kutakodik a száz év előtti Budapest históriájában, belebotlik azonnal. Mindőjük sárguló, vaskos képei itt vannak bedobozolva; a világfi Miksa, Hedvig összesimulva Margittal, az aranyos Mihu. Mit tegyek velük már? Kicsit még irogatom őket, aztán végük van nekik is.
De helyeikből valami mégiscsak maradt. A színház mégiscsak megvan. Nem tisztem okoskodni róla. Van, munka folyik benne, az ilyest becsülni kell.
A kávéházból álmennyezettel zsugorított söröző lett, melyből eltűntek a tükrök, de a falakon a régi vígszínházi nagyságok képei fakulnak. Majdhogynem nonstop lett a hely, a közönség elegyes, de azért felbukkannak itt színészek is. Igaz, a vígbéliek manapság inkább a messzi Budáról ereszkednek alá, és oda igyekeznek vissza gyorsan. Az Újlipótváros inkább a Katona József Színház munkásainak otthonos, aminthogy a nézők egy része is gyakorta tizenötösözik esténként el a Belváros felé.
A mozgó is megvan, ki tudja hányadik metamorfózisa után, de még vetítenek az ó helyen. Zongora nincsen ugyan, de a büfében, vagy inkább kocsmában a falra nyolcvan, száz évvel ezelőtti némafilmeket is fölvetítenek néhanap. Tanács, Szindbád után Kinóra keresztelt mozgót fiatal brigád vette át, élén vagy mélyén Kornéllal, az erőteljes ifjú filmrendezővel. Azt mondja, ő persze filmezik mindig, és mindenek előtt, de azért kell egy hely is.
Újlipótvárosi ő is, vagyis helyes.
